Curling: régi nehézségek és új kihívások az utánpótlás előtt

Vágólapra másolva!
2019.09.22. 10:51
Címkék
A hosszú nyári szünet után rangos felkészülési tornán aratott győzelemmel tért vissza a magyar curling utánpótlásának ékköveként számontartott junior vegyescsapat, amelynek edzője, Szarvas Gábor reálisan, ám derűlátással tekint az új, kihívásokban gazdag idény elé.

Itt van az ősz, itt van újra, szépen lassan mindegyik téli sportágban véget ér a nyári álom, s új kihívások tömkelege várja az utánpótláskorú fiatalokat. Nincs ez másképp a curlingben sem: az előző szezonban sporttörténelmi EYOF-debütálásként bronzérmet nyerő vegyescsapat két helyenugyan megváltozott az idei szezonra, az együttes így is kiválóan muzsikál: szeptember elején megnyerte a nívós Austria Open felkészülési versenyt. Szarvas Gábor, a juniorok edzője a sikertől függetlenül annak örül igazán, hogy tanítványai újabb erős, számukra ismeretlen csapatok ellen tehették próbára képességeiket.

A junior vegyescsapat megnyerte a kitzbüheli felkészülési versenyt Forrás: Magyar Curling Szövetség
A junior vegyescsapat megnyerte a kitzbüheli felkészülési versenyt Forrás: Magyar Curling Szövetség

A junior vegyescsapat megnyerte a kitzbüheli felkészülési versenyt  •  Forrás: Magyar Curling Szövetség

„Hol is kezdjem? Először is rendkívül fontosnak tartom, hogy elitkategóriás, nemzetközi versenyeken vehetünk részt, elmondhatatlanul sokat tanultak a fiatalok Kitzbühelben. Rögtön az első mérkőzésen a korábbi világbajnok német Andrea Schöpp csapatával nézhettünk farkasszemet, felejthetetlen élmény marad, még akkor is, ha kikaptunk. Aztán viszont az összes párharcunkat megnyertük, a döntőben az osztrák férfiválogatottat tudtuk felülmúlni, ami óriási bravúr. Mindezt úgy, hogy újonnan formálódó csapatunk most először vett részt ebben a felállásban nemzetközi viadalon.”

A szarajevói EYOF-on dobogóra állt sikercsapat két személyi változáson is átesett a történelmi bronzérem megszerzését követően: Tatár Lőrinc és Szarvas Kristóf maradt, ellenben Biró Blanka és Dobor Regina helyét Joó Linda, valamint Nagy Laura vette át. A vezetőedző szerint cseppet sem gyengült az együttes, a nemzetközi mezőny viszont megizmosodott a nyáron.

„Edzőként persze fél szemmel a potenciális ellenfeleket is megnézem, bátran ki merem jelenteni, hogy idén még nehezebb dolgunk lesz a kiemelt utánpótlásversenyeken. Noha a szövetség már több támogatást nyújt a junioroknak, mint a felnőtteknek, egész egyszerűen vannak országok, amelyek ellen szinte ledolgozhatatlan hátrányból indulunk. Idén Lausanne-ban tartják az ifjúsági olimpiát, na, arrafelé például minden ötödik faluban van pálya, miközben Magyarországon csak a kamaraerdein tudunk játszani. Persze, imádjuk, csak egészen más színvonalú egy olimpiai helyszín.”

A szűkös infrastruktúra több kérdést is felvethet, a magyar curlingesek lelkesedése azonban megkérdőjelezhetetlen. Nyáron, amikor a Kamaraerdő is bezárja kapuit, sem tétlenkednek: a jég nélkül is játszható „floor” változat lehet a kulcs a hazánkban kevésbé ismert sportág tömegbázisának növelésében.

„Itthon sajnos nincs sok lehetőség a curling kipróbálására, így remek kezdeményezésnek gondolom a floor curlinget, hiszen ezt évszaktól függetlenül bármikor lehet űzni. Remélem, minél hamarabb megsokszorozódik a pályák száma, és akkor óriási gyarapodást érhetünk el az utánpótlásban. Jelenleg nagyjából húszan vannak a juniorok, vagyis ezen még javíthatnánk, nem is keveset.”

De a „kevesebb néha több” elv alapján speciális tehetséggondozásban részesülhet az a néhány lelkes gyerek, akit valamilyen oknál fogva magával ragad a játék.

„Abból főzünk, amink van. Összességében szerintem nem tévedek nagyot, ha azt mondom, hogy a versenyzői létszámmal arányosítva kifejezetten sikeresek vagyunk a különböző világversenyeken. Főleg a vegyes párosra, illetve vegyescsapatokra koncentrálunk, felismertük, hogy ezekben a kategóriákban érhetünk oda a nemzetközi elit nyakára. Szerencsére úgy fest, hogy a curling trendjeivel jó irányba haladunk, mert néhány éve megreformálták a sportágat és azt mondták, hogy akkor ettől kezdve az ifjúsági olimpián vagy az EYOF-on már csak a vegyescsapatoknak jut szerep. Bízunk benne, hogy Lausanne-ban újra sikerülhet érmet szereznünk, előtte pedig Finnországban rendeznek junior-világbajnokságot, amelyen lány- és fiúcsapatunknak is az A-csoportos vb-re kijutás a cél.”

További korosztályos hírek CURLINGBEN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik