Cselgáncs: a siker reményében állnak tatamira Berlinben az ifjúságiak

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.07. 08:25
Címkék
Berlinben ma kezdődik az ifjúsági cselgáncsozók Európa-kupája, amelyen tavaly olyan erős mezőny gyűlt össze, hogy több magyar reménység is érem nélkül maradt. Bíró Norbert szerint valamelyest azért gyengébb lesz a verseny, mint az egy évvel ezelőtti, és reméli sikeresebben zárják versenyzőink a megméretést, mint 2017-ben.

Krasznai Bence –utanpotlassport.huA tavalyi berlini Európa-kupa nem hozott túl sok örömöt a magyar ifjúsági cselgáncsválogatottnak, ugyanis mindössze két éremmel tért haza az alakulat. A leányoknál a 44 kilogrammos Kardos Tímea szerzett ezüstérmet, míg a fiúknál a 81 kilós Tóth Benedek. Olyan kiemelkedő versenyzők maradtak le a dobogóról, akik később a világversenyeken érmesek voltak, mint például Feczkó Csanád, aki tavaly az Európa-bajnokságon, az EYOF-on és a vb-n egyaránt érmet nyert, itt azonban „csak” az ötödik helyen zárta a viadalt. De említhetnénk a 2017-ben ifjúsági-világbajnok Varga Brigittát is, aki kiesett Berlinben pár hónappal chilei aranyérme megszerzése előtt.Krasznai Bence –utanpotlassport.huA tavalyi berlini Európa-kupa nem hozott túl sok örömöt a magyar ifjúsági cselgáncsválogatottnak, ugyanis mindössze két éremmel tért haza az alakulat. A leányoknál a 44 kilogrammos Kardos Tímea szerzett ezüstérmet, míg a fiúknál a 81 kilós Tóth Benedek. Olyan kiemelkedő versenyzők maradtak le a dobogóról, akik később a világversenyeken érmesek voltak, mint például Feczkó Csanád, aki tavaly az Európa-bajnokságon, az EYOF-on és a vb-n egyaránt érmet nyert, itt azonban „csak” az ötödik helyen zárta a viadalt. De említhetnénk a 2017-ben ifjúsági-világbajnok Varga Brigittát is, aki kiesett Berlinben pár hónappal chilei aranyérme megszerzése előtt.

Ebből kiindulva kétségtelen, hogy a németországi versenynek kifejezetten nagy presztízse van. Megkérdeztük Bíró Norbertet, az ifjúsági fiúk szakágvezetőjét, hogy mire számít az idén.

A 73 kilós Nerpel Gergelynek (elöl) Berlinben is szüksége lesz kedvenc dobására
A 73 kilós Nerpel Gergelynek (elöl) Berlinben is szüksége lesz kedvenc dobására

A 73 kilós Nerpel Gergelynek (elöl) Berlinben is szüksége lesz kedvenc dobására FOTÓ: STEIRER MÁTÉ

„Az előzetes nevezések alapján harminchat ország hatszázhúsz dzsúdósa vesz részt a kupán, s megérzésem szerint, a tavalyihoz képest valamelyest azért gyengébb mezőnnyel kell majd szembenéznie a huszonkét magyar versenyzőnek.”

A mester arról is tájékoztatta oldalunkat, hogy az ifjúsági országos bajnok, kétszeres Európa-kupa győztes Vég Zsombor porcleválással bajlódik, s emiatt két hónap kihagyás vár rá. Rajta kívül nem utazott el Berlinbe a három frissen felépült éremesélyes cselgáncsozó: Az EYOF-győztes, Európa-bajnok Sipőcz Richárd, az Eb-aranyérmes, vb-harmadik Özbas Szofi és a világbajnok Varga Brigitta sem.

Bíró úgy véli, hogy a legkeményebb küzdelema fiúknál a 66 és a 73 kilogrammos, míg a leányoknál az 52 és 57 kilógrammos súlycsoportban várható. Hozzátette: a sorsolásig nem szeretne esélylatolgatásba bocsátkozni, de mindenképpen sikeresen szeretne majd hazatérni a csapattal.

Kiemelte, hogy nagyon nehéz lesz itt bárkinek is bekerülnie az A válogatottkeretbe, és inkább az elsőszámú kerettagok pozíciójának megerősítése a cél.

További korosztályos hírekCSELGÁNCSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik