Kajak-kenu: nehéz lesz megismételni a tavalyi sikereket

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2019.01.15. 14:52
Címkék
Kiemelkedően eredményes évet zártak 2018-ban utánpótláskorú kajak-kenusaink, hiszen két világeseményen, a nyári ifjúsági olimpiai játékokon és az ifjúsági világbajnokságon is kitűnően szerepeltek. A tavalyi évről és az idei tervekről beszélgettünk Makrai Csaba utánpótlás szövetségi kapitánnyal.

Márványkövi Ferenc− utanpotlassport.huMakrai Csaba egy éve vette át a stafétabotot Dónusz Évától, és irányítása alatt történelmi tettet hajtottak végre versenyzőink a júliusi plovdivi ifjúsági- és U-23-as kajak-kenu világbajnokságon, valamint a Buenos Aires-i nyári ifjúsági olimpián. Utóbbi eseményen két aranyéremmel, egy ezüstéremmel és egy negyedik hellyel tért haza a magyar küldöttség, míg azt megelőző korosztályos világbajnokságon tíz aranyérmet zsebeltek be versenyzőink, kivétel nélkül olimpiai számokban.Márványkövi Ferenc− utanpotlassport.huMakrai Csaba egy éve vette át a stafétabotot Dónusz Évától, és irányítása alatt történelmi tettet hajtottak végre versenyzőink a júliusi plovdivi ifjúsági- és U-23-as kajak-kenu világbajnokságon, valamint a Buenos Aires-i nyári ifjúsági olimpián. Utóbbi eseményen két aranyéremmel, egy ezüstéremmel és egy negyedik hellyel tért haza a magyar küldöttség, míg azt megelőző korosztályos világbajnokságon tíz aranyérmet zsebeltek be versenyzőink, kivétel nélkül olimpiai számokban.

Kopasz Bálint az idén még többet érhet el Forrás: delmagyar.hu
Kopasz Bálint az idén még többet érhet el Forrás: delmagyar.hu

Kopasz Bálint az idén még többet érhet el  •  Forrás: delmagyar.hu

Sportolóink tehát kis túlzással mindent megnyertek, amit csak lehetett, így jogosan vetőtik fel a kérdés, miszerint meg lehet-e ismételni 2019-ben is ezt a remek teljesítményt. A kapitány szerint nagyon nehéz lesz, de idén nemcsak az eredményességet tartják szem előtt, hanem azt is, hogy miképpen tudják betölteni azt az űrt, amit idén az U23-as korosztályba átkerülő versenyzők hagynak maguk után.

„Nem lesz könnyű. Nagyon sok tehetség közül válogathatunk, de még egyikük sem tudott ért el eddig kiemelkedő eredményt. Ezért nagyon nehéz megjósolni, hogy például ki fogja átvenni a stafétabotot Kós Benedektől, aki idén már nem az ifjúságiak között versenyez.”

De térjünk még vissza egy rövid ideig a tavalyi évre. A számos kitűnő versenyző és eredmény közül kiemelkednek ifjúsági világbajnokaink, többek között kajak egyesben 200 és 500 méteren induló Gazsó Dóra Alida, kajak kettesben az 500 méteres számban versenyző Biben Karina és Bakó Olga, és nem utolsó sorban a Szellák Szabina, Biben Karina, Gazsó Dóra Alina, Kőhalmi Emese összetételű kajak négyesünk 500 méteren. Külön kell szólnunk az idén Kolonics-díjban részesült Rendessy Eszterről, aki a kajakosok gyorsasági versenyében lett ifjúsági olimpiai bajnok, valamint a világbajnokságon kajak egyesben szerzett első helyet az 500 méteres versenyen. Hogy a fiúkat se hagyjuk ki a felsorolásból, meg kell említenünk Kós Benedek ifjúsági világbajnokot, aki nem mindennapi tettet végrehajtva kajak egyesben 500 és 1000 méteren diadalmaskodott, valamint Kopasz Bálintot is, akit már most a kajak egyes egyik nagy reménységének tartanak a szakemberek az 1000 méteres távon. Bálint versenyszámában ezüstérmet nyert a plovdivi Európa-bajnokságon.

De vajon mi áll a siker hátterében?

„Először is sikerült kialakítanunk egy nagyon jól működő versenyrendszert, amely rendszeres és magas szintű megmérettetési lehetőséget kínál mindenki számára. Szólnunk kell az ambiciózus, lelkiismeretes és képzett szakembergárdánkról is, illetve az egész országot behálózó rendszerünkről is, amely az utánpótlás-nevelés folyamatosságáról gondoskodik. Én ezekben látom a siker zálogát” – hangsúlyozta Makrai Csaba.

A kapitány úgy véli, a tavalyi év sikereit nemcsak hogy felülmúlni, de megismételni sem lesz könnyű. Vélhetően azonban nem kell attól tartanunk, hogy 2019-ben érmek nélkül maradunk a világversenyeken. Reményei szerint a kajakszámokban Rendessy Eszter, Kőhalmi Emese és Szellák Szabina is meg tudja ismételni tavalyi teljesítményét. Rajtuk kívül kenusaink, a 200 méteren induló Nagy Bianka, az 500 méteren versenyző Molnár Csenge, az általuk alkotott duó 500 méteren, valamint a Gönczöl Laura és Opavszky Réka párosa a 200 méteres és az 500 méteres távon lehet aranyérmek várományosa.

Szerényebbek a célok a fiúk esetében. A tavalyi vb-ötödik helyezésüket követően ebben az évben dobogóra érhet az Őry Zsombor, Erdélyi Tamás kajak kettős 1000 méteren, valamint kenuban a Besenyei Ádám, Horváth Benedekduó, szintén 1000 méteren.

 

További korosztályos hírek KAJAK-KENUBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik