Birkózás, U23-as Eb: Vilhelm Viktória bravúrbronza

Vágólapra másolva!
2018.06.08. 22:36
Címkék
Vilhelm Viktória az 57 kg bronzmérkőzésén vágott vissza korábbi legyőzőjének, a fehérorosz Szinkavecnek, és Galambos Ramóna után ő is felállhatott az isztambuli U23-as Európa-bajnokság dobogójának harmadik fokára. A női pontversenyt az oroszok nyerték, a magyar csapat a 11. helyen végzett. A szabadfogásúak rajtja nem sikerült, egyedül Gulyás Botond folytathatja szombaton a vigaszágon.

Sz. I./K. T. I. - utanpotlassport.huMegszületett a második magyar érem az U23-as Európa-bajnokság női viadalán, Isztambulban. Az 57 kg furcsasága az volt, hogy mindössze hatan indultak, a mezőny két hármas csoportban vívta az előcsatározásokat. Így történhetett meg, hogy Vilhelm Viktória másodszor is megmérkőzött, immár a bronzért, a fehérorosz Szinkaveccel, akitől a csoportban, 2–6-os álláskor tussal kikapott. Utólag elmondhatjuk: tanult az előző összecsapásból.Sz. I./K. T. I. - utanpotlassport.huMegszületett a második magyar érem az U23-as Európa-bajnokság női viadalán, Isztambulban. Az 57 kg furcsasága az volt, hogy mindössze hatan indultak, a mezőny két hármas csoportban vívta az előcsatározásokat. Így történhetett meg, hogy Vilhelm Viktória másodszor is megmérkőzött, immár a bronzért, a fehérorosz Szinkaveccel, akitől a csoportban, 2–6-os álláskor tussal kikapott. Utólag elmondhatjuk: tanult az előző összecsapásból.

Vilhelm Viktória remekelt a bronzmérkőzésen Forrás: UTE-birkózás
Vilhelm Viktória remekelt a bronzmérkőzésen Forrás: UTE-birkózás

Vilhelm Viktória remekelt a bronzmérkőzésen  •  Forrás: UTE-birkózás

Kitűnő védekezéssel vette elejét annak, hogy az ellenfele lerohanja, így az első menetet, intéssel, 0–1-gyel zárta. Szép levitellel fordított a másodikban, 2–1, amire Szinkavec levitele érkezett válaszként, 2–3. Csakhogy a folytatásban a magyar leány ráadásként hídba is forgatta ellenfelét, 4–3, és már ki sem engedte a szorításból. 4:26 perc alatt, tussal szerezte meg a női együttes második (bronz)érmét.

Ne felejtsük el, ő „kicsi” az U23-as mezőnyben. Decemberben még csak huszonegy lesz.

A nap négy aranyérme négy országba jutott. Egyet a törökök tartottak otthon, a többit az orosz, az ukrán és – a verhetetlennek látszó Koumba Larroque révén – a francia csapat vitt haza. A pontversenyt az oroszok nyerték, a mieink a 11. helyen végeztek.

A szabadfogás bemutatkozása nem sikerült: négy mérkőzésen négy vereség, abból három technikai tussal...

Egyedül az ESMTK 65 kilósa, Asarin Roman vívott szoros csatát. A német Niklas Dorn ellen az utolsó fél percben csúszott ki a meccs a keze közül. 5–5 lett a vége, de mivel Dornnak volt magasabb értékű (négypontos) akciója, ő nyert. Csakhogy később kikapott az azeri Dalgatovtól, és azzal Asarin búcsúzott.

Egyedül a 70 kilós Gulyás Botondot vitte a vigaszágra a legyőzője, az ukrán Boruta. Aki a negyeddöntőben egyetlen ponttal, de legyőzte az azeri Panah Iljaszlit, majd az elődöntőben az örmény Mhejant is, így döntőbe jutott. Amivel – nem mellékesen – megteremtette a lehetőséget a folytatásra a Pénzügyőr versenyzőjének. A vigaszágon először az azeri Iljaszlival találkozik, akinek igazán nagy eredménye még nincs; májusban nyolcadik lett a katonai világbajnokságon. Ha Botond győz, a bronzmérkőzést a tavalyi junior Eb-n ötödik helyet szerzett, örmény Gevorg Mhejan ellen vívja.

U23-AS EURÓPA-BAJNOKSÁG, ISZTAMBUL
Szabadfogás, 1. programcsomag.
A magyar mérkőzések
Selejtező. 70 kg: Olekszij Boruta (ukrán)–Gulyás Botond technikai tus, 10–0 a 2:43. percben. Nyolcaddöntő. 65 kg: Niklas Dorn (német)–Asarin Roman 5–5, német győzelem, magasabb értékű akcióval. 79 kg: Muhammet Kucukyildirim (török)–Nagy Péter technikai tus, 11–1 az 5:32. percben. Negyeddöntő. 97 kg: Erik Thiele (német)–Juhász Balázs technikai tus, 10–0 az 5:29. percben
Női birkózás, 2. programcsomag
Vigaszág. 72 kg: Kamile Gaucaite (litván)–Szmolka Nikoletta technikai tus, 11–0 az 5:40. percben
Bronzmérkőzés. 57 kg: Vilhelm Viktória–Darja Szinkavec (fehérorosz) tus a 4:26. percben, 4–3-nál
A programcsomag bajnokai és a magyarok helyezése
53 kg: Zeynep Yetgil (Törökország), magyar induló nem volt
57 kg: Alekszandra Andrejeva (Oroszország), …3. Vilhelm Viktória (Magyarország)
62 kg: Ilona Prokopevnyuk (Ukrajna), magyar induló nem volt
72 kg: Koumba Larroque (Franciaország), …11. Szmolka Nikoletta
Pontverseny: 1. Oroszország 161 pont, 2. Ukrajna 151, 3. Törökország 123, …11. Magyarország 40

Egyéb korosztályos hírekBIRKÓZÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik