Cselgáncs: Flórusz János, aki soha nem adja fel

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.18. 10:55
Címkék
Mestermunka című sorozatunkban hétről hétre olyan edzőket mutatunk be, akik a pályafutásuk során mindvégig példaértékű utánpótlás-nevelő munkát végeztek. Akikre tanítványaik nemcsak jó szívvel gondolnak, hanem büszkék is rájuk; arra, hogy a kezük alatt fejlődhettek élsportolókká. E heti vendégünk Flórusz János cselgáncsedző, aki 2012-ben alapította meg saját egyesületét, a Miskolci Judo Clubot, amelyben a felnőtt- és utánpótláskorú versenyzők mellett száznál is több 10 éven aluli gyermek ismerkedik a sportág alapjaival. A szakember volt már az év utánpótlásedzője és a Mol Mester-M díjának kitüntetettje is. Legeredményesebb tanítványa az ifjúsági olimpiai bajnok, ifi, valamint junior világ- és Európa-bajnok, U23-as kontinensgyőztes Gercsák Szabina.

Gy. Szabó Csilla–utanpotlassport.huHalk szavú, karizmatikus emberként jellemzik ismerősei Flórusz Jánost, aki páratlanul összetartó közösséget teremtett klubjában, Miskolcon. Pedig önszántából soha nem vágta volna a fejszéjét ekkora fába. Korábbi egyesületében azonban elviselhetetlenné váltak az anyagi problémák, s ő egyetlen megoldásként a kilépést látta maga előtt. Meg is találta a támogatót, amely öt éven át segítette az új egyesületet, idén szeptembertől pedig a DVTK-val működik majd együtt. Flórusz János nemcsak a tatamin, hanem az életben is tartja magát a jelmondathoz: soha fel nem adni!Gy. Szabó Csilla–utanpotlassport.huHalk szavú, karizmatikus emberként jellemzik ismerősei Flórusz Jánost, aki páratlanul összetartó közösséget teremtett klubjában, Miskolcon. Pedig önszántából soha nem vágta volna a fejszéjét ekkora fába. Korábbi egyesületében azonban elviselhetetlenné váltak az anyagi problémák, s ő egyetlen megoldásként a kilépést látta maga előtt. Meg is találta a támogatót, amely öt éven át segítette az új egyesületet, idén szeptembertől pedig a DVTK-val működik majd együtt. Flórusz János nemcsak a tatamin, hanem az életben is tartja magát a jelmondathoz: soha fel nem adni!

Flórusz János szerint tisztelet nélkül nem lehet versenyezni
Flórusz János szerint tisztelet nélkül nem lehet versenyezni

Flórusz János szerint tisztelet nélkül nem lehet versenyezni

„Az igazi dzsúdós a küzdelmet szereti” – avat be minket a sportág filozófiájába– „De az alázat is fontos. Tisztelet nélkül nem lehet test-test elleni harcba bocsátkozni. Ez mindennek az alapja, s nálunk a gyerekek a kezdetektől ennek szellemében nőnek fel. Borzasztóan fontos a nevelés, nemcsak az edzőteremben, de azon kívül is. Számít az eredmény, hiszen az a munkánk értékmérője, de a tanulás még inkább lényeges. Akik nálam kezdtek, mind egyetemi végzettséget szereztek később.”

A szakember sokszor, sok helyen hallotta, a legkisebbek mellé bárkit oda lehet állítani, ám mindig hevesen tiltakozott e nézet ellen. Szerinte éppen ellenkező ugyanis a helyzet: az alapok helyes lerakása a legfontosabb. Szavait alátámasztandó a cselgáncs őshazájáról, Japánról kezd mesélni, ahová rendszeresen és nagy örömmel jár a versenyzőivel edzőtáborba. Az ázsiaiak hozzáállását annak ellenére követendőnek tartja, hogy a szigetország, s az ott élők, nagyon sokban különböznek tőlünk.

„Az ifjúságiak ott szinte pontosan ugyanazt tudják, amit a felnőtt világbajnokok, csak még nem elég izmosak és érettek. Hihetetlen, hogy már fiatalként olyan a technikai repertoárjuk, amilyenről mi csak álmodozhatunk. Persze ez mentalitás kérdése is. Japánban senkit sem kell nógatni az edzésen, a napi programot felírják egy táblára, s mindenki szótlanul végigcsinálja.”

És pontosan ez az a hozzáállás, ami a legnevesebb tanítványt, Gercsák Szabinát mindig is megkülönböztette a többi tehetségtől. A szakember jól emlékszik az 1996-os születésű csoportjára, amelyikben annyi ügyes gyerek volt, hogy tízéves korukban négy ob-döntőt vívtak, s háromban győztek is. Serdülőkorig töretlenül hozták a további sikereket a gyerekek. Köztük volt Szabina is, de ő sem nyert mindig. Tizenegyéves korában például kész tragédiaként élt meg egy harmadik helyezést, s mesterének nyomban be is jelentette: befejezi pályafutását. Flórusz János egy hét pihenőt és némi gondolkodást javasolt tanítványának. A kislány azonban mindössze két napig bírta, s ismét megjelent az edzésen.

„Amikor utolsóéves serdülők lettek, az kértem, áldozzák fel a teljes nyarat. Hatalmas mennyiségű edzésmunka állt előttünk, év közben ennek elvégzésére esélyünk sem lett volna. A csapat egy része belevágott, aztán ahogyan telt-múlt az idő, mind többen és többen morzsolódtak le. A végére csak Szabina maradt, néhány nemzetközi szintű, de nála azért gyengébb versenyző társaságában. A titok tehát a befektetett munka mennyiségében keresendő. Hiába szeretnék bármit elérni, ha a versenyző nem hisz benne, és nem teszi magát oda. Na és persze a család maximális támogatása nélkül sem mennék sokra. Az edző, tanítvány, szülő hármas tökéletes harmóniája elengedhetetlen a közös munkához” – beszél hitvallásáról a miskolci mester.

A Miskolci Judo Clubnak nyolc iskolában van kihelyezett csoportja. Szükség is van ennyire, ha Flórusz János elegendő tanítványt szeretneösszeverbuválni az edzésekre. S bár kitartással még mindig dzsúdóra lehet fogni a gyerekeket, a sportért lelkesedő kevés fiatalért egyre inkább meg kell küzdeni a többi sportággal. A kilencvenes években nem volt ritka, hogy negyvenen is összegyűltek a gyakorlásokra, ma pedig jó, ha tizenketten. Igaz, a mester szerint ezzel a létszámmal is remekül lehet dolgozni.

A miskolci cselgáncs legendás alapítója, Draskó Péter volt Flórusz első edzője. Tőle tanulta a sportág minden csínját-bínját a dzsúdós, aki 1977-től 1979-ig juniorválogatott volt, majd a moszkvai olimpiág szóló mentessége ellenére behívták katonának, s ez véget vetett élsportolói karrierjének. Polgári foglalkozást választott magának, gépipari technikumot végzett, majd gépészként képezte magát tovább. De örömmel besegített a cselgáncsozóknak is. Aztán elvégezte az edzői szakot, és 1991-ben megkapta az első csoportját. Iskolákba járt toborozni, s az alapokat kezdte oktatni. Végül választania kellett a „civil” élet és a sport között. A cselgáncs lett a befutó.

„Jó döntés volt. Az a szerencsém, hogy gyerekként is azt tehettem, és most is azzal foglalkozhatok, amit szeretek. A dzsúdóval. Aki hozzánk, a nagy terembe bekerül, azt mind személyesen ismerem, mert minden gyerek fontos, mindre oda kell figyelni. Azokra is, akikből bajnok lesz, de azokra is, akik a bajnokok edzőpartnerei lesznek. Egyikük sem lehet meg a másik nélkül. A fiatalok között látok néha egy-egy ígéretet, a következő Szabinát azonban még nem találtam meg. De nem adom fel a keresést!”

További korosztályos hírekCSELGÁNCSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik