HIRDETÉS
HIRDETÉS
utanpotlassport.hu 2018.02.20 22:04 Frissítve: 2018.02.20 22:29

Kosár: a TF Budapest fiataljai győztek a Vasas ellen az NB I/B -ben

Parázs összecsapást hozott a kosárlabda NB I/B piros csoportjának fővárosi rangadója. A Vasas hazai környezetben fogadta a TF-Budapest gárdáját, amelynek nem ismeretlen a Sport 11-sportközpont, hiszen szintén a hazai pályája.

HIRDETÉS

Bognár Domokos – utanpotlassport.hu A zord időjárás ellenére maroknyi szurkoló ellátogatott a kosárlabda NB I/B piros csoportjának elhalasztott mérkőzésére, a Vasas Akadémia–TF Budapest rangadóra. Mindkét kezdőcsapatban helyet kaptak utánpótláskorú játékosok. A TF-ben Buzás Bence, míg a Vasasban mind az öt játékos 1997-es, vagy annál fiatalabb volt.

A TF-Budapest sokáig csak futott az eredmény után

A TF-Budapest sokáig csak futott az eredmény után

A piros-kékek kezdtek jobban, az első negyed végére tízpontos előnyt építettek fel. Kompakt zónájukat a TF csak helyenként tudta áttörni. A félidőig rendezni tudták soraikat a zöldek, miután változtattak a védekezésükön, és a félidőre 39-34-gyel fordultak a felek.

A Vasas szekerét Boros Márk (20) húzta, aki mind betörésből, mind pedig távoli dobásokból eredményes volt az első két játékrészben. A túloldalon Stefan Filipovic (20) hozta a létfontosságú pontokat, a hazai csapat nem tudta megfogni a palánk alatt kiválóan brusztoló centert.

Egyik csapat sem engedte el a kötelet, újabb tíz perc kiegyenlített küzdelem következett, azonban a vendégek egy pillanatra sem tudták átvenni a vezetést, 56-52-vel fordultak a csapatok a záró játékrészre.

Boros (fehérben) sérülése megtörte a Vasas lendületét

Boros (fehérben) sérülése megtörte a Vasas lendületét

Ekkor jött el a mérkőzés fordulópontja. A rutinosabb Beák és Kerkai egymás után bevágott két triplát, így fordítani tudtak Merim Mehmedovic fiai.

A rutintalanabb Vasast megtörte a roham, két perc alatt tíz pont lett a különbség, ráadásul a húzóember, Boros is megsérült, így jó négy perccel a vége előtt Faragó Péter, a hazaiak mestere sort cserélt, és behozta a legfiatalabb játékosait.

Innen kezdve, bár a Vasas-fiatalok mindent megpróbáltak, a Tehetséges Fiatalok okosan sáfárkodott az előnyével, és 78-70-re behúzta a meccset.

Vasas Akadémia–TF-Budapest 70–78
Legjobb dobók: Kiss B. 17, Boros M. 15, ill. Beák G. 21, Buzás B. 16, Filipovic S. 14

További korosztályos hírek KOSÁRLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.

Utánpótlássport - 62 sportág egy helyen az utanpotlassport.hu-n
További hírekért kattintson ide!

Utánpótlássport
HIRDETÉS
HIRDETÉS
2018.09.13 14:26:05

Utánpótlássport utanpotlassport.hu

Parádés hajrával, az utolsó percekben négy utánpótláskorú játékos által szerzett gólokkal győzött a Vác Siófokon a női kézilabda NB I-ben. Az évek óta a fiatalokra építő együttes a tavalyi évad után ismét bizonyította, hogy járható út a magyar tehetségek csapatba építése. Ezúttal a külföldi világklasszisok sora ellen.

2018.09.04 19:06:08

Utánpótlássport utanpotlassport.hu

„A huszonhárom évig tartó birkózószövetségi elnöki munkásságom lezárultával, kétezer-tizennégyben rájöttem, hogy valamit még kellene csinálni, hiszen több, mint hat évtizede élek a sportágban. Mindent tőle kaptam, mindent neki köszönhetek. A most elkészült tankönyv a hálám újabb produktuma a legendás Mr. Tus-sportiskola után” – mondta a Mr. Tus-tankönyv bemutatóján Budapesten a két nap múlva 70 éves tuskirály, a 100. magyar olimpiai aranyérmet megszerző dr. Hegedüs Csaba.

2018.08.26 20:55:02

Utánpótlássport utanpotlassport.hu

Elődöntőbe jutott, így minimum bronzérmes Orbán Adrián a Duna Arénában zajló korosztályos boksz-világbajnokságon!

2018.08.23 11:45:05

Utánpótlássport utanpotlassport.hu

Sportpszichológusaink rendszeresen beszélnek arról: sportoló gyerekeinket hagyjuk meg gyerekeknek, hadd játszanak! Edzőink és pedagógusaink közben gyakran azt tapasztalják, a magyar fiatalok nem tudnak, nem tanulnak meg kellőképpen küzdeni. De milyennek látják őket és a környezetüket a hazánkban dolgozó neves külföldi szakemberek, Kim Rasmussentől Ivkovics Sztojanon át Nebojsa Vignjevicsig? Körképünkben dán, délszláv-magyar és belga szövetségi kapitány, illetve egy élvonalbeli szerb tréner beszél arról: kézi-, kosár-  és röplabdában, illetve labdarúgásban milyenek az utánpótláskorú sportolóink. És arról is, hogy milyenek lehetnének.

2018.08.05 10:06:01

Utánpótlássport utanpotlassport.hu

Senki nem akar túl nagy terhet rakni Halász Bence vállára, de a szakma sem tehet mást, minthogy legalább finoman utal rá: simán dobogós lehet már ilyen fiatalon is a berlini felnőtt Eb-n. Pedig a kalapácsvetés nem a húszévesek száma. És akkor még van egy 22 éves triónk is, sok tehetséggel megáldva.

HIRDETÉS
HIRDETÉS