Krasznai Bence 2019.07.13 23:20 Frissítve: 2019.07.17 13:17

Kosárlabda: döntőbe jutottak a lányok az U18-as Eb-n

A leány U18-as kosárválogatott parádés játékot bemutatva, 11 ponttal győzte le a franciákat a szarajevói A divíziós Európa-bajnokság elődöntőjében. Az aranycsatában az olasz csapattal néznek farkasszemet Völgyi Péter tanítványai vasárnap, 19.45 órakor.

A leánykosarasok 2018-as udinei U18-as Európa-bajnokságán csoda történt a negyeddöntőben: a Völgyi Péter vezette magyar válogatott legyőzte a torna egyik legnagyobb esélyesének kikiáltott francia alakulatot. Ráadásul úgy tette, hogy a keret - két leány kivételével - ugyanaz volt, mint a három héttel korábban, a minszki U17-es világbajnokságon, amelyen a negyedik helyen zárt a csapat. Tavaly a lányok végül - az Eb legfiatalabb együtteseként -  a dobogó harmadik fokára állhattak Olaszországban.

Tudni lehet tehát, hogy Angyal Barbaráék képesek bravúrokra, és arra szombaton este Szarajevóban is szükség volt, hiszen az idén is bejutottak a legjobb négy közé − immár a saját korosztályukban. A bevezetőből könnyű következtetni: ismét a francia válogatott ellen kell helytállni. A helyzet azóta mit sem változott: a gallok 2019-ben is a kontinensvetélkedő egyértelmű favoritjának számítanak.

Volt miért örülni: a döntőbe jutott a leány U18-as kosárválogatott Forrás: FIBA

Volt miért örülni: a döntőbe jutott a leány U18-as kosárválogatott  •  Forrás: FIBA

És mi az, ami a magyarok mellett szólhat?

Ők dobták a legtöbb pontot az egész mezőnyben (417), a leghatékonyabban értékesítik a hárompontosokat (42,2% !), valamint az asszisztok meccsenkénti átlagában is a legjobbnak bizonyultak idáig (21,6).

Nagy fegyvertény lehet a felnőttválogatottat is megjárt Dombai Réka produkciója, aki mindössze 16 évesen a második legtöbb pontot dobta az Eb-n (92), a leghatékonyabb a hárompontosokban (54.5%) és a legbiztosabban dobja a büntetőket (93.3%).

Szerencsés, hogy Rékát említettük a legutóbb, hiszen a szombat esti elődöntő első dupláját ő szerezte meg. A párharc − ahogyan az várható volt − kiegyenlített játékot hozott, ugyanakkor a magyar lányok végig előnyben voltak. Négy ponttal is vezettek, amikor Emilie Raynaud értékesítette mindhárom büntetőjét, egy pontra hozva fel a franciákat. A magyarok védekezése és támadása egyaránt ütőképes volt, tökéletesen felvették a versenyt riválisukkal, annak az eredménye lett, hogy 18−13-as vezetéssel zárták az etapot.

A második felvonás − eladott labdát követően − Jade Hamaoui kétpontosával rajtolt, amelyre Budácsik Dorottya válaszolt a kettesével. Érdekesség, hogy egyik együttesben sem akadt kiugróan jó egyéni teljesítmény az első félidőben, mind a két válogatott egységként működött jól. Habár Völgyi tanítványai a játékrészt elveszítették, az előny továbbra is náluk maradt: 31−28.

A harmadik tíz percben Maggassának köszönhetően a franciák megszerezték a vezetést (36−35), ám akkor jött a magyar triplaparádél: Boros Júlia egy percben belül kettőt is ejtett, ráadásul Dombai is kettőt dobott. Közben Magassa sziporkázott, viszont az kevés volt; a záróetapra 51−48-cal vonult le a két alakulat.

Az előnyt aztán Kiss Angelika bővítette, három sikeres büntetővel. Arra pakolt rá Aya Kéita, az pedig arra volt elég, hogy 7 perccel az utolsó sípszó előtt 13 ponttal vezessenek a lányok.

Némi szélcsend következett, a franciák hat pontra zárkóztak.

Erre reflektált Wentzel Nóra és Varga Alíz a duplájával. Egy perccel a vége előtt tíz ponttal vezettek Angyalék, tulajdonképpen biztossá vált: ott leszünk az aranycsatában az olaszok ellen vasárnap este 19.45-től. Az olaszok ellen, akik a másik elődöntőben 75–49-re győzték le az oroszokat.

Ez néhány másodperccel később valósággá is vált, hiszen az U18-as leányegyüttes 11 ponttal verte Franciaországot.

67−56-ra!

LEÁNY U18-AS EURÓPA-BAJNOKSÁG, SZARAJEVÓ
Elődöntő
Magyarország−Franciaország 67−56 (18−13, 13−15, 20−15, 16−13)
A magyar csapat pontszerzői
Dombai Réka 16 pont, Kiss Angelika 11 pont, Angyal Barbara 10 pont, Varga Alíz 10 pont, Wenzel Nóra 10 pont, Boros Júlia 6 pont, Kéita Aya 4 pont

Egyéb korosztályos hírek KOSÁRLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.

Utánpótlássport - 62 sportág egy helyen az utanpotlassport.hu-n
További hírekért kattintson ide!

Utánpótlássport
2019.07.06 13:08:14

Utánpótlássport utanpotlassport.hu

A MOL Fehérvár FC leigazolta a Haladás együttesétől Funsho Bamgboyet. A 20 esztendős nigériai szélső célja, hogy bekerüljön válogatottja, a szupersasok felnőttkeretébe. A székesfehérváriak új üdvöskéjéről Kovács Zoltán sportigazgató is elismerően nyilatkozott a klub honlapjának.

2019.07.05 14:09:01

Utánpótlássport utanpotlassport.hu

Rajtbüntetés és plusz 50 kiló – várhatóan nem Tassi Attila és nem is a Honda hétvégéje lesz a soron következő portugáliai állomás a túraautós világkupa-sorozatban (WTCR). A 20 éves magyar ennek ellenére bizakodó a nyári szünet előtti utolsó megmérettetést illetően.

2019.07.03 19:47:15

Utánpótlássport utanpotlassport.hu

Óriásit úszott az FTC 16 éves versenyzője, Mihályvári-Farkas Viktória a kazanyi junior Európa-bajnokság nyitónapján: 400 m vegyesen egyéni csúccsal lett ezüstérmes, utána pedig 800 m gyorson negyedikként ért be; a 4x100 méteres leány gyorsváltó a nyolcadik helyen végzett.

2019.06.21 16:02:08

Utánpótlássport utanpotlassport.hu

Újabb játékost ad a hazai felnőttélvonalba a balatonboglári Nemzeti Kézilabda Akadémia. A 19 éves irányító-átlövő Bálint Bence került az elmúlt szezonban bronzérmes Grundfos Tatabánya együtteséhez, ám súlyos sérülése miatt debütálása várhatóan csúszik.

2019.06.21 09:12:05

Utánpótlássport utanpotlassport.hu

A Trion SC fiataljai kiváló eredményekkel tértek haza a korosztályos öttusa Európa-bajnokságokról. Az egyesület vezetőedzője, Burcsa Szabolcs tanítványairól és a sikerek hátteréről is mesélt.