Labdarúgás: nem csak az FTC-ben hiánycikk a saját nevelésű fiatal

Vágólapra másolva!
2020.09.25. 09:00
Címkék
Megvizsgáltuk, hogy a Bajnokok Ligája selejtezőjének rájátszásában érdekelt klubok hány utánpótláskorú, saját nevelésű labdarúgónak adtak lehetőséget az odavágókon. Az eredmény – néhány kivételtől eltekintve – nem csak a Ferencváros miatt elgondolkodtató.

Kevés magyar játszik a Ferencvárosban? Szinte alig kapnak lehetőséget az első csapatban a fiatal, saját nevelésű reménységek? Baj van a hazai utánpótlás-neveléssel? Nem mondunk újat, amennyiben igennel felelünk a fenti kérdésekre, viszont arról már kevesebb szó esik, mi a helyzet a zöld-fehérekkel nagyjából egy kalap alá vehető közép-európai klubokkal. Mivel az FTC óriási bravúrokat végrehajtva bejutott a BL-selejtező rájátszásába, így azokat az együtteseket vettük górcső alá, amelyeket már csak szintén egy lépés választ el a csoportkörbe kerüléstől. Azt néztük meg, hány 1998. január 1-jén vagy az után született játékos lépett pályára az odavágókon. (Ez a korosztály az utolsó, amelyből még „hivatalosan” meríthetnek az U21-es válogatottak.) És csak a „hazai portékákat”, tehát a saját nevelésű reménységeket vettük figyelembe.hány 1998. január 1-jén vagy az után született játékos lépett pályára az odavágókon. (Ez a korosztály az utolsó, amelyből még „hivatalosan” meríthetnek az U21-es válogatottak.) És csak a „hazai portékákat”, tehát a saját nevelésű reménységeket vettük figyelembe.

Ezek alapján az FTC a rangsor végén szerepel, hiszen nemhogy saját nevelésű fiatalok nem férnek be jelenleg a zöld-fehérek kezdőjébe, de magyarok is éppen csak: a Molde ellen 3–3-ra végződött idegenbeli mérkőzésen Dibusz Dénes és Botka Endre volt a pályán az összecsapás elejétől kezdve.

Hogy ez miért különleges? Mondjuk azért, mert amióta az aktuális kvalifikációs rendszer van érvényben az elitsorozatban (tehát a 2009/10-es kiírástól számítva), mindössze hét alkalommal fordult elő (a lehetséges 220-ból) olyasmi, hogy egy klub kilencnél több légióssal álljon fel a playoff bajnoki ágán. De az is csak huszonegyszer adatott meg idáig, hogy háromnál kevesebb hazai játékost nevezzenek a kezdőbe. Érdekesség, a hétközi mérkőzéseken nem az FTC, hanem a Lang Ádámot is foglalkoztató Omonia Nicosia az abszolút negatív rekorder: a „ciprusiaknál” csupán egy ciprusi kapott bizalmat.

A Salzburgban sok a fiatal, de kevés az osztrák Forrás: spox.com/GEPA
A Salzburgban sok a fiatal, de kevés az osztrák Forrás: spox.com/GEPA

A Salzburgban sok a fiatal, de kevés az osztrák  •  Forrás: spox.com/GEPA

Visszatérve az utánpótláskorúakra, a Ferencvároshoz hasonlóan az Olimpiakoszés a Gent mondhatja el magáról, hogy most nem szerepeltetett 1998. január 1-jén vagy az után született hazai labdarúgót. Utóbbi esete azért is érdekes, mert a belgákra hajlamosak vagyunk úgy gondolni, mint az egyik legeredményesebb utánpótlás-nevelő nemzetre, miközben látható: nulla, azaz nulla belga fiatal játszott a Gentben a Dinamo Kijev ellen. A másik végletet éppen az ukránok képviselik, hiszen náluk négy saját nevelésű, még mindig utánpótláskorú ifjúnak szavazott bizalmat a szakmai vezetés.

Összességében azonban a tizenkettő BL-playoffban érdekelt klub közül hét egyáltalán nem vagy csak egyetlen ilyen személyt játszatott, ami meglehetősen gyér mutató: Cipruson, Norvégiában, Csehországban, de még Ausztriában is elgondolkodhatnak arról, vajon mi újság az utánpótlással. A legfontosabb mérkőzéseken legalábbis még az akadémiájáról méltán elismert RB Salzburgban sem találunk, maximum egy-két osztrák fiatalt. Igaz, Szoboszlai Dominik klubjában legalább sok az olyan fiatal, aki nem osztrák állampolgár, hanem az egyesület scout-rendszerének köszönhetően, tizenévesen akár a világ végéről jött Salzburgba.

Egy szó, mint száz: még a jól marketingelt utánpótlás-nevelő klubokban sem kapnak kellő türelmet a fiatalok.

AZ 1998. JANUÁR 1-JÉN VAGY AZ UTÁN SZÜLETETT, HAZAILABDARÚGÓK A BL-PLAYOFF ODAVÁGÓIN
(ahány utánpótláskorú játszott)
Dinamo Kijev: 4
Krasznodar: 3
Midtjylland: 2
PAOK: 2
Maccabi Tel-Aviv: 2
Slavia Praha: 1
RB Salzburg: 1
Molde: 1
Omonia Nicosia: 1
Olimpiakosz: 0
Gent: 0
Ferencváros: 0

További korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik