Atlétika: már serdülőcsúcsot is hozott Szirbek örömfutása

Vágólapra másolva!
2021.06.29. 16:15
Címkék
A veszprémi SVSE a Mol Alapítvány által is támogatott 15 éves ígérete, Szirbek Albert az év elején fedett pályás 800 méteren döntött húszéves hazai serdülőrekordot, jelenleg pedig a folyamatos fejlődéséért dolgozik elhivatottan – véleménye szerint kiváló szakmai felügyelet mellett.

A 15. születésnapját a múlt héten ünneplő Szirbek Albert a szüleinek köszönhetően sportos családban látta meg a napvilágot, és már egészen kiskorában – ahogyan azóta öccse, Titusz is – gyakori vendégként bámészkodott az atlétikai pályán. Alig volt egy éves, amikor édesapja, Zsolt már a kordonok mellől fölkapva, vele a karján haladt át a maratoni futóbajnokság célvonalán, és a későbbiekben is több közös „befutóra” akadt példa.Szirbek Albert a szüleinek köszönhetően sportos családban látta meg a napvilágot, és már egészen kiskorában – ahogyan azóta öccse, Titusz is – gyakori vendégként bámészkodott az atlétikai pályán. Alig volt egy éves, amikor édesapja, Zsolt már a kordonok mellől fölkapva, vele a karján haladt át a maratoni futóbajnokság célvonalán, és a későbbiekben is több közös „befutóra” akadt példa.

Szirbek Albert számára örömet jelent a futás Fotó: Ambrus László
Szirbek Albert számára örömet jelent a futás Fotó: Ambrus László

Szirbek Albert számára örömet jelent a futás  •  Fotó: Ambrus László

Albert a veszprémi SVSE-ben Nagy Patrik gondozásában kezdett komolyabban foglalkozni a futással, majd idővel átkerült az egyesület számos kiváló versenyzőt nevelő szakemberének, Tóthné Stupián Anikónak a csoportjába. Az elején még senki nem vehetett mérget arra, hogy a jelenleg a serdülők között remeklő fiúból ígéretes közép- és hosszútávfutó válik, de kitartásának, valamint szorgalmának gyümölcseként odaért az U16-os korosztály legjobbjai közé.

„Az újonc korosztályban már szép eredményeket értem el – tekint vissza a reménység. – Előtte mozgáskoordinációs zavarral küzdöttem, és nagyon nehezen tudtam futni. Ezzel együtt mindig boldogan igyekeztem az edzésekre és a versenyekre. Emlékszem, az volt a nagy álmom, hogy a csapatbajnokságon egyszer az A jelű csapatba kerüljek, de ez sosem vált valóra. Mindig a B-ben futottam, viszont ez nem okozott csalódást, mert ha még utolsó is lettem, csak örültem, hogy futhatok. Az egészet örömből csináltam, és így van ez a mai napig.”

Albert leginkább 800 és 1500 méteren képzeli el a jövőjét Fotó: Ambrus László
Albert leginkább 800 és 1500 méteren képzeli el a jövőjét Fotó: Ambrus László

Albert leginkább 800 és 1500 méteren képzeli el a jövőjét  •  Fotó: Ambrus László

A 2019-es évben az újoncok között már több versenyszámban is az országos dobogóra állhatott a fiatal, és a fejlődése a világjárvány okozta nehézségek ellenére tavaly is töretlennek bizonyult, amikor első esztendejét töltötte a serdülők között. A nagy eredményre és az aranyéremre viszont az idei év elejéig kellett várni. Albert az U16-os fedett pályás országos bajnokságon 1.58.81 másodperccel lett a 800 méter bajnoka, ezzel három századdal megjavítva – a már éppen a klubjában edzősködő, akkor még VEDAC-os – Takács Dávid húsz éven át őrzött korosztályos hazai rekordját (1:58.84).

„Amikor beértem a célba, majdnem eldobtam az agyam – lelkendezik még ma is az ifjú versenyző. – Nehéz szavakba önteni, hogy mit éreztem. Nehezen hittem el, hogy két percen belül tudtam futni, és a nevemhez onnantól kezdve országos csúcs is fűződik.”

A kiváló teljesítmény után a „trónfosztott” Takács Dávid egyből föltette a kérdést Tóthné Stupián Anikónak: hogyan sikerült? Nekünk ugyanerre Albert válaszolt a következőképpen:

„Úgy hiszem, az egésznek a titka a kitűnő edző és tanítvány kapcsolat. Nem ismerek Anikó néninél jobb edzőt a világon. Nemcsak a személye, hanem az általa tervezett edzésprogram is profi és inspiráló. Csak hálával tartozom neki!”

Albert azért ebben az évben nem állt meg egy bajnoki címnél. A korosztályában később a mezei futó bajnokságon is győzött, ezüstérmet pedig fedett pályás 1500 méteren, valamint a hegyi futó ob-n szerzett. Nem titkolja: kedvenc száma a 800 és az 1500 méter. Ezekkel is tervez leginkább.

Albert (elől) idővel a korosztályos világversenyeken is bizonyítana Fotó: Ambrus László
Albert (elől) idővel a korosztályos világversenyeken is bizonyítana Fotó: Ambrus László

Albert (elől) idővel a korosztályos világversenyeken is bizonyítana  •  Fotó: Ambrus László

„Ezekben a számokban a szeptemberi U16-os ob-n szeretnék a dobogón végezni. A későbbiekben pedig a válogatott viadalokon és a korosztályos világversenyeken való szereplés a célom. Természetesen az egyéni csúcsok folyamatos javítása is a szemem előtt lebeg. A serdülőcsúcs nagy reménykedésre ad okot. Nincs önbizalomhiányom, de nem szeretem elbízni sem magam. Az előre lépéshez mindig a futásra kell koncentrálni, nem tehetem meg, hogy előre iszom a medve bőrére, netán félvállról veszek egy edzést vagy versenyt. A következő ifjúsági olimpián már szeretnék ott lenni, és persze, hogy nekem is az ötkarikás játékokra való kijutás az álmom.”

Hogy Albert beteljesítse vágyait, abban a Mol Alapítvány is igyekszik segíteni. A szervezet támogatásából a felkészülését legjobban segítő sportszereket, ruházatot szerezheti be a tinédzser.

További korosztályos hírekATLÉTIKÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik