Kézi: nagyon nehéz ellenfeleket kaptunk az U20-as férfi Eb-re

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.19. 15:09
Címkék
A legerősebb csoportba került a férfi juniorválogatott a júliusi szlovéniai U20-as Európa-bajnokságon. Imre Vilmos csapata a franciákkal, a dánokkal és a portugálokkal került egy négyesbe. A szakvezető célja továbbra is a középdöntőbe kerülés, amihez az utóbbiak mellett valamelyik nagyágyút is le kell gyűrni.

B. V. – utanpotlassport.huA felkészülést az NB I-es mérkőzésekkel már javában elkezdte, s hétfőn már ellenfeleket is kapott a férfi junior kézilabda-válogatott a júliusi szlovéniai Európa-bajnokságra. Bár az utánpótlás-korosztályokban évről évre változnak az erőviszonyok, annyit a csoport láttán kijelenthetünk: nem lesz könnyű dolga a magyar csapatnak.B. V. – utanpotlassport.huA felkészülést az NB I-es mérkőzésekkel már javában elkezdte, s hétfőn már ellenfeleket is kapott a férfi junior kézilabda-válogatott a júliusi szlovéniai Európa-bajnokságra. Bár az utánpótlás-korosztályokban évről évre változnak az erőviszonyok, annyit a csoport láttán kijelenthetünk: nem lesz könnyű dolga a magyar csapatnak.

Ugyanis a mieink négyesébe került a korosztályos világ- és Európa-bajnok francia, a vb-bronzérmes dán és a tavalyi vb-n hetedikként zárt portugál válogatott is.

A juniorok szövetségi edzője, Imre Vilmos a sorsolást követően nyilatkozott az Utanpotlassport.hu-nak:
„Miután Európa-bajnokságra készülünk, könnyű ellenfelekre semmiképpen sem számíthattam. Ugyanakkor az egyértelmű, hogy az első két kalapból a két legnehezebb, a harmadikból pedig a legkellemetlenebb együttest kaptuk."

 

Roppant erős csoportba kerül a magyar válogatott az U20-as férfi Eb-n Forrás: NEKA
Roppant erős csoportba kerül a magyar válogatott az U20-as férfi Eb-n Forrás: NEKA

Roppant erős csoportba kerül a magyar válogatott az U20-as férfi Eb-n • Forrás: NEKA

 

Azonban hiába a „halálcsoport”, a magyar csapat célja továbbra is a középdöntőbe kerülés:
„Természetesen az első két hely valamelyikének megszerzése a célunk, hiszen az jelentené a továbbjutást. Vagy a franciák vagy a dánok ellen bravúrra lesz szükségünk, s persze meg kell vernünk a mindig kellemetlen, rendszerint nyitott védekezést alkalmazó portugálokat.”

A sorsolást követően természetesen azonnal megkezdődik az ellenfelek feltérképezése, s tovább dübörög a felkészülés is, több NB I-es felkészülési mérkőzés és a szlovének ellen két edzőmeccs is hátravan a fiataloknak, akik többek között a magasabb tempót szokhatják ezeken az összecsapásokon.

A szakvezető szerint a javulás látszik is a csapaton:
„Kétségtelen, sokat gyorsult a játékunk az utóbbi időben, ez komoly erősségünk lehet a nyáron, ezen kívül jók a kapusaink és stabil a védekezésünk. Fontos még, hogy több játékosunk is folyamatosan lehetőséget kap az NB I-ben, ők kulcsemberek lehetnek Szlovéniában is.”

A juniorválogatott a bajnoki év lezárultával a közvetlen felkészülést június 18-án kezdi, amelynek programjában két felkészülési torna is szerepel majd. Az U20-as Európa-bajnokság pedig egy hónappal később július 19-én startol.

FÉRFI U20-AS EURÓPA-BAJNOKSÁG, JÚLIUS 19-29., SZLOVÉNIA
Csoportbeosztás:
A-csoport: Németország, Izland, Svédország, Románia
B-csoport: Szlovénia, Szerbia, Norvégia, Izrael
C-csoport: Horvátország, Spanyolország, Oroszország, Lengyelország
D-csoport: Franciaország, Dánia, Portugália, Magyarország

További korosztályos hírek KÉZILABDÁBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik