Atlétika: esélyesek győzelme a korosztályos összetett ob-n

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2022.02.20. 20:05
Címkék
Az U20-as atléták között Gálpál Zsombor és Keszthelyi Luca, az U18-as mezőnyben Trenka Ádám, valamint Kriszt Sarolta nyerte a fedett pályás összetett bajnokságot.

A hétvégén a fővárosi BOK-csarnokban a felnőttek mellett az U20-as és U18-as többpróbázók is összemérték tudásukat a fedett pályás országos bajnokságukon.

 

Az U18-as lányok dobogója Forrás: KARC
Az U18-as lányok dobogója Forrás: KARC

Az U18-as lányok dobogója • Forrás: KARC

 

Az U20-as lányok együtt versenyeztek a felnőttekkel. A női ötpróba bajnoka a Kecskeméten nevelkedett, mára a Budapesti Honvéd kötelékébe tartozó junior-világbajnoki bronzérmes Szűcs Szabina lett, aki U23-as versenyzőként érdemelt ki aranyat 4042 ponttal. Az egész mezőnyt tekintve a harmadik, az U20-asok között pedig az első helyet szerezte meg a szolnoki színekben remeklő Keszthelyi Luca, aki 3487, egyéni csúcsot jelentő pontot gyűjtött. Itt a második a honvédos Nyilasi Diána (3241), a harmadik a KSI-s Nemes Kincső (3224) lett.

Az U20-as fiúk hétpróbázó mezőnyében a Budapesti Honvéd trikóját viselő Gálpál Zsombor teljesített a legjobban, és 4975 pontos egyéni csúccsal szerzett aranyérmet. A sokra hivatott atléta távolugrásban (630 cm), súlylökésben (15.43 m) és rúdugrásban (4.40 m) is megjavította ez egyéni legjobbját. Az ob második helyén a csepeli Tari Tibor 4601, a harmadikon a mosonmagyaróvári Varga András 3776 ponttal zárt.

Az U18-as ötpróbázó lányok között a MATE-GEAC reménysége, Kriszt Sarolta mind az öt versenyszámot megnyerte (négyet is egyéni csúccsal), így nem férhetett kétség a győzelméhez, melyhez 3976 pont párosult. Az ezüstérem a kecskeméti Vancsik Petra (3500), a bronz pedig a soproni Kőhalmi Alíz (2944) nyakába került.

Az U18-as fiúk hatpróbáján a székesfehérvári ARAK Akadémiát erősítő Trenka Ádám csupán 4 ponttal előzte meg az FTC ígéretét, Lawson Richárd Hanht. A győzelemhez 4084 pontra volt szüksége Trenkának, és a harmadikként végző, debreceni Chrobák Gergő is szerzett 4045-öt. Ők hárman kimagaslottak a fiatalabb mezőnyből.

„Az országos bajnokságon azok a fiatalok nyertek aranyérmet, akikre előzetesen is lehetett számítani, bár az U18-as korosztály versenye mindig kiszámíthatatlanabb egy kicsit– tájékoztat Kovács Zoltán, a hazai szövetség utánpótlás-referense.– Akit a győztesek közül is kiemelhetek, az Gálpál Zsombor és Kriszt Sarolta, hiszen mindketten olyan eredménnyel zártak, amely a szabadtéri szezonra is bizakodásra ad okot.”

A múlt heti fedett pályás ob-n Kriszt Sarolta három (60 m, távolugrás és 4×200 m váltó), Keszthelyi Luca két (magas- és távolugrás) elsőségnek örülhetett. Most mindketten összetett bajnokok is lettek.

„Az, hogy a többoldalú felkészítésnek egy versenyszámot tekintve is lehet pozitív hatása, arra mindketten kiváló példák” - tette hozzá a szakember.

A részletes eredmények ITT érhetők el.

További korosztályos hírekATLÉTIKÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik