HIRDETÉS
utanpotlassport.hu 2018.08.13 13:15 Frissítve: 2018.08.13 13:25

Labdarúgás: csak négy U20-as játszott az NB I legutóbbi meccsein

Ismét csupán négy U20-as játékos lépett pályára az NB I aktuális fordulójában, a mérkőzések felén számítottak legalább egy ifjú futballistára. A Puskás Akadémiában debütánst köszönthettünk, hiszen Kiss Tamás mellett ezúttal Bokros Szilárd is lehetőséget kapott: a 18 esztendős védő a hajrában szállt be a Haladás elleni mérkőzésen.

Leiner Soma - utanpotlassport.huEgy héttel ezelőtt remek Kiss-gólt, illetve alacsony játékperceket regisztrálhattunk a labdarúgó NB I-ben. Négyen mindössze 160 percet töltöttek a pályán, nem gondoltuk volna, hogy ezúttal is ilyen kevesen kapják meg a lehetőséget...

Bokros Szilárd debütált az élvonalban Forrás: pfla.hu

A 18 éves Bokros Szilárd debütált az élvonalban  •  Forrás: pfla.hu

Pedig a negyedik fordulóban is csupán négyen jutottak szóhoz, közülük ketten a Puskás Akadémiában. A 17 esztendős Kiss Tamás ugyan gólt ezúttal nem szerzett, végig a pályán volt nevelőklubja ellen, míg Bokros Szilárd (18) első élvonalbeli meccsén jutott szóhoz a hajrában. Pályára lépése után a felcsútiak szépítettek, ám a Haladás így is otthon tartotta a három pontot (2−1).

A Puskáséhoz hasonló gyenge szériát fut a Diósgyőr, Fernando együttese ismét vereséget szenvedett, ezúttal az MTK Budapest otthonában (1−0). A miskolciak kezdőjében először volt ott a nyáron igazolt Tajti Mátyás (20), a fiatal középpályás végigjátszotta a találkozót. Csakúgy, mint Szalai Attila (20), aki a Mezőkövesd védelmének tengelyében teljesített kilencven percet, de pontszerzésnek ő sem örülhetett: a Honvéd idegenben győzött 1−0-ra.

Mindössze három csapat szavazott bizalmat 1998 után született játékosnak, négyen 271 percet játszottak. Intő jel, hogy immár az erős nevelőklubok, így a Haladás vagy éppen az MTK is alig játszat fiatalt. Előtérben az eredményesség...

AZ U20-AS JÁTÉKOSOK ADATAI A 2018-19-ES BAJNOKSÁGBAN
1. forduló. 6 csapatban 7 játékos összesen 252 percet játszott.
2. forduló. 7 csapatban 9 játékos összesen 467 percet játszott.
3. forduló. (5 mérkőzésen) 3 csapatban 4 játékos összesen 160 percet játszott.
4.forduló. 3 csapatban 4 játékos összesen 271 percet játszott.
A LEGTÖBBET JÁTSZOTTAK:
1. Kiss Tamás (Puskás Akadémia) 296 perc, 2. Szalai Attila (Mezőkövesd) 270, 3. Kusnyír Erik (Debrecen) 157, 3.  4. Tajti Mátyás (DVTK) 144, 5. Gundel-Takács Bence (Újpest) 90, 6. Bárdos Bence (DVTK) 77, 7. Csernik Kornél (FTC) 35, 8. Banó-Szabó Bence (Budapest Honvéd) 32, 9. Takács Ronald (MTK) 18, 10. Cipf Dominik (Budapest Honvéd) 17, 11. Vogyicska Bálint (MTK) 13, 12. Bokros Szilárd (Puskás Akadémia) 1.
A KLUBOK SORRENDJE:
1. Puskás Akadémia 297 perc, 2. Mezőkövesd 270, 3. DVTK 221, 4. Debrecen 157, 5. Újpest 90, 6. Budapest Honvéd 49, 7. FTC 35, 8. MTK 31.
GÓLSZERZŐK:
1 gól: Szalai Attila (Mezőkövesd), Kiss Tamás (Puskás Akadémia)

További korosztályos híreink LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.

Utánpótlássport - 62 sportág egy helyen az utanpotlassport.hu-n
További hírekért kattintson ide!

Utánpótlássport
2019.02.21 18:21:06

Utánpótlássport utanpotlassport.hu

Nyártól a bajnoki címvédő MOL-Pick Szeged kézilabdacsapatát erősíti a 20 éves ifj. Rosta Miklós. A korosztályos válogatott beállós alig várja már a bemutatkozást a Tisza-parti együttesben, amelyben édesapja korábbi mezszámát viselheti szeptembertől.

2019.02.17 19:22:07

Utánpótlássport utanpotlassport.hu

Klujber Katrin és Pásztor Noémi érkezésével immár öt tavalyi junior-világbajnok játékos erősíti az FTC felnőtt női kézilabdacsapatát. A zöld-fehérek még nem kiforrott játékosokkal a fedélzeten gyakorlatilag bárki ellen felveszik a versenyt a Bajnokok Ligájában. A klub filozófiájáról, a fiatalos koncepcióról Elek Gábor vezetőedzőt, a már rutinos fradistának számító Márton Grétát és a legújabb szerzeményt, Pásztor Noémit kérdeztük.

2019.02.13 15:32:16

Utánpótlássport utanpotlassport.hu

A Ferencvárosi Torna Club újraindítja gyorskorcsolya-szakosztályát, ennek okán a zöld-fehér egyesület sajtótájékoztató keretein belül mutatta be szakmai vezetőit, illetve versenyzőit: a Liu testvérek a klubnál folytatják pályafutásukat.

2019.02.12 20:42:07

Utánpótlássport utanpotlassport.hu

A sikeres hétfői versenynapot követően kedden folytatódtak a 14. téli ifjúsági olimpiai fesztivál (EYOF) küzdelmei. Az előző napihoz hasonlóan ezúttal is a curlingesek és a rövid pályás gyorskorcsolyázók vitték a prímet. Bontovics Balázs egyéniben az 500 méteres távon szerzett bronzérmet, a vegyes váltónk pedig a 3000 méteres versenyszámban a pénteki döntőbe jutott. Dicséret illeti curlingeseinket is, akik mindkét mérkőzésüket megnyerték, és továbbra is előkelő helyen állnak csoportjukban.

2019.01.24 13:22:04

Utánpótlássport utanpotlassport.hu

Döntőbe jutott a junior Australian Openen a Nagy Adrienn, Kavagucsi Nacumi leánypáros. A magyar-japán kettős 59 perc alatt, három szettben győzte le francia-máltai ellenfelét, s ezzel mindketten eddigi karrierjük egyik legszebb pillanata előtt állnak. A fináléban egy amerikai duó ellen lépnek pályára.