Kerékpár: az országúti vb-n is számolni kell a 21 éves Pidcockkal

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2020.09.17. 13:10
Címkék
A 21 éves Thomas Pidcock szinte mindent megnyert, amit utánpótláskorú bringásként lehet cyclo-crossban, és most a Baby Giro-győzelme után a felnőtt országúti világbajnokságon is nagyot alakítana.

Még mindig csak huszonegy esztendős, de ott lesz a szeptember 24-én kezdődő imolai világbajnokságon, komoly neveket kiszorítva a brit keretből – számol be a velo.hu arról a Thomas Pidcockról, aki a cyclo-cross és a hegyikerékpározás mellett immár országúton is letette a névjegyét.velo.hu arról a Thomas Pidcockról, aki a cyclo-cross és a hegyikerékpározás mellett immár országúton is letette a névjegyét.

Pidcock követve Mathieu van der Poel és Wout van Aert útját, először a cyclo-cross szakágban hallatott magáról, majd hegyikerékpározásban és országúton is kimagasló sikereket ért el. Eredményeit már most lehetetlen felsorolni, cyclo-crossban többszörös ifjúsági nemzeti, világ- és Európa-bajnok, pályán és hegyikerékpározásban is nyert korosztályos brit bajnoki címeket, országúton pedig többek között kétszeres utánpótlás Párizs-Roubaix győztes, na, meg junior időfutam-világbajnok 2017-ből.

Néhány hete az utánpótlás Giro d’Italiát, azaz a Baby Girót nyerte meg, mégpedig hanyag eleganciával: három szakaszgyőzelemmel a tarsolyban, melynek köszönhetően a hegyi összetettben is az élen zárt.

„Nem igazán tudtam, hogy milyen formában érkezem a versenyre, hisz ez volt az első U23-as országúti megméretésem a 2020-as szezonban. Nem kezdődött jól számomra a Baby Giro, az első szakaszokon időt veszítettem, de a végére összeszedtem magam, így sikerült nyernem összetettben. Következik az országúti világbajnokság, ahol csak az elit korosztály mérheti össze az erejét. Soha nem mentem még versenykörülmények között ilyen hosszút, bízom benne, hogy sikerül célba érnem. Ezt majd a Novo Mesto-i hegyikerékpáros világkupa követi, majd az XCO világbajnokság Ausztriában. Imádom, ahogyan variálhatom a szakágakat, ez teszi érdekessé számomra a kerékpározást”– mondta Pidcock egy napokban adott interjújában.

Csapata, a Trinity Racing azzal hívta fel magára az év elején a figyelmet, hogy Nagy-Britannia első olyan klubjaként jött létre, amely egyszerre három szakágban (cyclo-cross, hegyikerékpár, országút) versenyezteti kerékpárosait.

További korosztályos hírekKERÉKPÁRSPORTOKBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik