Kosárlabda: Rátgéber mester a ma egyéves pécsi akadémia filozófiájáról

Vágólapra másolva!
2019.10.12. 14:10
Címkék
Fennállásának egy éves évfordulóját ünnepli szombaton a Rátgéber László vezette Nemzeti Kosárlabda Akadémia. Az Euroliga-győztes mesteredzővel beszélgettünk arról, minek okán sorolható Európa top5 nevelőműhelye közé a pécsi.

„Alkalmas a mindennapi edzésmunkára, emellett versenyeket is könnyedén tudunk rendezni, három pálya van és ezerötszáz férőhelyes a lelátó. Rendkívül racionális a kialakítása. A kollégium – amelyben harminc lány és ugyanennyi fiú kaphat helyet – húsz méterre van a csarnoktól. Van erősítőfolyosó, doppingszoba, és az öltözők is egyedülállók” – nyilatkozta honlapunknak 2018-ban, a pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémia átadásakor a nevelőműhely szakmai és stratégiai igazgatója, Rátgéber László.Rátgéber László.

Az akadémia szombaton, tehát éppen ma ünnepli fennállásának első évfordulóját.

„Munkával ünnepelünk, mint mindig. A tudományosság mellett ebben hiszünk leginkább” – mondja az Euroliga-győztes mesteredző.

A cél az NB I-es műhellyé válás a pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémián
A cél az NB I-es műhellyé válás a pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémián

A cél az NB I-es műhellyé válás a pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémián

Büszkén állíthatja, hogy – a nemzetközi visszajelzések alapján –, az akadémiához tartozó sportkomplexum Európa top5 létesítményének az egyike.

És az infrastrukturális előnyök mellett mi teszi különlegessé a bázist?
„Minden adott egyazon a helyen, ily módon a szakmai tudásunkat még magasabb szinten adhatjuk át a sportolóknak. A személyes képzéstől kezdve, a sportpszichológuson át egészen a tökéletes étkeztetésig mindent meg tudunk adni kosarasainknak. De nem csak azt tartjuk szem előtt, hogy élsportolók legyenek, hiszen a legtöbb játékosból nem lesz profi. Éppen ezért igyekezünk derék embert is nevelni belőlük. A legjobb iskolákkal van együttműködésünk, a kollégiumban pedig hatvan gyerekkel tizenkét nevelő foglalkozik nap mint nap.”

Arra is kitért, hogy Pécsett három alappillérre helyezik az utánpótlás-nevelést:
„Kosárlabda-oktatás, kosárlabda-kultúra és az általános sportoktatás – ezek a filozófiánk legfontosabb összetevői. Gyakorlatilag mindent magukban foglalnak. A labdavezetéstől indulunk, és egészen odáig megyünk, hogy tudományosan összeállított étkeztetést kapnak a fiatalok. Semmit nem hagyunk ki a sorból. Ez utóbbit azért emeltem ki, mert rengetegen elfelejtik, hogy a genetika és az edzésmunka után ez az élsportolóvá válás harmadik legfontosabb tényezője.”

Naponta öt-hat órát is edzenek a Nemzeti Kosárlabda Akadémián, ez ugyanakkor nemcsak a pályán töltött időt jelenti; magában foglalja a mentális tréningeket és az erőnléti edzéseket is. Kicsit sem elhanyagolható az sem, hogy a legkiválóbb edzőkkel dolgoznak a tökéletes hatékonyság érdekében.

„A lényeg itt kezdődik, velük kell foglalkozniuk a kiemelkedő mestereknek, ide kell a legtöbb tudás. Tehát a legjobbaknak kell a legkisebbekkel dolgozniuk. Semmi kétségem sincs afelől, hogy edzőink java megállná a helyét élvonalbeli klubokban is.”

A kétszeres európai szuperkupagyőztes tréner kiemeli, hogy az alapvető céljuk az: legyen igazi NB I-es műhely az akadémiából.
„Azt szeretnénk, hogy az élvonalban szereplő klubok és a válogatottak csemegézni tudjanak a tanítványaink közül. Amikor valamelyik játékosunk bármely élcsapathoz kerül, vele abban a pillanatban befejezettnek tartjuk a munkánkat, és boldogok vagyunk. Persze ehhez az kell, hogy a legmagasabb szinten adjuk át a kosárlabda-kultúrát, csak így lehetünk igazi manufaktúra. „Minden apró részletre kiemelkedően kell figyelni az utánpótlás-nevelésben, ez a siker kulcsa!”

További korosztályos hírekKOSÁRLABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik