Birkózás, kadét Eb: négy érem és némi hiányérzet

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.21. 20:58
Címkék
Véget ért a kadét birkózó Európa-bajnokság Szkopjéban. Most áttekintjük a történéseket, elemezzük az összesített éremtáblázatot, amelyen egy arany-, két ezüst-, valamint egy bronzéremmel a 11. helyen végeztek a magyarok. A kontinensviadalon az is kiderült, hogy a hazai fiatalok nem töltötték be az összes lehetséges helyet a Buenos Aires-i ifjúsági olimpiára.

Szekeres István/Krasznai Bence –utanpotlassport.huHatalmas feladat elé állította utódait a tavalyi birkózó kadétgeneráció, hiszen a 2017-ben a szarajevói Európa-bajnokság volt a magyar birkózó-utánpótlás legsikeresebb világversenye: négy arany-, egy ezüst- és három bronzéremmel.Szekeres István/Krasznai Bence –utanpotlassport.huHatalmas feladat elé állította utódait a tavalyi birkózó kadétgeneráció, hiszen a 2017-ben a szarajevói Európa-bajnokság volt a magyar birkózó-utánpótlás legsikeresebb világversenye: négy arany-, egy ezüst- és három bronzéremmel.

Nem történt nagy csoda azzal, hogy idén a Szkopjéban rendezett kontinensviadalon nem sikerült felülmúlni a tavalyi eredményeket. A magyar fiatalok Macedóniában egy arany-, két ezüst-, valamint egy bronzérmet szereztek.

Az viszont annál meglepőbb, hogy a két férfiszakágban mindössze egy magyar állhatott fel a dobogóra: a kötöttfogású Tösmagi Attilaharmadik lett, miután a bronzcsatában legyőzte a lengyel Krzysztof Staffent. Rajta kívül csupán két kötöttfogású magyarnak volt esélye az éremszerzésre: a még serdülőkorú, a 48 kilogrammosok között versenyző Kovács Gábornak, illetve a 92 kilós Végh Artúrnak.

A még serdülőkorú Balázs Bálint (kékben) ötödik lett Szkopjéban
A még serdülőkorú Balázs Bálint (kékben) ötödik lett Szkopjéban

A még serdülőkorú Balázs Bálint (kékben) ötödik lett Szkopjéban

Kovács és Végh is a vigaszágon harcolta ki a bronzmérkőzést, s kettejük közül Artúr állt közelebb a medálhoz; szoros csatában, 2−1-re kapott ki az észt Richard Karelsontól. Gábor pedig az örmény Garnik Ovanniszjan ellen tusvereséget szenvedett. A két fiú révén így két ötödik hellyel gazdagodott a kötöttfogásúak eredménylistája.

Kliment László, a fogásnem kadétjainak vezetőedzője fejtette ki véleményét:
„Maradt bennem hiányérzet. Végh Artúr elmaradt bronzérmét nagyon sajnálom. Megviselt, mert nyerhető meccs volt. A serdülők és a kissúlyúak mentalitása kifejezetten tetszett, néhányan viszont a várakozás alatt teljesítettek. Nem szabad elfelejtenünk, hogy kiemelten erős mezőny versengett. Az összes induló ország a legerősebb csapatával érkezett a Buenos Aires-i ifjúsági olimpiai kvalifikációs viadalra.”

Ami az ötkarikás kvótákat illeti: Magyarország két fiút és két leányt delegálhat Argentínába, ehhez viszont dobogóra kellett állni Szkopjéban. Míg a lányok megszerezték mindkét lehetséges kvótát, a fiúknál egy elúszott, mert csak a kötöttfogásúaknak sikerült elnyerniük egy helyet, a szabadfogásúaknak nem. Igaz, két fiú előtt is komoly lehetőség adódott rá.

A még serdülőkorú, a 60 kilogrammosok között versenyző Balázs Bálint fantasztikusan teljesített. Az elődöntőbe jutott, ahol azonban a moldovai Novac legyűrte. Várhatta a vigaszág győztesét a harmadik helyért. A német Simon Monz érkezett, akitől remek, színvonalas mérkőzésen kapott ki, így ötödik lett.

Csakúgy, mint a 92 kilós Hencz Joel, aki az ukrán Danilo Sztaszjuktól szenvedett vereséget a bronzcsatában. A magyar szabadfogású csapat így érem és kvóta nélkül zárta az Eb-t.

Boldog hölgykoszorú, balról Szél Anna, Ritter Diletta vezetőedző, Szabados Noémi és Szenttamási Róza
Boldog hölgykoszorú, balról Szél Anna, Ritter Diletta vezetőedző, Szabados Noémi és Szenttamási Róza

Boldog hölgykoszorú, balról Szél Anna, Ritter Diletta vezetőedző, Szabados Noémi és Szenttamási Róza

Már a megszerzett kvóták alapján is egyértelmű, hogy a prímet a női szakág vitte el. Ékesen bizonyítja ezt, hogy az 57 kilogrammosok között Szél Anna megvédte Európa-bajnoki címét, a még serdülőkorú, 49 kilós Szenttamási Róza pedig ezüstérmes lett. Nem szabad megfeledkezni Szabados Noémiről sem, aki a 65 kilogrammosok mezőnyében állt fel a dobogó második fokára.

Külön ki kell emelnünk, hogy Szél Anna úgy „hasított” végig súlycsoportján, hogy négy meccsén összesen semtöltött a szőnyegen egy mérkőzésidőnyit (négy perc). Fantasztikus siker, igazi klasszisteljesítmény.

A leányok zárónapján majdnem összejött még egy bronzmérem a 69 kilós Nagy Alexa révén, aki a medálharcban az észt Marta Pajula ellen birkózott. A bravúr elmaradt; Alexa tussal kapott ki, és az ötödik helyen zárta a kontinensviadalt.

Az érmek nyelvén

A kadét Európa-bajnokság 120 érmét 21 ország fiatal birkózói vehették át.

Az érmek országonkénti megoszlása a három fogásnemben más – megszokott – képet mutat. A szabadfogásban hagyományosan kevés, éppen tíz helyre jutott belőlük: öt szovjet utódállam (Oroszország, Azerbajdzsán, Grúzia, Örményország, Ukrajna) és Törökország a negyvenből harminckét érmet vitt haza. A női szakág érmei tizenöt országba kerültek, míg a „legdemokratikusabb” ezúttal is a kötöttfogás volt: tizenhét ország birkózói állhattak dobogóra.

Az éremtáblázat élére a két férfi fogásnemben Oroszország, a nők mezőnyében Ukrajna került. Az ukrán leányok gyűjtötték be a legtöbb aranyat a mezőnyben, ötöt, míg az oroszok a kötött- és a szabadfogásban is négy Európa-bajnoki címet szereztek.

Hat ország versenyzői nyertek érmet mind a három fogásnemben: Azerbajdzsán, Moldova, Németország, Oroszország, Törökország és Ukrajna. A fehéroroszok azért maradtak ki a sorból, mert a szabadfogásban egyetlen versenyzőjük sem végzett dobogón.

Aranyérmet 11 ország versenyzői nyertek, köztük Szél Anna révén a magyarok is. A nemzetközi adatbázisban még egy első helyet kapunk: a szlovákiai Molnár Zsuzsanna aranyát – tévedésből – nekünk számolták.

Az összes érem országonkénti megoszlása:
1. Oroszország 20 érem (8 arany, 5 ezüst, 7 bronz)
2. Azerbajdzsán 13 érem (1/5/7)
3-5. Ukrajna (6/1/5), Grúzia (4/2/6) és Törökország (3/4/5) 12-12 érem
6-7. Örményország (2/1/4) és Moldova (0/3/4) 7-7 érem
8. Németország (0/2/4) 6 érem
9-10. Fehéroroszország (2/1/2) és Svédország (1/0/4) 5-5 érem
11-12. Magyarország (1/2/1) és Bulgária (1/0/3) 4-4 érem
13. Észtország (0/0/3) 3 érem
Franciaország és Norvégia 2-2, Csehország, Görögország, Macedónia, Olaszország, Spanyolország és Szlovákia 1-1 érmet nyert

Amit eddig írtunk az Eb-ről
Beharangozó, a magyar versenyzők menetrendjével
1. nap: szabadfogás 45,51,60,71,92 kg
2. nap: mind a tíz szabadfogású súlycsoport
3. nap: a szabadfogás vége + női 43,49,57,65,73 kg
4. nap: mind a tíz női súlycsoport (Szél Anna aranyérmével)
5. nap: a női verseny vége + kötöttfogás 48,55,65,80,110 kg
6. nap: mind a tíz kötöttfogású súlycsoport
7. nap: a kötöttfogás vége

Egyéb korosztályos hírekBIRKÓZÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik