Férfikosár: ma este U20-as Eb-rajt a fehéroroszok ellen

KRASZNAI BENCEKRASZNAI BENCE
Vágólapra másolva!
2019.07.13. 08:27
Címkék
Az U20-as férfi kosárválogatott is megkezdi szombaton a portugáliai B divíziós Európa-bajnokságot: a beloruszokkal néznek farkasszemet Pór Péter tanítványai. A szakember beszélt a felkészülésről és arról, hogy egyelőre nem tudja, reális-e a legjobb nyolc közé pályáznunk.

Szombaton lép először pályára a férfi U20-as kosárválogatott a matosinhosi B divíziós Európa-bajnokságon Fehéroroszország ellen 20.30 órakor. A Pór Péter vezette együttes június 5-én kezdte meg a felkészülését a székesfehérvári MKOSZ Edzőközpontban. A szakember elmondta, mindent sikerült megvalósítaniuk, amit előzetesen elterveztek:

Kezdődik az U20-as Európa-bajnokság Meleg Gergőéknek (pirosban) Forrás: FIBA
Kezdődik az U20-as Európa-bajnokság Meleg Gergőéknek (pirosban) Forrás: FIBA

Kezdődik az U20-as Európa-bajnokság Meleg Gergőéknek (pirosban)  •  Forrás: FIBA

„Év közben négy összetartást rendeztünk. Előzetesen harmincöt játékost figyeltünk, a nyári táborba csak a tizennyolc legjobb kapott meghívót, majd közülük választottuk ki a tizenkét fős Eb-keretet. Eleinte nem volt egyszerű a dolgunk, hiszen többen is érintettek voltak az érettségi időszakban, ám ezt jól kezeltük. A kontinenstorna előtt hat edzőmérkőzésre volt lehetőségünk, amelyek jól szolgálták a taktikai repertoárunk bővítését. A játékunkat Portugáliában leginkább az agresszív védekezés jellemzi szombattól. Küzdeni és hajtani szeretnénk, ez a legfontosabb, hiszen erősebb és magasabb ellenfelekkel kell szembenéznünk.”

Oroszország, Fehéroroszország, Írország és Izland alakulata található az Eb A csoportjában Magyarország mellett. Mit kell tudni róluk?

„Egyértelműen a beloruszok és az oroszok emelkednek ki közülük, így már az első párharcunk befolyásolhatja a legjobb nyolc közé jutást. Egyelőre nem lehet tudni, hogy ez realitás-e nekünk, sok mindentől függ. A másik két csapatot sem becsülhetjük le, mivel az északi kosárlabda-kultúrák is fejlődő tendenciát mutatnak. A célunk az, hogy a legtöbbet hozzuk ki magunkból. Ha a srácok közelebb kerülnek− a közös felkészülés és a kontinenstorna által − a profivá váláshoz, már megérte a munka, jót cselekedtünk”− mondta a mester.

A magyar alakulatnak nagy hiányzója is lesz: a felnőttválogatottat is megjárt, Spanyolországból nemrégiben a DEAC-ba igazolt Somogyi Ádám. Honlapunknak másfél hónapja elmondta:
„Tizennégy éves korom óta nem volt szabad nyaram, minden tőlem telhetőt megtettem az utánpótláscsapatokért. Ez mostanra rengeteget kivett belőlem, és néha úgy érzem, elfogyott az éhségem a játékra, annak ellenére, hogy ez az életem. Ez pedig rémítő. Most csak annyit tudok mondani, hogy szükségem van egy kis pihenőre, mert elfáradtam.”

FÉRFI U20-AS B DIVÍZIÓS EURÓPA-BAJNOKSÁG, MATOSINHOS (PORTUGÁLIA)
A magyar válogatott kerete
Sitku Márton, Frank Áron, Kucsera Dániel, Rátvay Balázs, Meleg Gergő, Takács Martin, Dancsecs András, Oroszi Bence, Plézer Gábor, Takács Milán, Katona József, Kelenföldi Domonkos
A magyar csapat programja
Csoportkör
Szombat, 20.30: Magyarország−Fehéroroszország
Vasárnap, 20.30: Magyarország−Írország
Kedd, 18.15: Magyarország−Oroszország
Szerda, 16.00: Magyarország−Izland
Péntek: helyosztók a 17-21. helyért
Szombat: helyosztók a 9-12. helyért
Vasárnap: helyosztók az 1-8. helyért

Egyéb korosztályos hírekKOSÁRLABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik