Golf: Závaczki Bálint, aki már 14 évesen Magyar Kupát nyert

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.09. 15:05
Címkék
Závaczki Bálint a magyar férfi golf egyik legnagyobb reménysége, aki évente csak négy versenyen vesz részt itthon, ezek közül az egyiket az elmúlt hétvégén Tatán rendezték meg. A magyar és nyílt match play bajnokságot végül úgy tudta megnyerni a 16 éves tehetség, hogy közben komoly iskolai kötelezettségeinek is eleget kellett tennie.

G. G.A nyíregyházi születésű fiú honlapunknak elmondta, édesapja ismertette meg a sportággal, amelyet már háromévesen elkezdett.G. G.A nyíregyházi születésű fiú honlapunknak elmondta, édesapja ismertette meg a sportággal, amelyet már háromévesen elkezdett.

„A golf mellett kiegészítő sportként úszom is egészen kiskoromtól kezdve, de a labdarúgásvalahogy egyáltalán nem vonzott. A golf viszont csodálatos, a 18 lyuk miatt az ember négy-öt órát tölt a szabad levegőn, nem véletlenül vannak olyan kimutatások, miszerint az, aki rendszeresen golfozik, három-öt évvel tovább él” – mondta Závaczki Bálint, aki korát meghazudtoló összeszedettséggel és komolysággal válaszolt kérdéseinkre.

Závaczki Bálint Forrás: hungolf.hu
Závaczki Bálint Forrás: hungolf.hu

Závaczki Bálint  •  Forrás: hungolf.hu

Sportoló édesapja sokáig egy gyakorló golfpályát működtetett a környékén, itt ismerkedett meg az alapokkal, jelenleg azonban a legközelebbi pálya Budapesten található. „A téli felkészülési időszakban általában déli országokban edzünk, ilyenkor pedig gyakorlatilag versenyről versenyre járok, nincs is nagyon időm edzeni. Néha egy kicsit tudunk csiszolni úgy, hogy egy verseny után mondjuk, néhány napra még ott maradunk az adott pályán” – mondta Bálint, akinek édesapja az edzője, egyben menedzsere is. Megjegyezte, évi 80-85 versenynapja van, ezek közül négy torna van Magyarországon, ezen kívül Európa szinte minden pontján elindul versenyeken.

„Természetesen az a célom, hogy a profi golfozó legyek, az egész családom ezért dolgozik velem együtt. Ennek igazából két útja van, az egyik, hogy itt Európában fokozatosan versenyről versenyre fejlődjek. Ezen kívül már kaptam amerikai egyetemekről megkereséseket is ösztöndíjjal, de ez inkább csak olyan második lehetőség” – nyilatkozta Závaczki Bálint, aki a juniorok között három éve egyeduralkodó a hazai mezőnyben, de a felnőttek között is éljátékosnak számít, két évvel ezelőtt 14 évesen már Magyar Kupát nyert. Ma már háromszoros junior magyar bajnok, továbbá szerb és belga junior, valamint bolgár és macedón felnőtt bajnok. Az idei Gymnasiadén bronzérmmel járult hozzá a magyar delegáció sikeréhez.

Noha a golf olimpiai sportág, Závaczki Bálint elmondta, az ötkarikás játékokon indulás egyelőre nincs a „profiljában”, hiszen annak kvalifikációs rendszere rendkívül kemény, s egyelőre még rövidebb távra szeretne tervezni.

Makszin Áron, a Magyar Golf Szövetség főtitkára szerint Závaczki egyike azon kevés tehetségeknek, akikre a szervezetnek oda kell figyelnie. „Nagyon fontos a megfelelő versenyeztetés, az edzőtáborok és az edzők. Van még két éve juniorként, bízunk benne, hogy ugyanilyen ütemben tud fejlődni, onnan kezdve pedig néhány évet el kellene töltenie még amatőrként, és folyamatosan előre lépnie annak érdekében, hogy profi szinten is megállja a helyét. Ugyanakkor úgy gondolom, erre neki minden esélye megvan” – mondta a sportvezető, aki külön kiemelte Bálintnak a Gymnasiadén elért harmadik helyét, hiszen több mint százfős mezőnyben ért oda a dobogóra.

Mi is az a Match Play?
A Match Play rendszerben a játékos az első napon végigmennek a 18 lyukból álló pályán, majd az összesített eredmények alapján nyolcas csoportokra osztják őket. A második napon így az 1.-8., 2.-7., 3.-6. és 4.-5. helyezettek találkoznak egymással úgy, hogy egy lyukat meg lehet nyerni, vagy döntetlen esetén „elfelezni”. Ezt követően a továbbjutók elődöntőt játszanak, majd a harmadik nap a fináléra kerül sor. Éppen ezért ebben a rendszer a játékosoktól erőnlétben és szellemileg is hosszabb távon követel meg csúcsteljesítményt.

További korosztályos híreink GOLFBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik