Birkózás: a 16 éves Szél Anna gyorsan legyűri ellenfeleit

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.23. 18:40
Címkék
A 16 esztendős birkózó, Szél Anna tavaly szerzett először kadét Európa-bajnoki aranyérmet, majd a világbajnokságon felállt a dobogó harmadik fokára. Idén, a szkopjei kontinensviadalon megvédte címét a fiatal lány, ráadásul úgy hasított végig az 57 kilogrammosok mezőnyén, hogy négy meccsén összesen egy mérkőzésidőnyit sem töltött a szőnyegen, ami négy percet jelent. Annának a döntőben mindössze 28 másodpercre volt szüksége ahhoz, hogy tusolja a moldovai Irina Ringacit.

Krasznai Bence –utanpotlassport.huDe vajon honnan indult el ez a fiatal leány, s miben rejlik elsöprő erejének a titka?Krasznai Bence –utanpotlassport.huDe vajon honnan indult el ez a fiatal leány, s miben rejlik elsöprő erejének a titka?

„Családi hagyomány nálunk a birkózás. Mindkét bátyám ezt a sportot űzi, így nem volt kérdés, hogy én is a szőnyegen kötök ki – bár édesanyám eleinte nagyon nem szerette volna”–árulta el magáról Szél Anna. –„Egyből tudtam, hogy jó helyen vagyok, hiszen nagyon akaratos, heves vérmérsékletű a temperamentumom, gyakran gurulok méregbe. Amikor edzek, minden feszültségemet le tudom vezetni.”

Anna arról is beszélt, hogy vele nincsen könnyű dolguk az edzőknek, belőleugyanis éppen ellenkező hatást váltja ki, mint másokból, ha kiabálnak vele, amikor nem megy neki valami. Őt ez nem motiválja, hanem letöri, s ilyenkor kedvetlenné válik.

Szél Anna Forrás: 24.hu
Szél Anna Forrás: 24.hu

Szél Anna  •  Forrás: 24.hu

„Már hetedik osztályos koromban tudtam, hogy vidéken nincs esélyem, hogy egyszer olimpiai bajnok váljon belőlem. Tudtam, hogy fel kell költöznöm Budapestre. Akkoriban volt edzőváltás a kadétválogatott élén, Ritter Diletta lett az új vezetőedző. Amikor találkoztunk, egyből éreztük, hogy jól tudnánk együttműködni, megvolt a „kémia”. Diletta más, mint a többi edző. Rájött, hogy velem máshogy kell bánni, mint a többiekkel. Az elején csiszolgatnunk kellett egymást, mivel ő is ugyanolyan temperamentumos, mint én. Általában nehezen férnek meg egymás mellett az ilyen emberek, de szerencsére nekünk ez már nagyon jól megy. Rengeteget köszönhetek neki.”

Anna erejét és tehetségét már gyermekkorában is megcsillogtatta: a fiúk között lett magyar bajnok. Sokáig erre volt a legbüszkébb, de kiemelte az első kadét Európa-bajnoki ezüstérmét is, amelyet még utolsó éves serdülőként szerzett meg.

A fiatal orosházi lánynak a kötöttfogás is remekül megy: 11 évesen ezüstérmes lett a magyar bajnokságon, szintén a fiúk között.

Leginkább kötöttfogású elemeket visz a birkózásába. Fejlefogásból dolgozik, majd a földről „pörgeti szét” ellenfeleit. Ugyanez történt most, a kadét Eb-n is. Négy meccsén kevesebbet birkózott, mint négy perc. Ez azt jelenti, hogy átlagosan percenként adott technikai tust (10 pontos különbség) vetélytársainak.

„Erős vagyok a kadétmezőnyhöz képest. A pörgetések a kedvenceim. Nagyon aktív a technikám, egyszerűen nem tudok beletörődni abba, ha szoros a meccs eredménye, vagy intésekkel dől el a küzdelem. Muszáj hamarabb vége lennie, mint négy perc. Mindig azt érzem, hogy szét kell szedjem, aki szemben áll velem a szőnyegen. Ellenfeleim készültek belőlem, elemezték a videóimat. Tudták, mit csinálok majd, de valahogy nem találták meg az ellenszert. Most elárulom: a lábra támadás lehetett volna, ugyanis botrányosan védekezem onnan. A következő versenyeken mindenképpen meg kell mutatnom, hogy másra is képes vagyok, nemcsak ezekre a technikákra.”

Szél Anna a 2017-es athéni kadét világbajnokságon
Szél Anna a 2017-es athéni kadét világbajnokságon

Szél Anna a 2017-es athéni kadét világbajnokságon

Annának tavaly nem úgy sikerült a korosztályos világbajnokság, ahogyan eltervezte: vereséget szenvedett a későbbi győztes, indiai Sonamtól, s „csak” bronzérmes lett.

„Nagyon furcsa volt. Mai napig nem értem azt a vereséget. Olyan volt, mintha ott sem lett volna a szőnyegen az indiai lány. Nézegetett körbe-körbe, ki a nézőtérre. Szinte nem is figyelt rám. Nem volt erős, sem pedig technikás, de amikor nekem jött, nem tudtam mit csinálni, nem bírtam megállni a lábamon. Majd Szabados Noémi megbosszulja, mivel sajnos a hatvanöt kilogrammosok között indul az idén…”

Nem kérdés: szeretné megnyerni a világbajnokságot is, de nem ez az elsődleges célja, tudniillik, a kontinensviadalon szerzett aranyérmével kvalifikálta magát a Buenos Aires-i ifjúsági olimpiára.

„Dilettával azt beszéltük, hogy a vb csak a bemelegítés lesz az ötkarikás játékokra. Ennek ellenére természetesen szeretnék felállni a dobogó legfelső fokára. De nem leszek elkeseredve akkor sem, ha ez nem sikerül. Ám Argentínában már biztos, hogy nem engedek, ott nyernem kell!”

Anna arról is beszélt, hogy addig nem nyugszik, amíg a felnőttek között is olimpiai bajnok nem lesz, hiszen ez az élete, s minden, a szőnyegen töltött perc megéri neki. Úgy érzi, ezzel több, mint egy átlagos ember, s ha mégsem sikerülne valóra váltani álmait, akkor is büszke lesz eddigi eredményeire. Már a 2020-as tokiói ötkarikás játékokon is ott szeretne lenni, de 2024-ben, Párizsból már aranyéremmel akar hazatérni.

Egyéb korosztályos hírekBIRKÓZÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik