Labdarúgás: nincs új időpontjuk az utánpótlás Európa-bajnokságoknak

P. K. utanpotlassport.huP. K. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2020.03.21. 09:00
Címkék
A héten az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) minden tervezett idei kontinensbajnokságot elhalasztott a felnőtt- és az utánpótlásmezőnyben, félbeszakadt az UEFA Ifjúsági Liga, ahogy minden őszi-tavaszi rendszerű felnőtt- és utánpótlás-bajnokság is – mint összeállításunkból kiderül, a nemzetközi színtereken a 2019–2020-as idényben várhatóan már nem is rendeznek mérkőzéseket, az pedig erősen kérdéses, folytatódhatnak-e az országos bajnokságok.

Az elhalasztott, illetve az elmaradó fontosabb és vagy magyar vonatkozással bíró utánpótlás futballesemények felsorolását kronologikus sorrendben kezdve, a haza szövetség múlt szombati bejelentésével érdemes kezdenünk. Már megkezdődött a különböző korosztályos bajnokságokban az aktuális forduló, amikor az MLSZ a hivatalos honlapján közölte, hogy március 16-tól elhalasztják a soron következő mérkőzéseket a fiú és leány utánpótlás-bajnokságokban. Arról egyelőre nincs hír, hogy mikor folytatódhatnak a bajnokságok, folytatódnak-e egyáltalán. Egyébként nemcsak Magyarországon, hanem a többi európai országban is leállították az őszi-tavaszi rendszerben folyó bajnokságokat.

Az MLSZ döntésében arra hivatkozott, hogy Orbán Viktor miniszterelnök egy nappal korábban bejelentette, a kormány döntött az iskolák bezárásáról is. Az időzítés ezzel együtt is meglepő volt, már csak azért is, mert akkor még úgy volt, a felnőtt NB I-ben nem lesz halasztás (két nappal később ez a helyzet is változott).

A Benfica a Liverpool kiverésével jutott be a negyeddöntőbe az UEFA Ifjúsági Ligában – nagy kérdés, folytatódik-e még a sorozat a tavasszal Fotó: uefa.com
A Benfica a Liverpool kiverésével jutott be a negyeddöntőbe az UEFA Ifjúsági Ligában – nagy kérdés, folytatódik-e még a sorozat a tavasszal Fotó: uefa.com

A Benfica a Liverpool kiverésével jutott be a negyeddöntőbe az UEFA Ifjúsági Ligában – nagy kérdés, folytatódik-e még a sorozat a tavasszal  •  Fotó: uefa.com

Az is eldőlt már egy hete, hogy sem a fiúknál, sem a lányoknál nem rendezik meg a korosztályos Eb-selejtezők márciusi elitkörét . Az U17-es fiúk és lányoknál egyaránt hazai pályán játszhatott volna az Eb-ért a magyar válogatott, az U19-es lányok pedig Lengyelországba utaztak volna. Kedden pedig az is eldőlt, hogy egyik korosztályban sem rendeznek Európa-bajnokságot a tavasszal, illetve a nyáron – bár ezekkel a tornákkal kapcsolatban még nem mondták ki a végső szót, hogy mindegyik el is marad, esetleg őszre keresnek nekik új időpontot, de akkor már kezdődnének a következő Európa-bajnokságok selejtezői, így aligha fér bele a versenynaptárba a pótlás. Annyit érdemes még kiemelni a keddi UEFA-konferencia kapcsán, hogy a felnőtt Eb-t egy évvel eltolták, 2021-re (június 11.–július 11.), de az új időpont több más, 2021-es eseménnyel ütközik, így a Magyarországon és Szlovéniában rendezendő U21-es Eb-vel is (június 9–26.), amely ezért szintén új időpontot kap.

Jelen állás szerint 2020-ban, korosztályos szinten a következő évek ősszel kezdődő selejtezőinek kezdetéig nem rendeznek válogatott mérkőzéseket. A magyar szövetség az összes korosztályos válogatott minden tavaszi programját lemondta.

A válogatottak mellett a klubcsapatok nemzetközi sorozatai is szünetelnek. Az UEFA Ifjúsági Liga nyolcaddöntőjében március első hetében elhalasztották a három versenyben lévő olasz csapat, az Atalanta, az Inter és a Juventus meccsét. Hármójuk közül az Atalanta március 10-én, pályaválasztóként pályára lépett a francia Lyon ellen, 3–3-as döntetlen után 11-esekkel 5–3-as vereséget szenvedett. Az Inter–Rennes mérkőzés előtt az olasz klub bejelentette, a koronavírus-járvány miatt kivétel nélkül felfüggeszti korosztályos csapatainak szereplését minden sorozatban, így a Rennes elleni találkozót törölték. A Juventus–Real Madrid mérőzést elhalasztották, új időpont még nincs, kérdés, lesz-e egyáltalán, folytatódhat-e még az idei kiírás. A negyeddöntő meccseit már a héten megrendezték volna, a Bukta Csabát és Major Sámuelt a soraiban tudó Salzburg a Lyont fogadta volna. Az elődöntőnek, döntőnek Nyon adott volna otthont április 17-től 20-ig.

Ami még egy érdekes, az utánpótlásfutballt részben érintő kérdés az olimpia, illetve az olimpiai selejtezők kérdése, hiszen a labdarúgásban július 22-én kezdődő tokiói játékokat még nem halasztották el. Mint ismeretes, a férfiak tornáján U23-as (illetve fiatalabb) csapatok vehetnek részt, három túlkorossal a keretben. A kontinentális selejtezők közül egyet nem rendeztek még meg, a CONCACAF-zóna selejtezőtornája március 20-tól tartana április 1-ig, de a járvány miatt elhalasztották, új időpontja még nincs.

További korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik