Birkózás: Bacsa Péter szerint a sportban az eredmény mond el mindent

Krasznai Bence utanpotlassport.huKrasznai Bence utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2019.07.15. 10:46
Címkék
Bacsa Péterrel, a Magyar Birkózószövetség ügyvezető alelnökével beszélgettünk az idei utánpótlás Európa-bajnokságokon tapasztaltakról, a juniorgeneráció rendkívüli ütőképességéről, a Lévai család sikerességéről és arról, miért van szükség a honosításra szabadfogásban.

− A négy utánpótlás-korosztály idei Európa-bajnokságán a magyar válogatott összesen kilenc arany- négy ezüst- és tizenegy bronzérmet gyűjtött.”
− A négy utánpótlás-korosztály idei Európa-bajnokságán a magyar válogatott összesen kilenc arany- négy ezüst- és tizenegy bronzérmet gyűjtött.”

Azt hiszem, az eredmények magukért beszélnek. Nehéz összehasonlítani, hol is helyezhetők el az idei sikerek a magyar birkózó-történelem koordináta-rendszerében, hiszen az U23-as Európa-bajnokságot csupán az ötödik, míg a serdülők kontinensvetélkedőjét a harmadik éve rendezték meg. Kíváncsian várom, hogyan szerepelünk a világbajnokságokon, ugyanis az lesz igazán mérvadó.

Bacsa Péter szerint az eredmények mindent elmondanak a birkózásban Forrás: sportmenu.hu
Bacsa Péter szerint az eredmények mindent elmondanak a birkózásban Forrás: sportmenu.hu

Bacsa Péter szerint az eredmények mindent elmondanak a birkózásban  •  Forrás: sportmenu.hu

−A legnagyobb „szakadék” a junior- és a kadétmezőny között fedezhető fel: előbbiek négy arany-, három ezüst- és négy bronzéremmel tértek haza Pontevedrából, míg a kisebbek csupán egy Eb-címet ünnepelhettek Faenzában.

Emiatt nem kell aggódnunk, hiszen megszokott, hogy egy-egy kiemelkedően sikeres korosztályt gyengébb követ. Egy korcsoport nagyjából három-négyszáz gyereket ölel fel idehaza, megesik, hogy valamelyikben épp nincs kiemelkedő fiatal. Ugyanakkor láthatjuk, a mostani serdülőké ismét jó garnitúra; a krakkói kontinensviadalon két arany-, egy ezüst- és három bronzérmet nyertek.

−A birkózás hazai történetének legeredményesebb junior Európa-bajnokságát tudhatja maga mögött a kötöttfogású válogatott; 1993-ban, Götzisben volt már példa arra, hogy három magyar kötöttfogású szerezzen Eb-bajnoki címet, ám akkor nem állhatott több honfitárs a dobogó másik két fokán, most viszont igen. Valóban ez a szakág valaha volt legerősebb csapata?

Nehéz ezt az utánpótlás-eredményekből megállapítani, térjünk vissza erre tíz év múlva. Biztos, hogy fantasztikusan jók a srácok, de tudnunk kell, nem egyenes az útjuk az olimpiáig – többször volt már példa rá, hogy a felnőttkarrier kapujában „tűntek el” a sportolók. Az edzők azt mondják, hogy motiváltak, akarnak dolgozni. Ha ezek a birkózók jó menedzselést kapnak és kitartanak, úgy a 2024-es, párizsi olimpián már valószínűleg a válogatott gerincét alkothatják.

−Ne feledjük a juniorlányokat sem, akik szintén a valaha volt legsikeresebb junior Eb-t abszolválták, emellett a szakág összes korosztályában született legalább egy aranyérem.

Igen, ők is remekeltek, természetesen maximálisan elégedettek vagyunk velük. Mindazonáltal az ő mezőnyükben még inkább mérvadó lesz a világbajnokság, hiszen náluk még jobban uralják a mezőnyt az ázsiai országok, mint például kötöttfogásban.

Lévai Zoltán az újvidéki U23-as kontinensviadalt nyerte meg az idén, öccse, Tamás ugyanezen a versenyen lett 19 évesen harmadik, majd úgy szerzett junior Európa-bajnoki címet, hogy mindössze egy pontot csináltak rajta. A legkisebb Lévai, Levente serdülő válogatottként kezd beérni a kontinens élmezőnyébe. Mindhárman apjukkal, Zoltánnal készülnek a Budapesti Honvéd SE birkózó szakosztályában. Mit csinálnak ennyire jól?

Ennek élnek, egymást húzzák, segítik és motiválják. A legkellemesebb meglepetés Tamás volt, sohasem láttam még olyan nagy fejlődést, mint nála. De például a junioralakulat edzője, Takács Ferenc is kitalálta, hogy bajnokot nevel fiából, Istvánból. Lám, ő is a dobogó legfelső fokára állhatott Pontevedrában.

−A szabadfogású fiúk a négy kontinensbajnokságon három bronzérmet szereztek, ráadásul ebből kettő honosított sportoló érdeme. Milyen következtetés vonható le ebből?

−Hosszú évek óta sikertelen a szabadfogású szakágunk, emiatt rövidtávú megoldást kellett találnunk. Azt hiszem, ez talán válasz azoknak, akik kételkednek a honosítás hatékonyságában. Ebben a sportban – csakúgy, mint a többiben – az eredmények jelentik a tényeket. Az idén adjuk át a Kozma István Birkózó Akadémiát, amelybe összegyűjtjük a szakág legtehetségesebb fiataljait, akik így együtt készülhetnek egész évben. Bízom benne, hogy ezáltal a szabadfogás is igazán ütőképes lehet a nemzetközi porondon, ám ehhez minimum hat-nyolc évre van szükségünk.

Egyéb korosztályos hírekBIRKÓZÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik