Karate: ukrán fölény a nemzetközi utánpótlás-seregszemlén

Vágólapra másolva!
2018.09.10. 16:37
Címkék
Ténylegesen nyerőnek bizonyult a 21 a karatésok hétvégi Budapest Openjén: a szerencse sorszámát viselő nemzetközi versenyen tudniillik szinte minden korábbi számszerűsíthető rekord megdőlt. Egy fontos kivétellel: régebben több magyar győzelmet könyvelhettünk el, mint az idei nyílt viadalon, ahol leginkább az ukránok jeleskedtek – a legfiatalabbak korosztályaiban is.

Jancsó Kornél − utanpotlassport.hu Előzetesen negyven ország regisztrált, végül 38-nak a harcművészei töltötték meg szombaton és vasárnap a pestszentimrei Sportkastélyt. Már azzal is új csúcsot állítottak fel a Budapest Open történetében, hogy összesen csaknem ezerhétszázan mutatták meg, hol tartanak a japán eredetű, a 2020-as tokiói olimpián már a hivatalos ötkarikás programban szereplő küzdősport titkainak elsajátításában.Jancsó Kornél − utanpotlassport.hu Előzetesen negyven ország regisztrált, végül 38-nak a harcművészei töltötték meg szombaton és vasárnap a pestszentimrei Sportkastélyt. Már azzal is új csúcsot állítottak fel a Budapest Open történetében, hogy összesen csaknem ezerhétszázan mutatták meg, hol tartanak a japán eredetű, a 2020-as tokiói olimpián már a hivatalos ötkarikás programban szereplő küzdősport titkainak elsajátításában.

Baranyi Zsófia bronzéremmel „melegített” az októberi ifi olimpiára Forrás: mtk.hu
Baranyi Zsófia bronzéremmel „melegített” az októberi ifi olimpiára Forrás: mtk.hu

Baranyi Zsófia bronzéremmel „melegített” az októberi ifi olimpiára  •  Forrás: mtk.hu

Rebicek Gerd, a 21. alkalommal kiírt verseny főszervezője érdeklődésünkre elmondta, hogy a mezőny zömét az utánpótláskorú fiatalok adták a formagyakorlatozó nyolcévesektől, valamint az először a tízesztendősöket tatamira szólító küzdelmi kategóriáktól kezdve a kadétokon és a juniorokon át egészen az U21-esekig bezárólag.

„Hihetetlenül magas volt a színvonal már a legifjabbaknál is, és aki dobogóra akart állni, annak igazán minőségi mezőnyön kellett átverekednie magát. Olykor negyven-ötven fős kategóriák is összejöttek – mesélte a karatemester főszervező, hozzáfűzve, hogy ezúttal nem a mieink, hanem a külföldiek, köztük is az ukránok vitték a prímet.

„Roppant nehéz volt érmet szerezni gyakorlatilag az összes kor- és súlycsoportban, s magyar győztest bizony most kevesebbet avattunk, mint a korábbi években” – mondta.– „Még Baranyi Zsófinak, egyetlen ifjúsági olimpiai résztvevőnknek sem sikerült az első helyen végeznie, de azért a dobogóra felállhatott a juniorok 59 kilós kategóriájában” – érzékeltette, hogy világbajnoki erősségű volt az idei rendezvény.

A Budapest Openre a távoli Ausztráliából és Új-Zélandról éppúgy érkeztek karatékák, mint Izraelből és Kuvaitból, Thaiföldről és Nepálból, vagy éppen Brazíliából, hogy csak néhány vendégországot említsünk. A teljes magyar csapat csaknem másfél száz fősre rúgott, meghökkentő módon azonban ezzel sem fértünk be az első három közé azon a listán, amely a versenyzői delegációk nagysága alapján készült. Tudniillik Ukrajna és Szlovákia háromszáznál is több nevet tartalmazó lajstrommal rukkolt ki, de Lengyelországból is kétszázat meghaladó létszámú küldöttség jött el Budapestre.

„Ahogyan nálunk, több európai csapat esetében is ez a verseny egyben kvalifikációs állomás is volt a februári, dániai korosztályos Európa-bajnokságra, amelyen a legjobb kadétok, juniorok és U21-sek vehetnek majd részt. Ebből a szempontból is emlékezetes viadalon vagyunk túl. De tanulságos verseny marad ez a mostani kétnapos azért is, mert egyértelművé vált: kinőttük a Sportkastélyt. Át kell gondolnunk a hogyan továbbot, választanunk kell, hogy jövőre, a 22. Budapest Opent vagy háromnaposra bővítjük ki, vagy nagyobb csarnokba visszük át” – nyilatkozta Rebicek Gerd.

További korosztályosKARATÉBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik