Labdarúgás: három 17 éves paksi fiatal debütált az NB I-ben

Fekete Tamás utanpotlassport.huFekete Tamás utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2020.09.15. 09:00
Címkék
A Puskás Akadémia után a Paks keretében is felütötte a fejét a koronavírus, ami – mint tudjuk – remek kiugrási lehetőséget jelent a magyar fiataloknak. Az NB I 4. fordulójában három U20-as ifjú debütált a tolnaiaknál a címvédő Ferencváros ellen.

Noha az előző fordulóhoz képest mintegy 120 perccel kevesebbet töltötteka pályán a 2000. január 1-jén vagy az után született, magyar labdarúgók az NB I-ben, újabb csapattal bővült azon klubok köre, amelyek esélyt adtak már az idényben a tárgyalt korosztályba tartozó fiataloknak. Jóllehet, a Paks – a Puskás Akadémiához hasonlóan – szintén kényszerből, a koronavírus miatt nyúlt a saját utánpótlásához. A Ferencváros ellen 5–0-ra elveszített mérkőzésen sokan felfigyelhettek a 17 éves Vas Gábor teljesítményére, aki többször is kitűnően szerelte a címvédő rutinos támadóit. Több mint 80 percig bírta az NB I-es tempót, ami nem kis teljesítmény, tekintve, hogy nem igazán készülhetett fel fizikálisan (és mentálisan)az ölébe pattanó játéklehetőségre. Rajta kívül Görög Gergő (17) és Debreceni Ákos (17) is beleszippanthatott az élvonal levegőjébe, és az előző évadban már debütált Szendrei Ákos (17) is kapott bő fél órát.Vas Gábor teljesítményére, aki többször is kitűnően szerelte a címvédő rutinos támadóit. Több mint 80 percig bírta az NB I-es tempót, ami nem kis teljesítmény, tekintve, hogy nem igazán készülhetett fel fizikálisan (és mentálisan)az ölébe pattanó játéklehetőségre. Rajta kívül Görög Gergő (17) és Debreceni Ákos (17) is beleszippanthatott az élvonal levegőjébe, és az előző évadban már debütált Szendrei Ákos (17) is kapott bő fél órát.

Vas Gábor (17) remek teljesítménnyel rukkolt elő az FTC ellen Forrás: Paksi FC/Facebook
Vas Gábor (17) remek teljesítménnyel rukkolt elő az FTC ellen Forrás: Paksi FC/Facebook

Vas Gábor (17) remek teljesítménnyel rukkolt elő az FTC ellen  •  Forrás: Paksi FC/Facebook

Hogy a világjárvány mennyire képes átszabni egy csapatban uralkodó hierarchiát, azt jól jelzi a Puskás Akadémia példája. A felcsútiak néhány kulcsjátékosa visszatérhetett a Mol Fehérvár elleni rangadóra, igaz, többségében még nem bírtak 90 percet, így ezúttal is a fiataloknak kellett a hátukon cipelniük az együttest. Komáromi György (18) ezúttal gólt nem szerzett, „csak” végigjátszotta a meccset, csakúgy, mint Kiss Tamás (19) és Tamás Nándor (19). Az összecsapást 3–1- re – megint – az a gárda nyerte, amelyben nem játszott U20-as fiatal, vagyis a tavalyi ezüstérmes.

A sort nyugodtan folytathatjuk az MTK-val, amelynek kezdőjében újfent helyet kapott a Schön Szabolcs (19), Mezei Szabolcs (19) duó. A kék-fehérek viszont elvesztették veretlenségüket: kisebb meglepetésre otthon 3–0-ra kikaptak a Zalaegerszegtől. A ZTE-ben először nem kezdett az FTC-től kölcsönvett Szánthó Regő (19), mégis éppen ezen az összecsapáson szerezte meg élete első NB I-es gólját – ehhez bő 20 perc is elég volt neki.

Ami a további mérkőzéseket illeti, a Mezőkövesd–Budafok találkozón a vendégeknél a Puskás Akadémiától kölcsönvett Skribek Alen (19) kapott lehetőséget, a DVTK–Honvéd bajnokin a 18 éves Bocskay Bertalan debütált – a hazaiaknál Szűcs Kornél (18) játszott. Az Újpestben pedig Csongvai Áron (19) növelhette játékperceit.

AZ U20-AS MAGYAR FIATALOK JÁTÉKPERCEI AZ NB I 4. FORDULÓJÁBAN
Csapatonként (a 2001-ben vagy az után születettek percei duplán számítanak):
PAFC: 90X2+90+90+15X2=390 perc
Paks: 82X2+35X2+8X2+1X2=252
MTK: 90+90=180
Budafok: 66X2=132
Bp. Honvéd: 46X2=92
Újpest: 65
DVTK: 17X2=34
ZTE: 21
Játékosonként:
Schön Szabolcs (MTK): 90 perc
Mezei Szabolcs (MTK): 90
Kiss Tamás (PAFC): 90
Tamás Nándor (PAFC): 90
Komáromi György (PAFC): 90
Vas Gábor (Paks): 82
Skribek Alen (Budafok): 66
Csongvai Áron (Újpest): 65
Bocskay Bertalan (Bp. Honvéd): 46
Szendrei Ákos (Paks): 35
Szánthó Regő (ZTE): 21
Szűcs Kornél (DVTK): 17
Vizler László (PAFC): 15
Görög Gergő (Paks): 8
Debreceni Ákos (Paks): 1
Összesen: 806 perc
A 3. fordulóban, nyolc együttesben, tizennégyen összesen 924 percet töltöttek a pályán.
A 2. fordulóban, öt együttesben, tizennégyen összesen 727 percet töltöttek a pályán.
Az 1. fordulóbanöt együttesben, kilencenösszesen473 percettöltöttek a pályán.

További korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik