Kosár: a 15 éves Maronka Zsombor katalán karrierje

Vágólapra másolva!
2018.03.18. 09:28
Címkék
A Joventut Badalona csapatában játszó, 15 éves Maronka Zsombor óriási sikert ért el azzal, hogy a katalán együttes juniorcsapatával az U18-as Euroliga legjobb nyolc csapata közé jutott. Ennek apropóján kérdeztük a játékost karrierjének alakulásáról.

Bognár Domokos ‒ utanpotlassport.hu Már két éve annak, hogy Maronka Zsomborra felfigyeltek a YouFirst játékosügynökség spanyol megfigyelői, akik először az olasz Stellazzura Romához vitték próbajátékra, majd Spanyolországot körbejárva a nagy múltú Joventut Badalona mellett döntöttek. Azóta a második szezonját tölti a katalán akadémián, és a közeli jövőjét is ott képzeli el, ami nem csoda, hiszen minden adott, hogy európai szinten is meghatározó kosárlabdázó legyen belőle.Bognár Domokos ‒ utanpotlassport.hu Már két éve annak, hogy Maronka Zsomborra felfigyeltek a YouFirst játékosügynökség spanyol megfigyelői, akik először az olasz Stellazzura Romához vitték próbajátékra, majd Spanyolországot körbejárva a nagy múltú Joventut Badalona mellett döntöttek. Azóta a második szezonját tölti a katalán akadémián, és a közeli jövőjét is ott képzeli el, ami nem csoda, hiszen minden adott, hogy európai szinten is meghatározó kosárlabdázó legyen belőle.

 

Maronka Zsombor a Joventut Badalona kadétcsapatának meghatározó játékosa Forrás: ICT Europe
Maronka Zsombor a Joventut Badalona kadétcsapatának meghatározó játékosa Forrás: ICT Europe

Maronka Zsombor a Joventut Badalona kadétcsapatának meghatározó játékosa • Forrás: ICT Europe

 

– Hogy állsz a spanyollal, sikerült már elsajátítani?

– Badalonában az emberek többsége katalánul beszél, az iskolában is katalánul tanítanak, úgyhogy először azt tanultam meg, és már egész jól megértetem magam. A spanyol nyelvtudásomon még bőven van mit csiszolnom, bár sok mindenben hasonlít a katalánra.

– Felvetted már az ottani ritmust?

– Igen, bár nem volt könnyű. Ez már a második évem, idén kicsit nehezebb a suli, mint tavaly. Reggel nyolctól délután kettőig általában tanulással töltöm az időt, majd két óra szünet után jön a délutáni iskola, úgyhogy a kosár mellett bőven van mit csinálnom.

– A beilleszkedéssel sem volt gond?

– Nem, mindenki nagyon rendes, a csapattársaktól kezdve, a szülőkön át az edzőkig. Mivel a lakásunkban hatan vagyunk légiósok, illetve máshonnan jött spanyolok, ezért rengeteg időt töltünk együtt, ami természetesen összecsiszolja a társaságot.

– Térjünk a lényegre: mi a helyzet a pályán?

– Nemrég írtam alá új, három plusz hároméves szerződést a csapattal, ami azt jelenti, hogy hosszútávon szeretnénk folytatni az együttműködést. Az első szezon gyakorlatilag tanulóév volt, a klubbal eldöntöttük, hogy szükségünk van-e egymásra, és úgy látszik, hogy kölcsönös a bizalom. Azért bontottuk két részre a szerződést, hogy meglegyen a pont, ahol megállhatunk átgondolni a folytatást. Jelenleg egyébként a kadét a fő korosztályom, de feljátszom a juniorokhoz is, akikkel ugyebár a junior-Euroliga nyolcasdöntőjébe jutottunk. Tavaly a túl sok edzés miatt gondok akadtak a lábammal, fájt a sípcsontom, így ki kellett hagynom keveset, idén viszont megint húzóember vagyok az U16-os csapatban, és az U18-asok között is egész sok lehetőséget kapok.

– Milyen poszton számítanak rád?

– Annak ellenére, hogy most sokat nőttem, és már két méter felett vagyok, főleg a bedobóposztra készítenek fel. Előfordul, hogy irányítóban, vagy kiscsatárban is bevetnek, de a kettes pozíció most a fő. Úgy érzem, hogy az edzőm bízik bennem, ami nagyon jól esik, és még keményebb munkára sarkall.

– Mi az, ami most a legnagyobb figyelmet kapja az edzéseken?

– Különös, hogy míg tavaly a dobás volt a középpontban, idén főleg a technikai részt erőltetik. A csapatedzések mellett van egyéni képzés is, ezeken többnyire labdás gyakorlatokat végzek, ami egyáltalán nem baj, csak különös. Talán éppen azért van, mert növésben vagyok, és valószínűleg szét fog esni a dobómozdulatom, amit újra össze kell rakni.

– Azért van időd a kikapcsolódásra?

– Persze, bár a kosárlabda egyszerre munka és szórakozás. A felnőttcsapatunk bajnoki mérkőzéseit kötelező látogatnunk, de hétvégén az NBA-meccsekbe is bele szoktunk nézni a csapattársakkal. Az itthoniakkal kevesebb időt tudok eltölteni, főleg, hogy a tanítási szünetekben általában tornákra, mérkőzésekre utazunk. Most például az otthonitól eltérően csak májusban lesz a kadétdöntő, aztán az Euroliga, és még később a spanyol juniorbajnokság döntője. Gyakorlatilag csak karácsonykor és nyáron tudok hazamenni, közben persze tartom a kapcsolatot az otthoniakkal.

– Foglalkozol azzal, hogy Badalona után merre tovább?

– Nem, és nem is tekintek előre néhány évnél tovább. Egyelőre szeretném kitölteni a szerződésemet, közben pedig elérni az európai élvonal szintjét, utána pedig meglátjuk…

További korosztályos hírek KOSÁRLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik