Cselgáncs: még nem tudni, milyen erős lesz a mezőny az EYOF-on

Krasznai Bence utanpotlassport.huKrasznai Bence utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2019.07.18. 18:34
Címkék
Az ifjúsági cselgáncsozók két vezetőedzője, Bíró Norbert és Bejczi Zsuzsanna arról beszélt, hogy habár sportszakmailag nem bír akkora értékkel az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál, mint például az Európa-bajnokság, mégis felejthetetlen élményt nyújt a fiataloknak, motiválja őket. Mind a két mester legalább egy éremmel szeretne hazatérni a bakui EYOF-ról, amely szerdán kezdődik a dzsúdósoknak.

A dzsúdósok két évvel ezelőtt, Győrött parádésan szerepeltek az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy három arany-, két ezüst- és három bronzéremmel zárták a megméretést, ráadásul a fiúk csapatban is felállhattak a dobogó harmadik fokára. Esély ugyan van rá, ám nehéz elképzelni, hogy ugyanezt a sikert megismétlik Azerbajdzsánban, hiszen a keret csupán nyolc főt számlál. Az ifjúsági lányok szakágvezetője, Bejczi Zsuzsanna úgy véli, az EYOF sportszakmailag gyengébb presztízzsel bír, mint például a korosztályos Európa-bajnokság, ugyanakkor hihetetlen élményt nyújt a fiataloknak, hiszen megtapasztalhatják, milyen a multisportesemény légköre.Bejczi Zsuzsanna úgy véli, az EYOF sportszakmailag gyengébb presztízzsel bír, mint például a korosztályos Európa-bajnokság, ugyanakkor hihetetlen élményt nyújt a fiataloknak, hiszen megtapasztalhatják, milyen a multisportesemény légköre.

Farkas Bence (fehérben) is ott lesz a bakui EYOF-on Forrás: JudoInside
Farkas Bence (fehérben) is ott lesz a bakui EYOF-on Forrás: JudoInside

Farkas Bence (fehérben) is ott lesz a bakui EYOF-on  •  Forrás: JudoInside

„Ez a megméretés semmihez sem fogható, akkora élményt nyújt a gyerekeknek. Igaz, semmilyen világranglistapontot nem ad, ez mégsem vesz el az értékéből. A legutóbbi EYOF nagyon közel volt a korosztályos világbajnoksághoz, gyakorlatilag semmi pihenőnk nem volt a két verseny között, ám most eltolták a vb-t, így arra lehet számítani, hogy jóval keményebb mezőny gyűlik össze. Sajnos nem láthatjuk a nevezéseket, ugyanis a nemzetközi szövetség letiltotta a listát. Az teljesen biztos, hogy az azeriek az első számú keretükkel érkeznek, és ez már önmagában elég komolyan hangzik” – mondta Bejczi.

A fiúk vezetőedzője, Bíró Norbert egyetért kollégája szavaival. Szerinte rengeteg motivációt ad a fiatalok későbbi karrierjéhez az, hogy olimpiai faluban lakhatnak, szurkolhatnak más sportágakban a magyaroknak, és átélhetik azt az érzést, amivel ez a viadal jár.

A nyolc fiatal az Európa−kupa-versenyeken elért eredményeik által kvalifikálta magát Azerbajdzsánba. Bíró legalább egy-egy érmet és pontszerző helyet szeretne, míg Bejczi egy versenyzőjét szeretné látni a dobogón.

A cselgáncsozók kerete az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon
Fiúk: Farkas Bence (55 kg), Marosi Bálint (60 kg), Szegedi Dániel (66 kg), Sáfrány Péter (81 kg), Ijjas Attila (90 kg)
Lányok: Kriza Anna (48 kg), Nyíri Nikolett (63 kg), Farkas Szilvia (+70 kg)

További korosztályos hírekCSELGÁNCSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik