Atlétika: edzője szerint Illovszky Dominik felnőttként is sokra viheti

Vágólapra másolva!
2018.07.20. 15:19
Címkék
Nem volt könnyű útja Illovszky Dominiknak, az egykori gyerekvilágcsúcs-tartónak, míg idén júliusban 100 méteren eljutott az U18-as Eb-ezüstig. És nem is lesz könnyű útja, míg a felnőttek között is a kontinens egyik legjobbja lesz, de jó eséllyel ez is be fog következni. Dominik mozgásának és motivációjának is helyre kellett állnia ahhoz, hogy talentuma újfent bebizonyosodjon. Minderről edzője, Karlik Pál beszélt honlapunknak.

Illovszky Dominiknak jót tesz a felnőttmezőny is Forrás: atletika.hu
Illovszky Dominiknak jót tesz a felnőttmezőny is Forrás: atletika.hu

Illovszky Dominiknak jót tesz a felnőttmezőny is • Forrás: atletika.hu

Illovszky Dominiknak jót tesz a felnőttmezőny is Forrás: atletika.hu
Illovszky Dominiknak jót tesz a felnőttmezőny is Forrás: atletika.hu

Illovszky Dominiknak jót tesz a felnőttmezőny is  •  Forrás: atletika.hu

Arday Attila–utanpotlassport.huIllovszky Dominik négy éve, még általános iskolásként, Könye Irma tanítványaként lett ismert a Honvédból, amikor 2014-ben tizenkét évesen elérte a világ legjobb gyerekeredményét. Sikeresebb és nehezebb időszakok után aztán tavaly eljött a váltás ideje.

„Szeptemberben került a csapatba, és nagyon ráálltunk arra, hogy a sérült combhajlítóján segítsünk – mondja jelenlegi edzője, Karlik Pál. – A gyógytornát beépítettük az edzéstervbe, ebből bizonyos elemeket az edzés részévé tettünk. Részben át kellett alakítani a mozgását, hogy a hajlítóját kíméljük. Stabilabbá is vált a futása.”

Dominiknak már tizenkét évesen a korát meghaladó izomzata volt, érettségét tekintve lelkileg is mindig megelőzte társait. Éppen ez hátráltatta egy ideig.

„Két éve már voltak komoly eredményei, a tavalyi év viszont gyengébben sikerült, a sérülés is nyomott hagyott a lelkében – folytatja a tréner. – Ezek után viszont felnőttcsoportba került, ahol ő lett a legfiatalabb. Fejben ugyanis előrébb jár korosztályánál, ezért a kisebbek között nem volt annyira motivált, míg itt élversenyzők közé került, más légkörbe, ami segített abban, hogy a motivációja is a régi legyen.”

Győrben, az ifjúsági Európa-bajnokság százas döntőjében sokáig vezetett, de a második helyről is boldogan beszélt a vegyeszónában. Edzője szerint:

„Kis szerencsével meg is nyerhette volna az Eb-t. A döntő végét elgörcsölte kicsit, így lelassult, de az ezüstéremnek is nagyon örültünk. Tavaly Győrben az EYOF-on lemaradt a dobogóról, negyedik lett, most ugyanazon a helyszínen nyert érmet. Ez a lelkének is nagyon kellett.”

Azt persze régóta tudjuk: nem jó gyereksportolókat, hanem jó felnőttsportolókat kell nevelni, ezért lényeges, mire viheti Illovszky Dominik felnőttként.

„Sok van még benne, Európa élmezőnyébe tartozhat – véli Karlik Pál. – Még jövőre is ifi lesz, ugyanakkor már indult a junior-világbajnokságon váltóban. A következő két-három évben 10.20–10.30 körüli eredményt is elérhet százon (jelenleg 10.58-nál jár), de rengeteg buktatója van az útnak, sérülések jöhetnek közbe. Meglátjuk.”

Továbbikorosztályos hírekATLÉTIKÁBANa sportági aloldalunkon.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik