Kézilabda: bátran épít az ifjakra a DVSC

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2019.04.03. 08:11
Címkék
A sokat látott, rutinos válogatott játékosok mellett a klub saját nevelésű fiataljai is rendre lehetőséget kapnak a DVSC NB I-es női csapatában. Köstner Vilmos vezetőedző pedig ígéri, folytatódik ez a fajta hagyomány a hajdúsági alakulatnál.

Bruckner Vince – utanpotlassport.huDecember óta újra Köstner Vilmos irányításával szerepel az NB I-ben a DVSC-Schaeffler női kézilabdacsapata. A visszatérő szakvezető érkezésével az eredmények javultak, miközben mind több fiatal játékos kap lehetőséget a hajdúsági együttesben. És a jelek szerint a hazai kézilabdasport szempontjából üdvözítő gyakorlat nem szakad meg, hiszen nemrégiben bejelentették: a juniorválogatott csapatkapitánya, Vámos Petra is Debrecenben folytatja a pályafutását.Bruckner Vince – utanpotlassport.huDecember óta újra Köstner Vilmos irányításával szerepel az NB I-ben a DVSC-Schaeffler női kézilabdacsapata. A visszatérő szakvezető érkezésével az eredmények javultak, miközben mind több fiatal játékos kap lehetőséget a hajdúsági együttesben. És a jelek szerint a hazai kézilabdasport szempontjából üdvözítő gyakorlat nem szakad meg, hiszen nemrégiben bejelentették: a juniorválogatott csapatkapitánya, Vámos Petra is Debrecenben folytatja a pályafutását.

A 18 éves Borgyos Panna is rendre lehetőséget kap a DVSC NB I-es csapatában Fotó: Derencsényi István
A 18 éves Borgyos Panna is rendre lehetőséget kap a DVSC NB I-es csapatában Fotó: Derencsényi István

A 18 éves Borgyos Panna is rendre lehetőséget kap a DVSC NB I-es csapatában  •  Fotó: Derencsényi István

„Folytatódni fog, hiszen a DVSC életében mindig fontos szempont volt a fiatal, saját nevelésű játékosok csapatba építése. A már most is játszó utánpótláskorúak mellett nagy reményekkel érkezik Vámos Petra, akinek nem lesz egyszerű dolga, hiszen olyan nemzetközi szintű játékosokat kell pótolnia, mint a dán Grigel vagy a román Zamfirescu. Jövőre tizenkét saját nevelésű játékosunk lesz, akik közül hat még juniorkorú.”

Az NB I-ben jelenleg hetedik helyen álló hajdúsági együttesben öt 1998. január 1. után született fiatal kap stabilan lehetőséget:a junior-világbajnok Tóvizi Petra, Szabó Panna, valamint az egyaránt a juniorválogatott keretéhez tartozó Arany Rebeka, Borgyos Panna és a kapus Szabó Dóra. A Debrecenben nevelkedett Tóvizi remekül érzi magát az ideális összetételű csapatban

„Nagyon örülünk a sok játéklehetőségnek, szerintem nálunk nagyon jó, hogy kiegészítik egymást a fiatalok és az idősebbek. Minden csapatba kellenek a rutinos öreg rókák, akik tanítgatnak minket, de szükség van a gyors, lendületes fiatalokra is, akik időnként helyettesíteni tudják őket.

Köstner Vilmost nem csak a saját játékosairól, hanem a magyar leányutánpótlásról is megkérdeztük, és nem meglepő: a tavaly nyári, nagyobbnál nagyobb sikerek után ő is biztatóan látja a jövőt.

„Kim Ramussen szavaival élve a magyar kézilabda áldott állapotban van. Látjuk, hogy a korosztályos világversenyeken rendre dobogón, vagy akár annak legfelső fokán végeznek a csapataink, tehát a jövő nagyon szép képet fest. Én abban bízom, hogy ezek a játékosok a felnőttkorba érve megkapják a kellő türelmet, játékpercet, és akkor meglehet az a kiteljesedés, amit várunk.”

További korosztályos hírek KÉZILABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik