Kézilabda: Imre Bence és az FTC is nagyot rajtolt az NB I-ben

Bruckner Vince utanpotlassport.huBruckner Vince utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2020.10.19. 08:59
Címkék
Minél több lehetőséget, jövőre pedig európai kupaszereplést remél a férfi NB I-ben szereplő FTC 18 éves jobbszélsője, Imre Bence, aki egyre magabiztosabb az élvonalban is.

Négyből négy győzelemmel kezdte az NB I 2020/21-es idényét az FTC férfi kézilabdacsapata. És kitűnően startolt az együttes 18 éves jobbszélsője, Imre Bence is, az eddigi találkozókon 12-szer talált be az ellenfelek kapujába, a helyzetei többségét biztos kézzel értékesítette. Így eddig elégedett mind a csapat, mind pedig a saját teljesítményével.

Imre Bence egyre biztosabb kézzel értékesíti a helyzeteit az NB I-ben Forrás: fradi.hu
Imre Bence egyre biztosabb kézzel értékesíti a helyzeteit az NB I-ben Forrás: fradi.hu

Imre Bence egyre biztosabb kézzel értékesíti a helyzeteit az NB I-ben  •  Forrás: fradi.hu

„Elég érdekes szezonkezdet ez, a járványhelyzet minden szempontból egyedi, hiszen az eddigi négy helyett a kiírás alapján már nyolc meccset le kellett volna játszanunk – kezdte honlapunknak Imre. – A négy győzelem azt mutatja,hogy nagyon jó csapat van kialakulóban, sok magyar játékossal. Szereztünk már két bravúrpontot Tatabányán, míg pénteken nehéz csatát nyertünk meg a Budakalász ellen, ráadásul a második meccsen egyik vezéregyéniségünk, Nagy Bence nem is játszott.”

A korosztályos válogatott úgy véli, hogy a külön kategóriát jelentő Veszprém és Szeged után az a csapat érvényesülhet, amely a legjobban alkalmazkodik a körülményekhez. A ferencvárosiaknak ez eddig jól megy, az előző héten például edzeni sem tudtak, s ennek ellenére is megőrizték hibátlan mérlegüket a bajnokságban. Eközben a fiatalok – közöttük korábbi világklasszis párbajtőrvívó, illetve kézilabdázó, Imre Géza és Kökény Beatrix gyermeke is – gyakran szóhoz jutottak.

„Az idén több lehetőséget kapok, mint tavaly. Az előző szezonban is megkaptam, de akkor nem tudtam vele úgy élni, ahogyan szerettem volna. Úgy érzem, az eddigi meccseken jól ki tudtam használni az egyik erényemet, a gyorsaságomat. A folytatásban is szeretnénk hasonló teljesítményt nyújtani, és bizonyítani, hogy itt a helyem, elsősorban magamnak.”

A 18 éves jobbszélső jövőre a nemzetközi porondon is kipróbálná magát Forrás: fradi.hu
A 18 éves jobbszélső jövőre a nemzetközi porondon is kipróbálná magát Forrás: fradi.hu

A 18 éves jobbszélső jövőre a nemzetközi porondon is kipróbálná magát  •  Forrás: fradi.hu

Imre az NB I mellett saját korosztályával az NB I/B-ben is folyamatosan szerepel, a másodosztályban eddig három mérkőzésen 20 gólt szerzett. Azt mondja, nem tesz különbséget a mérkőzések között, csak arra figyel, hogy ami helyzetet kap, azt gólra váltsa. Erre készül a most következő meccseken is.

„Kimondott célokat nem tűztünk ki, de nekem, és szerintem a többi fiatal játékosnak is jót tenne, ha európai kupaszereplést érő helyen végeznénk a bajnokságban, majd jövőre kipróbálhatnánk magunkat a nemzetközi porondon, de ez még nagyon messze van, most is csak a következő ellenfélre koncentrálunk. Illetve, ha minden jól megy, januárban lesz az ifjúsági Európa-bajnokság, szeretnék bekerülni a keretbe, mert nagyon erős csapatunk van.”

További korosztályos híreinkKÉZILABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik