Asztalitenisz: vita követte az utánpótlás-válogatottak edzőváltását

Krasznai Bence utanpotlassport.huKrasznai Bence utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2020.01.26. 10:31
Címkék
„Az természetes, amikor lecserélik az edzőt bármely válogatott élén. Elfogadtam, még akkor is, ha úgy ítélem meg, rossz döntést hozott a szövetség. A mesterek sorsa már csak ilyen, az élet megy tovább. Azt viszont nehéz szavak nélkül tűrnöm, hogy hónapokkal később degradálják a munkánkat, mi több, belénk rúgnak még egyet. Ez a nyilatkozat nélkülözi a szakmai lojalitást, felháborító!” – reagál a serdülő fiú asztalitenisz-válogatott korábbi szövetségi kapitánya, Vitsek Iván az őt váltó Pázsy Ferenc korábbi nyilatkozatára.

A fiú asztalitenisz-válogatottak élén az ősszel lecserélték a szakmai stábokat: a serdülőfiúkatVitsek IvánhelyettPázsy Ferencirányítja, míg az ifjúságiak szövetségi kapitányaVigh ZsolthelyettSomosi Miklóslett.Vitsek IvánhelyettPázsy Ferencirányítja, míg az ifjúságiak szövetségi kapitányaVigh ZsolthelyettSomosi Miklóslett.

„Nem úgy zajlott a munka, és az eredmények sem úgy jöttek, ahogyan azt a szövetség várta, amiatt kértek fel minket a feladatra. Korábban havonta találkoztak három napot összetartás miatt a válogatottak, ezen mindenképpen változtatni szerettünk volna; minden héten két napot foglalkozunk a srácokkal − egyik héten a vidékiek, másik héten a budapestiek edzenek, a nemzeti együttes magja pedig minden héten itt van”– fejtette ki Pázsy honlapunknak.

Vitsek Iván Forrás: MOATSZ
Vitsek Iván Forrás: MOATSZ

Vitsek Iván úgy érzi, beléjük rúgtak  •  Forrás: MOATSZ

A kijelentés nagy port kavart asportág kedvelőinek körében. Voltak, akiket különösen rosszul érintett a nyilatkozat:
„Az természetes, amikor lecserélik az edzőt bármely válogatott élén. Elfogadtam, még akkor is, ha úgy ítélem meg, rossz döntést hozott a szövetség. A mesterek sorsa már csak ilyen, az élet megy tovább. Azt viszont nehéz szavak nélkül tűrnöm, hogy hónapokkal később degradálják a munkánkat, mi több, belénk rúgnak még egyet. Ez a nyilatkozat nélkülözi a szakmai lojalitást, felháborító!” – reagál Vitsek.

A tréner négy évig az ifiket irányította, öt esztendőn át pedig a serdülőket. Ez idő alatt két bronzérmet nyertek tanítványai a kisebbek Európa-bajnokságán. Nem érzi úgy, hogy szakmailag jobbak lennének nála azok, akik bírálják:
„Csak kívánni tudom, hogy a kedves kollégák hasonló sikereket élhessenek át, mint amilyeneket megtapasztalhattam. Tartsák mindazonáltal szem előtt azt is, hogy a kluboknak, a szülőknek és a sportolóknak még több munkájuk van ezekben az eredményekben! A nemzeti fiúcsapatok élén jelenleg a KSI edzői tevékenykednek. Ez a klub jelenleg mindössze egy válogatottat ad a csapatnak… Szeretném megvédeni Vigh Zsolt kollégámat, aki nemcsak a nemzeti alakulatban, hanem a BVSC-Zuglóban is napi szinten foglalkozott az együttes gerincét adó fiúkkal. Pázsy elegánsan elfelejtette megemlíteni azokat a nemzetközi edzőtáborokat, plusz edzéseket, három-négy hetes összetartásokat, amelyeket tartottunk a fiataloknak.”

De miért olyan meglepő, hogy a KSI egy fiatalt ad a válogatottba?

„Hatalmas potenciál rejlik a szakosztályban, a nap huszonnégy órájában használhatják a termet. Addig nem kellene mások munkáját bírálni, amíg ilyen feltételek mellett tízből nyolc válogatottat nem ők adnak. Szántosi Dávid Szarvason, kőpadlón készül, Kizakisz Nikolaosz pedig az édesapjával Szekszárdon. Kérdem én: a nagy szakmaiságban hogyan nem tudnak olyan srácokat maguk mögé utasítani, akik ilyen körülmények között készülnek?!”

Vitsek arról is beszélt, hogy nincs egyedül a véleményével:
„A magyar asztalitenisz-társadalom nagy része értetlenül áll Pázsy kijelentései előtt. Négy olyan esetről is tudunk,hogy a szülők beadvánnyal fordultak a szövetséghez: állítsák vissza a régi rendszert. Ez teljesen érthető; az Ormai László Asztalitenisz Csarnokban alszanak a játékosok, onnan járnak át a KSI termébe. Olyanra is volt példa, hogy tizenkét-tizenhárom éves gyerekeket egyedül hagytak. Az ifik például csoportosan léptek fel, ők meg eltiltással fenyegetőztek.”

A magyar pingpongedzők között – látható módon – hiányzik az összetartás. Az pedig az utánpótlás-nevelésre is rossz hatással van:
„Legalább a szakmai lojalitást meg kellene adni a másiknak, így is nehéz helyzetben van a sportág, összefogás nélkül pedig a magunk helyzetét nehezítjük. Emellett olyan szisztémára is szükség lenne, amellyel végre újra felvehetnénk a versenyt az európai élmezőnnyel.”

További korosztályos hírekASZTALITENISZBENa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik