HIRDETÉS
HIRDETÉS
utanpotlassport.hu 2018.05.16 23:50 Frissítve: 2018.05.17 03:50

Birkózás, kadét Eb: három magyar lány díszlépésben haladt a döntőig

Fantasztikus napot produkált a kadét Európa-bajnokság női birkózóviadalának a rajtán a négy magyar szereplő: hárman döntőbe jutottak, a negyedik pedig a vigaszágon a bronzért küzdhet. Véget értek a szabadfogás küzdelmei: az oroszok négy aranyat gyűjtöttek és megnyerték a pontversenyt. A magyar csapat a 11. helyen végzett.

HIRDETÉS

Szekeres István/Krasznai Bence – utanpotlassport.hu A szkopjei kadét Eb rajtja előtt, a felvezető írásunkban megszólaltattuk a vezetőedzőket, ki mit vár a versenyzőitől. Ritter Diletta, a leányok mestere egyértelműen kimondta: akár három éremmel térhetnek haza. Kitért a részletekre is. „Nagyon bízom az ötvenhét kilogrammos Szél Annában – mondta –, aki már tavaly is felállt a dobogó legfelső fokára az Eb-n, s úgy vélem, idén is ő a favorit. Jó esélye van az éremre a hatvanöt kilós Szabados Noéminek, valamint a még serdülőkorú, negyvenkilenc kilogrammos Szenttamási Rózának.”

Boldog hölgykoszorú, balról Szél Anna, Ritter Diletta vezetőedző, Szabados Noémi, Szenttamási Róza

Boldog hölgykoszorú, balról Szél Anna, Ritter Diletta vezetőedző, Szabados Noémi, Szenttamási Róza  •  Forrás: MBSZ

Nos, a három említett, ifjú hölgy máris valósággá varázsolta a szakember bizakodását. Mindhárman biztos érmesek, miután egyaránt döntőt birkóznak a csütörtök esti szkopjei programban.

Fantasztikus szerdai menetelés után!

Szél Anna a tőle megszokott, sodró lendülettel birkózta végig a napot az 57 kg-ban. Két vállra fektette a finn Rasinkangast, majd technikai tussal verte a norvég Høiét, összesen egy perc nyolc másodpercet töltve ezért a szőnyegen. Az elődöntőben a német Anastasia Blayvast – már nyolcpontos előnyben – tusolta. Úgy jutott a fináléba, hogy az csak három percet és húsz másodpercet vett igénybe. Vagyis kevesebbet, mint amennyi egyetlen mérkőzés (a kadétmezőnyben 2x2 perc) teljes időtartama.

Ritter Diletta is megerősítette azt, ami amúgy messziről is látszik: félnek tőle az ellenfelek. Hiszen felnőtt olimpiai érmesekkel is képes nagyot birkózni. Erős, gyors, technikás és kiszámíthatatlan. Mindenhonnan képes támadni. Minden megvan benne ahhoz, hogy legendás birkózóvá váljon.

A soron következő célja ennél szerényebb: megvédeni Szkopjéban az Európa-bajnoki címét.

A kicsi, a még csak tizennégy esztendős, tehát serdülőkorú Szenttamási Róza szenzációsan birkózott mindhárom mérkőzésén. Már nyolc ponttal vezetett, amikor – alig túl az első percen – két vállra fektette a moldovai Samoilt. Okos, ügyes, erős, de néha kicsit kapkod, mondja róla a vezetőedző. De nyilván nem a szerdai negyeddöntője okán. Ott ugyanis a minőséget képviselő, azeri Szevindzs Ahadova indítását kétszer is higgadtan megkontrázta, a másodikkal egyenlített 4–4-re, de akkor már ki sem engedte a riválist. Két vállra fektette. Az óra 2:29 percet mutatott.

Az elődöntőben aztán úgy győzte le az ukrán Profatilovát, hogy neki már egyetlen akciópontot sem engedélyezett. Azért lett mégis 5–1 a vége, mert a mérkőzés elején megintették.

Ritter Diletta nagyon megdicsérte Szabados Noémi szerdai birkózását: „Taktikailag száz százalékot nyújtott. Egyszerűen nem tudott hibázni, az összes döntése maximálisan jónak bizonyult.” Abból kijött technikai tus is, a bolgár Kalojanova ellen, továbbá két okos, pontozásos győzelem – moldovai, majd azeri ellenféllel, szóval nem akárkikkel szemben.

És akkor még mindig maradt további éremremény. Kocsis Boglárkáról azt mondja Diletta, hogy nagyon gyors, ami 43 kilósan nem különlegesség, viszont az alkatához képest erős is. Kár, hogy Kapusztina ellen elmaflázta a hajrát, de a fehérorosz hálából döntőbe jutott, és magával vitte a vigaszágra. Ha ott legyőzni a román Ana Cristescut, a tavalyi serdülő Eb harmadik helyezettjét, bronzmérkőzést vívhat a moldovai Maria Leordával.

Ők lesznek az ellenfelek a döntőben

49 kg: Szenttamási Róza–Emma Malmgren (svéd). A még serdülőkorú (14) csepeli versenyzőnek elsősorban a védékezését kell összeraknia a két éve Eb-t nyert svéd ellen. Az idén már többször birkóztak egymás ellen, és minden alkalommal Malmgren nyert. Az Eb-döntő azonban más, akár fordulhat is a kocka.
57 kg: Szél Anna–Irina Ringaci (moldovai). A tavalyi vébén a magyar bronzérmes, a moldovai pedig hetedik lett, de a vigaszágon kemény küzdelmet vívtak egymással. Anna csípődobást követően két vállra fektette Ringacit a meccs utolsó pillanatában, de addig nem volt lakodalmi menet, amit a 14–7-es részeredmény is igazol. Az nem kétséges, hogy a döntőnek is a magyar az esélyese.
65 kg: Szabados Noémi–Okszana Csudik (ukrán). Nagyon jó és eredményes birkózó az ellenfél. 2016-ban vb-bronzérmes lett, még az 56 kg-ban, tavaly pedig – már a mostani súlycsoportjában – Eb-t nyert és világbajnoki bronzot, akárcsak Szél Anna. De Ritter Diletta szerint ha Noémi olyan fegyelmezetten és éretten birkózik, mint az előcsatározások során, van esélye a győzelemre.

Tizenegyedik a szabadfogású csapat

A szabadfogás befejezte. Az oroszok a már meglévő egy aranyuk mellé további hármat szereztek a második döntőnapon, és fölényesen megnyerték a pontversenyt is. A további hat aranyból kettő jutott a törököknek, egy-egy pedig az azerieknek, a grúzoknak, az örményeknek és az ukránoknak.
A magyar csapat a 22 pontszerző között a 11. helyen végzett. A pontversenyben az 1-10. helyezést veszik figyelembe, a mieink esetében a két ötödik, az egy nyolcadik és a két kilencedik helyből jött ki a 34 pont. Közvetlenül előttünk a bolgárok végeztek, 57 ponttal.
A két vigaszágas magyar közül a 110 kg-os Ubornyák Csaba egyértelmű vereséget szenvedett, a 80 kg-ban szereplő Korcsog Milán viszont közel állt a bronzmérkőzéshez: küzdelmes mérkőzésen 2–2-re végzett… A grúz Nebunisvili két pontot érő levitelére két, egypontos kiléptetéssel válaszolt. A magasabb értékű akció döntött az ellenfél javára.

KADÉT EURÓPA-BAJNOKSÁG, SZKOPJE
Női birkózás, 1. programcsomag
A magyar szereplők
43 kg (17 induló): Kocsis Boglárka (Győri AC). 49 kg (17): Szenttamási Róza (Csepeli BC). 57 kg (19): Szél Anna (Orosházi SBK). 65 kg (16): Szabados Noémi (FTC). 73 kg (8): nincs magyar induló
A magyar mérkőzések
Selejtező. Valerija Kapusztina (fehérorosz)–Kocsis tus a 3:45. percben, 6–0-nál. Nyolcaddöntő. Szenttamási–Mihaela Samoil (moldovai) tus az 1:15. percben, 8–0-nál. Szél–Mira Rasinkangas (finn) tus a 0:31. percben, 8–0-nál. Szabados–Vanesza Kalojanova (bolgár) technikai tus, 10–0 a 2:17. percben. Negyeddöntő. Szenttamási–Szevindzs Ahadova (azeri) tus a 2:29. percben, 4–4-nél. Szél–Othelie Høie (norvég) technikai tus, 10–0 a 0:37. percben. Szabados–Andrea Deleu (moldovai) 6–2
Elődöntő. Szenttamási–Tetjana Profatilova (ukrán) 5–1. Szél–Anastasia Blayvas (német) tus a 2:12. percben, 10–2-nél. Szabados–Nigar Mirzazada (azeri) 4–0
Szabadfogás, 2. programcsomag (folytatás)
A versenyben maradt magyarok
80 kg (21 induló): Korcsog Milán (Csepeli BC). 110 kg (17): Ubornyák Csaba (Kecskeméti TE)
Vigaszág. Giorgi Nebunisvili (grúz)–Korcsog 2–2, magasabb értékű akcióval. Szolomon Manasvili (grúz)–Ubornyák technikai tus, 11–0 a 2:37. percben
A 2. programcsomag aranyérmesei és a magyar szereplők helyezése
48 kg: Danyijel Zopunjan (Oroszország), …16. Gilányi Alex
55 kg: Vladiszlav Osztapenko (Ukrajna), …9. Budai-Kovács Marcell
65 kg: Turan Bajramov (Azerbajdzsán), …18. Dodó Bence
80 kg: Ahmedhan Tyembotov (Oroszország), …9. Korcsog Milán
110 kg: Szergej Kozirjev (Oroszország), …17. Ubornyák Csaba
Pontverseny: 1. Oroszország 188 pont, 2. Grúzia 140, 3. Törökország 135, …11. Magyarország 34

A csütörtöki sorsolás

Elkészült a női birkózás második programcsoportjának a sorsolása. Egyben az is kiderült, hogy 25 ország 139 leánya lép szőnyegre az Európa-bajnokságon. Tavaly többen voltak: 28 – 147.
40 kg (6 induló): magyar szereplő nincs
46 kg (13): Matyi Vivien (13-as rajtszám) természetesen a selejtezőben kezd. Az ellenfél a fehérorosz Anasztaszija Janotova, aki tavaly a serdülő és a kadét Eb-n is bronzérmes volt. A negyeddöntőbe egyértelműen az orosz Viktorija Alekszandrova várható, aki az előző két évben ezüstérmet nyert a legkisebbek között. Svéd és bolgár versenyző is szerepel még az ágon.
53 kg (18): Nagy Nikolett (18) a magas rajtszámának köszönhetően szintén a selejtezőben kezd, nevezetesen a török Elvira Kamaloglu ellen. A negyeddöntőbe az Angelica Zettervall (svéd)–Magdalini Pszomiadu (görög) mérkőzés győztese érkezik. A felsorolt ifjú hölgyeknek még nincs nemzetközileg jegyzett eredménye, de annak ebben a korban még különösebb jelentősége sincs. A további lehetséges ellenfelek között bolgár és ukrán is található.
61 kg (19): Újfalvi Lili (4) a nyolcaddöntőben kezd, a moldovai Tatiana Deleu ellen, aki a tavalyi serdülő Eb 9. helyezettje. Következhet a Heta Viemerö (finn)–Nagyezsa Bulanaja (fehérorosz) mérkőzés győztese. Róluk ugyanúgy nincs statisztikai információnk, mint a később belépő, azeri Zsala Alijeváról.
69 kg (10): Nagy Alexa (3) a kis létszám miatt a negyeddöntőben kezd. Az ellenfele a szlovák színekben induló, a csallóközi Nagymegyert képviselő Molnár Zsuzsanna. Győzelem esetén az észt Marta Pajula vagy a török Sehernur Bulut ellen már a döntőbe jutás lesz a tét.

Amit eddig írtunk az Eb-ről

Beharangozó, a magyar versenyzők menetrendjével
1. nap: szabadfogás 45,51,60,71,92 kg
2. nap: szabadfogás 10 súlycsoport

Egyéb korosztályos hírek BIRKÓZÁSBAN a sportági aloldalunkon.

Utánpótlássport - 62 sportág egy helyen az utanpotlassport.hu-n
További hírekért kattintson ide!

Utánpótlássport
HIRDETÉS
HIRDETÉS
2018.10.13 09:17:02

Utánpótlássport utanpotlassport.hu

Pénteken kezdődött meg a kajak-kenuzók versenye a Buenos Aires-i ifjúsági olimpián. Rögtön az első napon a kajakos Rendessy Eszter megnyerte a játékokat, ezzel együtt megszerezte a magyar csapat kilencedik aranyérmét. A kenus Pállai Balázs a negyedik helyen zárta a versenyt.

2018.10.11 08:57:06

Utánpótlássport utanpotlassport.hu

Az ötödik aranyérem is megszületett az uszodában a Buenos Aires-i ifjúsági olimpián. A Kőbánya SC 17 éves versenyzője, Késely Ajna a nyolcszáz méter után 200 m gyorson is remek hajrával győzött, eközben a fiú 4x100 méteres vegyes váltó a negyedik helyen zárt.

2018.10.09 19:29:01

Utánpótlássport utanpotlassport.hu

Megsemmisítő vereséggel zárta a már biztos elitkörös U19-es leány labdarúgó-válogatottunk a hazai Európa-bajnoki selejtezőtornát: Turtóczki Sándor szövetségi edző tanítványai a csoportelsőségről döntő keddi összecsapáson 7−0-ra kaptak ki Finnország legjobbjaitól Üllőn.

2018.10.06 15:07:07

Utánpótlássport utanpotlassport.hu

Baráth Péter góljával 1−0-ra győzte le a szerbeket U17-es labdarúgó-válogatottunk az Európa-bajnoki selejtezőtorna zárónapján, így veretlenül, illetve kapott gól nélkül zárt az Európa-bajnoki selejtezőcsoport élén. Preisinger Sándor együttese remek teljesítményt nyújtott az egész minitornán, és várhatja a tavaszi elitkör sorsolását.

2018.10.03 18:47:04

Utánpótlássport utanpotlassport.hu

Fölényes győzelemmel kezdte Európa-bajnoki selejtezőcsoportját a magyar U19-es leány labdarúgó-válogatott: Turtóczki Sándor szövetségi edző tanítványai 6−0-ra diadalmaskodtak Üllőn Moldova együttese felett.

HIRDETÉS
HIRDETÉS