Kosárlabda: három utánpótlás-vb-t is rendezhet Debrecen 2023-ig

Krasznai Bence utanpotlassport.huKrasznai Bence utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2020.02.17. 09:01
Címkék
A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) új rendszer szerint osztotta el a korosztályos világbajnokságok rendezési jogát. A sportág irányítói úgy döntöttek, több évre előre kijelölik a tornák helyszíneit: az új struktúrában Magyarország három utánpótlás-vb-t is rendezhet 2021 és 2023 között.

„Kicsivel több, mint egy évvel ezelőtt lett Andreas Zagklis a FIBA új főtitkára. Az ő kinevezésével a szervezet új szemléletbe helyezte a különböző eseményekhez kötődő alapelveit. Ez a filozófia bizonyos szempontból szerencsésen találkozott a magyar szövetség helyzetével a FIBA-ban” – mondja a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) főtitkára, Bodnár Péter.Utóbbi mondatával alighanem arra is célzott, hogy 1995 után tavaly szeptemberben – a személyében – újra lett magyar képviselő a világszövetségben.„Kicsivel több, mint egy évvel ezelőtt lett Andreas Zagklis a FIBA új főtitkára. Az ő kinevezésével a szervezet új szemléletbe helyezte a különböző eseményekhez kötődő alapelveit. Ez a filozófia bizonyos szempontból szerencsésen találkozott a magyar szövetség helyzetével a FIBA-ban” – mondja a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) főtitkára, Bodnár Péter.Utóbbi mondatával alighanem arra is célzott, hogy 1995 után tavaly szeptemberben – a személyében – újra lett magyar képviselő a világszövetségben.

Az U17-es lányok 2018-ban negyedikek lettek a korosztályos világbajnokságon – „utódaik” itthon bizonyíthatnak Forrás: FIBA
Az U17-es lányok 2018-ban negyedikek lettek a korosztályos világbajnokságon – „utódaik” itthon bizonyíthatnak Forrás: FIBA

Az U17-es lányok 2018-ban negyedikek lettek a korosztályos világbajnokságon – „utódaik” itthon bizonyíthatnak  •  Forrás: FIBA

„Tudtuk, hogy a FIBA bizottsági tagsággal sokkal nagyobb lehetőség nyílik a magyar kosárlabdázás előtt, mint az utóbbi években. Világbajnokságot hazánk korábban még nem rendezett, igazából komoly partnerként sem tekintettek ránk, hiszen a világszövetség főként a felnőtt-világbajnokságokkal és az olimpiával foglalkozott, ez az elmúlt évtizedekben pedig nem nagyon érintett minket. Amióta a 3x3-as kosárlabdában megmutathatjuk magunkat és jó eredményeket érünk el, azóta ez megváltozott. Nagyban hozzájárult továbbá a 2016-os FIBA szövetségi audit eredménye is, melyet követően az MKOSZ, mint nemzeti szövetség megkapta a legmagasabb kategóriájú minősítést – a spanyol, a francia és az orosz szövetséggel azonos szinten jegyezve. Ezek összességének köszönhetjük, hogy egyáltalán közelébe kerültünk a vb-rendezésnek” – így Bodnár.

Jövőre az U19-es lányok legjobbjai érkeznek hazánkba, 2022-ben az U17-es hölgyek világbajnokságát bonyolítják le. Egy évvel később, tehát 2023-ban a fiúk legnagyobb utánpótlásversenyének, az U19-es vb-nek adhat otthon Magyarország.

„Meglehetősen gyorsan született meg a döntés, a jelentkező országoknak egy rendkívül részletes adatlapot kellett kitöltenie. Sajnos Magyarországon kevés városnak vannak olyan infrastrukturális adottságai, amelyek megfelelők egy világbajnokság lebonyolításához: közeli nemzetközi repülőtér, egy legalább négyezres és egy kétezres befogadóképességű sportcsarnok, nagy kapacitású, jó színvonalú hotelek, mindezek kis területen, egymáshoz közel elhelyezkedve. Így esett a választás mindhárom esetben Debrecenre, ahol – a FIBA helyszínbejárása alapján – a Főnix Csarnok és az Oláh Gábor utcai Sportcsarnok, valamint a bemutatott szállodák elnyerték a világszövetség vezetőinek a tetszését.”

Adódik a kérdés: miért jó a FIBA-nak, hogy hároméves időintervallumban gondolkozik a rendezési jogokkal kapcsolatban?

„A korábbi évek tapasztalatai szerint volt már példa arra, hogy a szervező nem az elvárható színvonalon rendezte meg a világbajnokságot – arra hivatkozva, hogy nem volt elég ideje az előkészítésre, a rendezvény promóciójára. Ezt szerették volna kiküszöbölni. Nincs még egy olyan ország, amelynek három egymást követő évben világbajnokságokat ítéltek oda, Magyarország ebben egyedülálló. A sportszakmai céljainkat pedig megértette, mi több, támogatja a FIBA: fontos, hogy a különböző korosztályok képzési programját egy-egy hazai rendezésű eseményre való felkészülésre fűzhessük fel.”

Az MKOSZ tehát nem véletlenszerűen pályázott erre a három eseményre:

„Csak ezek iránt érdeklődtünk, és mindegyiket meg is kaptuk. Az ok egyszerű: három egymást követő évben ezek azok a tornák, amelyeken sikeres szereplést várunk. A lányok eddig is eredményesek voltak az elmúlt évek utánpótlástornáin, a fiúk esetében pedig 2023-ban már az új képzési stratégiánk pozitív jelei kell, hogy megmutatkozzanak.”

Egyéb korosztályos hírekKOSÁRLABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik