Kard: az utánpótláskorú lányok élvezték, hogy újra bizonyíthattak

Vágólapra másolva!
2020.10.07. 17:50
Címkék
„Ezúttal szülők és drukkerek nélkül kellett lebonyolítani a viadalt. Amikor a sportolók végeztek az asszóval, rögvest fel kellett venniük a maszkjukat, máskülönben rájuk szóltak. Mindegyikünknek új a helyzet” − meséli a junior és kadét leány kardvívóválogatott vezetőedzője, Gulácsi Ferenc az első Magyar-kupa-fordulót követően.

Több mint féléves kihagyás után versenyezhettek újra a junior és kadét kardvívók: Budapesten, az UTE csarnokában léphettek pástra a legjobb hazai fiatalok az első Magyar-kupa-fordulóban. A felnőtt-világranglistán tizenegyedik helyezett Pusztai Liza és a felnőttválogatott Battai Sugár távollétében is izgalmas csaták alakultak ki a lányok között.Pusztai Liza és a felnőttválogatott Battai Sugár távollétében is izgalmas csaták alakultak ki a lányok között.

Szűcs Luca (jobbról) nyerte a junior kardvívók első Magyar-kupa-fordulóját Forrás: EFC
Szűcs Luca (jobbról) nyerte a junior kardvívók első Magyar-kupa-fordulóját Forrás: EFC

Szűcs Luca (jobbról) nyerte a junior kardvívók első Magyar-kupa-fordulóját  •  Forrás: EFC

„Nagyon élvezték, hogy ismét bizonyíthattak. Számtalan feszült, szoros párharc volt, hiszen mindenki ki volt éhezve a sikerre. Láthatóan az összes lány győzni akart, a végletekig harcoltak. Ez kicsit az asszók rovására is ment, emiatt ugyanis valamelyest háttérbe szorult a taktikázás”− fejti ki meglátásait a junior és kadét leány kardválogatott vezetőedzője, Gulácsi Ferenc.

A szakember arra is kitért, meglehetősen furcsa az új, koronavírus-járvány miatt kialakult rendszerben versenyezni.

„Ezúttal szülők és drukkerek nélkül kellett lebonyolítani a viadalt. Amikor a sportolók végeztek az asszóval, rögvest fel kellett venniük a maszkjukat, máskülönben rájuk szóltak. Mindegyikünknek új a helyzet.”

Gulácsi amondó, a papírformának megfelelő eredmény született.

„A juniorok között a kadétvilágbajnok Szűcs Luca aratott diadalt, de csak annyit adott ki magából, amennyi kellett az aranyéremhez. Kár, hogy Liza és Sugár sem indult, kíváncsi lettem volna arra, mire mennek egymással. Mindenképpen kiemelnémDomonkos Emese teljesítményét, aki serdülőként mindkét korosztályban felállhatott a dobogó harmadik fokára, ráadásul remekül mozgott.”

A mester arra is kitért, hogya járvány miatt új válogatási elv érvényesül ebben az évadban:

„A juniorok között a ranglista első két helyezettje mellett a másik két válogatott versenyzőt− többek között az elnökség beleegyezésével is− a szakágvezető választhatja ki, a kisebbek mezőnyében az első háromnak biztos a helye. Battai Sugár és Pusztai Liza egyaránt a felnőtt nemzeti együttes tagja, az ő helyük semmilyen esetben sem foroghat veszélyben.”

JUNIOR ÉS KADÉT KARD MAGYAR-KUPA-FORDULÓ, Budapest
Helyezettek
Kadét lányok: 1. Spiesz Anna (Vasas), 2. Pápai Zoé (UTE), 3. Brassai Dorottya (BVSC-Zugló) és Domonkos Emese (Vasas)
Junior lányok: 1. Szűcs Luca (BVSC-Zugló), 2. Missurai Pálma (Vasas), 3. Domonkos Emese (Vasas) és Kobra Virág (BVSC-Zugló)

További korosztályos hírekVÍVÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik