Asztalitenisz: maradt hiányérzet a szakvezetőkben Ostrava után

Krasznai Bence utanpotlassport.huKrasznai Bence utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2019.07.17. 20:39
Címkék
Az asztaliteniszezők négy utánpótlás szövetségi kapitánya, Vígh Zsolt, Fekete Soma, Vitsek Iván és Lindner Ádám értékelt oldalunknak az ostravai serdülő és ifjúsági Európa-bajnokság után. Vegyes érzésekkel, hiszen érem nélkül tért haza a csapata, így pozitív és negatív tapasztalatokkal egyaránt gazdagodtak.

Az egyes- és a párosversenyekkel ért véget Ostravában a serdülő és ifjúsági asztaliteniszezők Európa-bajnoksága, amelyen – csakúgy, mint a csapatbajnokságon – érem nélkül zárt a magyar válogatott. Az erőviszonyokat figyelembe véve, a leginkább talán a Vígh Zsolt vezette ifi fiúválogatott vághatott neki bizakodva a megméretésnek. Ennek legfőbb oka az volt, hogy az alakulat mind a négy idei nemzetközi bajnokságról legalább egy éremmel tért haza. Csehországban azonban elmaradt a bravúr.Vígh Zsolt vezette ifi fiúválogatott vághatott neki bizakodva a megméretésnek. Ennek legfőbb oka az volt, hogy az alakulat mind a négy idei nemzetközi bajnokságról legalább egy éremmel tért haza. Csehországban azonban elmaradt a bravúr.

Harasztovich Fanni is érem nélkül maradt ostravában Fotó: David Comeliau
Harasztovich Fanni is érem nélkül maradt ostravában Fotó: David Comeliau

Harasztovich Fanni is érem nélkül maradt ostravában  •  Fotó: David Comeliau

„Egyikünk sem lehet elégedett. Asportban senki nem lehet az, még a legjobbak sem! Az Eb megmutatta, sok teendőnk van még, ha elképzeléseinket valóra szeretnénk váltani.Egy éve dolgozunk együtt, és érzékelhető a szakmai fejlődés. Ezt jól mutatja például, hogy András Csaba a negyeddöntőig jutott.A csapat a másodosztályból visszakerülve fokozatosan közelít a legjobbak felé, bízom benne, hogy hamarosan eléri az elvárt eredményességet. Sok olyan ország van azonban, amellyel nehéz felvenni a versenyt.Csaba teljesítménye egyértelműen kiemelendő, ő komoly értéke a magyar asztalitenisznek.Juhász Patrik és Both Olivér szereplése ugyanakkor felemás érzéseket váltott ki belőlem; leginkább hiányérzetet, mivel egyikük a csapatversenyben, másikuk pedig az egyéni viadalon nem tudta hozni az elvárható teljesítményt. Ócsai Máté menedzselési szerepeltetéssel volt Európa-bajnoki résztvevő. A nemzetközi bajnokságokon elért sikerek után párosban sajnos, elvertek bennünket, mint bohóc a dobot,és ezen nincs mit szépíteni. Az Eb sajnos, más műfaj, mint a nemzetközi megméretések.Többször volt már szerencsém ahhoz az úthoz, amelyen most járunk, és tudom, a nemzetközi minőségnek megfelelően kell dolgoznunk. Ehhez elengedhetetlenek a kiemelkedő szervezési és szakmai feltételek. Jövőre komoly esélyekkel vághatunk neki a kontinensbajnokságnak, mivel Csaba és Olivér egyaránt ifjúsági marad. Remélem, hasonló ütemben fejlődnek, és akkor jó esélyük lehet a dobogóra”− fogalmazott a szakember.

A serdülő lányok szövetségi kapitánya, Lindner Ádám Tölgyes Dorottyában bízhatott leginkább, hiszen a nyírbátori lány a korosztályos európai ranglista hatodik helyezettjeként vágott neki a kontinenstornának. Dorottya végül vegyes párosban (Huzsvár Erikkel az oldalán) a negyeddöntőig jutott, egyesben és párosban pedig egyaránt a nyolcaddöntő jelentette neki a végállomást.

„Szomorúak csupán Dorottya egyesben vívott nyolcaddöntője miatt lehetünk, mivel az orosz lány összességében nem volt jobb nála, ezen a mérkőzésen viszont olyan labdákat adott vissza, amelyekkel meglepte Tölgyest, nagyon jól játszott. Összességében nem vagyok elégedett az Ostravában történtekkel, és a mutatott játékkal. Ha a többi lány is fel akar zárkózni a nemzetközi élmezőnyhöz, akkor ennél jóval többre lesz szükség minden tekintetben.”

Huzsvár Erik éremszerzésében reménykedett a serdülő fiúk mestere, Vitsek Iván. Ez azonban nem sikerült neki; a legtovább vegyes párosban jutott.

„A csapatban hatodikok lettünk, és ez bravúrosnak mondható. Ahogy mondani szokták: evés közben jön meg az étvágy, így különösen bíztunk abban, hogy legalább egy számban dobogóra állhatunk. Ha nagyon őszinte szeretnék lenni, akkor be kell ismernem, a realitásnak megfelelően szerepelt mindenki, tehát átlagosnak mondható a teljesítményünk. Persze, jó lett volna, ha valaki meglepetést okoz” – elemzett Vitsek.

Az ifjúsági lányok vezetőedzője, Fekete Soma meg volt elégedve tanítványai teljesítményével:

Harasztovich Fanni egyesben bravúrosan verte meg az első számú kiemeltet, másnap viszont nem ment úgy neki a játék, ahogyan kellett volna. Úgy tapasztaltam, hogy mind a négy lány a tudása legjavát nyújtotta, tehát nem lehet okom panaszra. Amiért jöttünk, azt elértük csapatban, visszajutottunk az első osztályba. Tavalyhoz képest rengeteget fejlődtek, ehhez kétség sem férhet.”

SERDÜLŐ ÉS IFJÚSÁGI EURÓPA-BAJNOKSÁG, OSTRAVA
A magyarok eredményei
Fiúk
Ifjúságiak
Egyes
András Csaba a 4 közé kapott ki. Juhász Patrik a 32 közé kapott ki. Both Olivér és Ócsai Máté a 64 közé kapott ki.
Páros
András Csaba és Both Olivér, valamint Juhász Patrik és Jakub Witkowski (lengyel) a 16 közé kapott ki. Ócsai Máté és Daniels Kogans (lett) a 64 közé kapott ki.
Vegyes páros
András Csaba és Harasztovich Fanni a 8 közé kapott ki. Both Olivér és Dari Helga a 32 közé kapott ki. Ócsai Máté és Drabant Anita, valamint Juhász Patrik és Ceglédi Szilvia a 64 közé kapott ki.
Leányok
Egyes
Harasztovich Fanni és Drabant Anita a 8 közé kapott ki. Dari Helga a 16 közé kapott ki. Czeglédi Szilvia a 64 közé kapott ki.
Páros
Harasztovich Fanni és Tiefenbrunner (német) a 4 közé kapott ki. Dari Helga és Drabant Anita a 16 közé kapott ki. Czeglédi Szilvia és Tatszjana Csakavaja (belorusz) a 32 közé kapott ki.
Serdülők
Fiúk
Egyes
Huzsvár Erik a 8 közé kapott ki. Szántosi Dávid, Balogh Bence és Krabs Levente a 64 közé kapott ki.
Páros
Szántosi Dávid és Balogh Bence, Huzsvár Erik és Felix Köhler (német), valamint Krebs Levente és Matyas Lebeda (cseh) a 32 közé kapott ki.
Vegyes páros
Huzsvár Erik és Tölgyes Dorottya a 4 közé kapott ki. Krebs Levente és Balogh Kira, Balogh Bence és Adamik Csenge, valamint Szántosi Dávid és Volentics Anna a 32 közé kapott ki.
Leányok
Egyes
Tölgyes Dorottya a 8 közé kapott ki. Adamik Csenge, Balogh Kira és Volentics Anna a 32 közé kapott ki.
Páros
Tölgyes Dorottya és Ioana Singeorzan (román) a 8 közé kapott ki. Adamik Csenge és Balogh Kira a 16 közé kapott ki. Volentics Anna és Tereza Bartova (cseh) a 32 közé kapott ki.

További korosztályos hírekLABDARÚGÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik