Kosárlabda: fehérvári győzelem az U20-as EYBL-tornán

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2019.01.10. 19:39
Címkék
Nem tudott nagy ellenállást kifejteni a házigazda Rátgéber Akadémia az Alba Fehérvár ellen az U20-as EYBL-torna pécsi állomásának első napján. Az összecsapás 63–51-es székesfehérvári sikert hozott, ám a pécsiek 17 éves kosárlabdázója, Váits Olivér dobta a legtöbb pontot, szám szerint huszonhármat.

M. Sz.utanpotlassport.hu Mint arról korábban beszámoltunk, a pécsiNemzeti Kosárlabda Akadémia ad otthont az European Youth Basketball League, azaz a legrangosabb nemzetközi utánpótlás-versenysorozat U20-as korosztályú tornájának. Az első napon mindjárt összecsapott a mezőny két magyar kosárlabda-együttese, az Alba Fehérvár és a Rátgéber Akadémia.M. Sz.utanpotlassport.hu Mint arról korábban beszámoltunk, a pécsiNemzeti Kosárlabda Akadémia ad otthont az European Youth Basketball League, azaz a legrangosabb nemzetközi utánpótlás-versenysorozat U20-as korosztályú tornájának. Az első napon mindjárt összecsapott a mezőny két magyar kosárlabda-együttese, az Alba Fehérvár és a Rátgéber Akadémia.

Elveszítette első mérkőzését az U20-as EYBL-torna pécsi állomásán a Rátgéber Akadémia Forrás: Rátgéber Akadémia
Elveszítette első mérkőzését az U20-as EYBL-torna pécsi állomásán a Rátgéber Akadémia Forrás: Rátgéber Akadémia

Elveszítette első mérkőzését az U20-as EYBL-torna pécsi állomásán a Rátgéber Akadémia  •  Forrás: Rátgéber Akadémia

Akik szoros ütközetet vártak, azoknak bizonyára csalódást keltő volt a találkozó, hiszen a házigazda pécsiek nem tudtak nagy ellenállást kifejteni, főleg a meccs korai periódusában. Az első negyedet 20‒6-ra nyerték a székesfehérváriak, ez kellő önbizalmat adott a játékosoknak a folytatáshoz, akik a második játékrészben még négy ponttal növelték a különbséget.

A fordulás után valamelyest változott a párharc képe, ám a hazaiak éledése későinek, ezzel együtt kevésnek bizonyult a felzárkózáshoz. A harmadik negyedben egy, míg a hajrában öt egységet faragtak a hátrányból, és hiába dobott összességében 23 pontot a csapatkapitány Váits Olivér ‒ aki a találkozó legeredményesebb játékosa lett ‒, a Rátgéber Akadémia 63‒51-re kikapott. Az Alba Fehérvár gárdájában a nigériai származású Sodiq Seyi Awogbemi volt a legjobb, ő 14 pontig jutott.

PÉCSI U20-AS EYBL-TORNA, ELSŐ NAP
Alba Fehérvár‒Rátgéber Akadémia 63‒51 (20‒6, 22‒18, 12‒13, 9‒14)
Pontszerzők: Takács Martin 10 pont, Kass Balázs 6 pont, Polster Attila 12 pont, Lévi Kevin 8 pont, Sodiq Seyi Awogbemi 14 pont, Balsay Ádám 9 pont, Takács Erik 4 pont illetve Borsos Balázs 7 pont, Váits Olivér 23 pont, Bálint Bence Zoltán 2 pont, James Ugochukwu Nnaji 2 pont, Vad Bence 2 pont, Herger Salamon 7 pont, Viktor Kelechi Okoh 7 pont, Balaskó Bertalan 1 pont

További korosztályos híreink KOSÁRLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik