Cselgáncs: Flórusz János, aki soha nem adja fel

Gy. Szabó Csilla–utanpotlassport.huHalk szavú, karizmatikus emberként jellemzik ismerősei Flórusz Jánost, aki páratlanul összetartó közösséget teremtett klubjában, Miskolcon. Pedig önszántából soha nem vágta volna a fejszéjét ekkora fába. Korábbi egyesületében azonban elviselhetetlenné váltak az anyagi problémák, s ő egyetlen megoldásként a kilépést látta maga előtt. Meg is találta a támogatót, amely öt éven át segítette az új egyesületet, idén szeptembertől pedig a DVTK-val működik majd együtt. Flórusz János nemcsak a tatamin, hanem az életben is tartja magát a jelmondathoz: soha fel nem adni!Gy. Szabó Csilla–utanpotlassport.huHalk szavú, karizmatikus emberként jellemzik ismerősei Flórusz Jánost, aki páratlanul összetartó közösséget teremtett klubjában, Miskolcon. Pedig önszántából soha nem vágta volna a fejszéjét ekkora fába. Korábbi egyesületében azonban elviselhetetlenné váltak az anyagi problémák, s ő egyetlen megoldásként a kilépést látta maga előtt. Meg is találta a támogatót, amely öt éven át segítette az új egyesületet, idén szeptembertől pedig a DVTK-val működik majd együtt. Flórusz János nemcsak a tatamin, hanem az életben is tartja magát a jelmondathoz: soha fel nem adni!

Flórusz János szerint tisztelet nélkül nem lehet versenyezni

„Az igazi dzsúdós a küzdelmet szereti” – avat be minket a sportág filozófiájába– „De az alázat is fontos. Tisztelet nélkül nem lehet test-test elleni harcba bocsátkozni. Ez mindennek az alapja, s nálunk a gyerekek a kezdetektől ennek szellemében nőnek fel. Borzasztóan fontos a nevelés, nemcsak az edzőteremben, de azon kívül is. Számít az eredmény, hiszen az a munkánk értékmérője, de a tanulás még inkább lényeges. Akik nálam kezdtek, mind egyetemi végzettséget szereztek később.”

A szakember sokszor, sok helyen hallotta, a legkisebbek mellé bárkit oda lehet állítani, ám mindig hevesen tiltakozott e nézet ellen. Szerinte éppen ellenkező ugyanis a helyzet: az alapok helyes lerakása a legfontosabb. Szavait alátámasztandó a cselgáncs őshazájáról, Japánról kezd mesélni, ahová rendszeresen és nagy örömmel jár a versenyzőivel edzőtáborba. Az ázsiaiak hozzáállását annak ellenére követendőnek tartja, hogy a szigetország, s az ott élők, nagyon sokban különböznek tőlünk.

„Az ifjúságiak ott szinte pontosan ugyanazt tudják, amit a felnőtt világbajnokok, csak még nem elég izmosak és érettek. Hihetetlen, hogy már fiatalként olyan a technikai repertoárjuk, amilyenről mi csak álmodozhatunk. Persze ez mentalitás kérdése is. Japánban senkit sem kell nógatni az edzésen, a napi programot felírják egy táblára, s mindenki szótlanul végigcsinálja.”

És pontosan ez az a hozzáállás, ami a legnevesebb tanítványt, Gercsák Szabinát mindig is megkülönböztette a többi tehetségtől. A szakember jól emlékszik az 1996-os születésű csoportjára, amelyikben annyi ügyes gyerek volt, hogy tízéves korukban négy ob-döntőt vívtak, s háromban győztek is. Serdülőkorig töretlenül hozták a további sikereket a gyerekek. Köztük volt Szabina is, de ő sem nyert mindig. Tizenegyéves korában például kész tragédiaként élt meg egy harmadik helyezést, s mesterének nyomban be is jelentette: befejezi pályafutását. Flórusz János egy hét pihenőt és némi gondolkodást javasolt tanítványának. A kislány azonban mindössze két napig bírta, s ismét megjelent az edzésen.

„Amikor utolsóéves serdülők lettek, az kértem, áldozzák fel a teljes nyarat. Hatalmas mennyiségű edzésmunka állt előttünk, év közben ennek elvégzésére esélyünk sem lett volna. A csapat egy része belevágott, aztán ahogyan telt-múlt az idő, mind többen és többen morzsolódtak le. A végére csak Szabina maradt, néhány nemzetközi szintű, de nála azért gyengébb versenyző társaságában. A titok tehát a befektetett munka mennyiségében keresendő. Hiába szeretnék bármit elérni, ha a versenyző nem hisz benne, és nem teszi magát oda. Na és persze a család maximális támogatása nélkül sem mennék sokra. Az edző, tanítvány, szülő hármas tökéletes harmóniája elengedhetetlen a közös munkához” – beszél hitvallásáról a miskolci mester.

A Miskolci Judo Clubnak nyolc iskolában van kihelyezett csoportja. Szükség is van ennyire, ha Flórusz János elegendő tanítványt szeretneösszeverbuválni az edzésekre. S bár kitartással még mindig dzsúdóra lehet fogni a gyerekeket, a sportért lelkesedő kevés fiatalért egyre inkább meg kell küzdeni a többi sportággal. A kilencvenes években nem volt ritka, hogy negyvenen is összegyűltek a gyakorlásokra, ma pedig jó, ha tizenketten. Igaz, a mester szerint ezzel a létszámmal is remekül lehet dolgozni.

A miskolci cselgáncs legendás alapítója, Draskó Péter volt Flórusz első edzője. Tőle tanulta a sportág minden csínját-bínját a dzsúdós, aki 1977-től 1979-ig juniorválogatott volt, majd a moszkvai olimpiág szóló mentessége ellenére behívták katonának, s ez véget vetett élsportolói karrierjének. Polgári foglalkozást választott magának, gépipari technikumot végzett, majd gépészként képezte magát tovább. De örömmel besegített a cselgáncsozóknak is. Aztán elvégezte az edzői szakot, és 1991-ben megkapta az első csoportját. Iskolákba járt toborozni, s az alapokat kezdte oktatni. Végül választania kellett a „civil” élet és a sport között. A cselgáncs lett a befutó.

„Jó döntés volt. Az a szerencsém, hogy gyerekként is azt tehettem, és most is azzal foglalkozhatok, amit szeretek. A dzsúdóval. Aki hozzánk, a nagy terembe bekerül, azt mind személyesen ismerem, mert minden gyerek fontos, mindre oda kell figyelni. Azokra is, akikből bajnok lesz, de azokra is, akik a bajnokok edzőpartnerei lesznek. Egyikük sem lehet meg a másik nélkül. A fiatalok között látok néha egy-egy ígéretet, a következő Szabinát azonban még nem találtam meg. De nem adom fel a keresést!”

További korosztályos hírekCSELGÁNCSBANa sportági aloldalunkon.