Kajak-kenu: nem az első számú csapatunk utazik a hóvégi U23-as Eb-re

Vágólapra másolva!
2018.06.14. 10:16
Címkék
Közeleg a kajak-kenusok ifjúsági és U23-as Európa-bajnoksága. Az utánpótlás szövetségi kapitánnyal, Makrai Csabával beszélgettünk a felkészülés menetéről, a válogatott összetételéről, s több egyéb érdekességről is.

Krasznai Bence − utanpotlassport.hu Június 28-án kezdődik a kajak-kenuzók ifjúsági és U23-as Európa-bajnoksága Olaszországban, Auronzóban. A magyar válogatott még nem alakult ki, hiszen a válogatóversenyt a hét végén rendezik Szolnokon.Krasznai Bence − utanpotlassport.hu Június 28-án kezdődik a kajak-kenuzók ifjúsági és U23-as Európa-bajnoksága Olaszországban, Auronzóban. A magyar válogatott még nem alakult ki, hiszen a válogatóversenyt a hét végén rendezik Szolnokon.

Érdekesség, hogy nem az első számú magyar csapat utazik Olaszországba. Erről beszélt oldalunknak Makrai Csaba, utánpótlás szövetségi kapitány:

Makrai Csaba Fotó: Nemzeti Sport
Makrai Csaba Fotó: Nemzeti Sport

Makrai Csaba  •  Fotó: Nemzeti Sport

„Szerencsére olyan helyzetben vagyunk, hogy a második vonalunk is méltóképpen tudja képviselni hazánkat. Azok a versenyzőink, akik megnyerik a válogatót, a világbajnokságon ülnek hajóba. Ezt rajtunk kívül egyedül a németek engedhetik meg maguknak. Természetesen, így azért több esélye van a dobogóra azoknak az országoknak, amelyek a legerősebb keretükkel érkeznek Auronzóba.”

Makrai elmondta, hogy az Eb előtt az összes versenyző a saját klubjával készül, s csak a július végi, plovdivi világbajnokság előtt lesz közös, három hetes felkészülési tábor, Dunavarsányban.

„A versenyzők egész évben nagyon komoly terhelés alatt állnak, a lehető legjobb felkészülést csinálják végig. A világversenyek előtti hetek leginkább a gyorsításról, a feltöltődésről, s a pihenésről szólnak. Ez nem azt jelenti, hogy nem edzenek. Ugyanúgy hajóba ülnek, csak a tréningek rövidebbek és intenzívebbek.”

A szakember elmondta, hogy az U23-asok között a legjobb sportolók nem versenyeznek sem a kontinensviadalon, sem a világbajnokságon.

„Nekik maximálisan a felnőtt korosztályra kell koncentrálniuk. Sokat kivesz belőlük egy ilyen megméretés. Vannak olyan fiatalok, akiket a tűzközelben kell tartani, hiszen kiemelkedően teljesítenek, s akár néhány éven belül át is vehetik a vezető szerepet a felnőtt csapatban. Ők képviselik Magyarországot ezeken a viadalokon az idén.”

A szövetségi kapitány egyelőre nem szeretne esélyeket latolgatni az Európa-bajnokságra, ugyanis még a teljes keret sincs meg. A szolnoki válogatóverseny után, hétfőn, már tisztább kép rajzolódik ki benne ezt illetően.

További korosztályos hírekKAJAK-KENUBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik