Vízilabda: a pénteken rajtoló BENU-kupa a juniorválogatott olvasatában

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.06. 19:11
Címkék
A hazai vizes vb-re élesítő felnőtt-férfiválogatott mellett a belgrádi világbajnokságra hangoló juniorcsapat is vízbe száll a pénteken kezdődő BENU-kupán: rendkívül veretes mezőnyben tesztelheti, hol tart a felkészülésben. Horkai György legényeinek sorát vállsérülések tizedelik, a csapat egészséges fele azonban a kiesők helyett is példás akarással dolgozik.

Sz. M. Eljött az első komoly erőfelmérő az augusztusi világbajnokságra fókuszáló juniorválogatottnak. Horkai György legényei konkrét válaszokat várnak a saját és a csapatuk állapotáról, ennek megfelelően rendkívül magas színvonalú mezőnyt hívtak össze a július 7-9-én sorra kerülő, háromnapos tornára. Hogy érzékeltessük: a magyar fiúk leendő ellenfelei, a görög, az orosz és az olasz válogatott közül utóbbi kettő a legjobb négyben volt a tavalyi Európa-bajnokságon.Sz. M. Eljött az első komoly erőfelmérő az augusztusi világbajnokságra fókuszáló juniorválogatottnak. Horkai György legényei konkrét válaszokat várnak a saját és a csapatuk állapotáról, ennek megfelelően rendkívül magas színvonalú mezőnyt hívtak össze a július 7-9-én sorra kerülő, háromnapos tornára. Hogy érzékeltessük: a magyar fiúk leendő ellenfelei, a görög, az orosz és az olasz válogatott közül utóbbi kettő a legjobb négyben volt a tavalyi Európa-bajnokságon.

MVLSZ_BENU_kupa_ifi_fiu_20170604_Madar_David_007
MVLSZ_BENU_kupa_ifi_fiu_20170604_Madar_David_007

A KSI játékosa, Zerinváry Lóránd is tagja Horkai György keretének -  •  Fotó: Madar Dávid

„Kifejezetten fontos volt , hogy a juniorkorosztály élmezőnyébe tartozó csapatokat hívjunk meg a BENU-kupára, mert ez kell ahhoz, hogy tisztán lássuk, mire célszerű leginkább koncentrálnunk a hátralévő hetek munkájában. Az olaszokkal több ízben külön is edzettünk a hét folyamán, ami azért lényeges, mert egy csoportban leszünk, és vélhetően a csoportelsőségért versengünk Belgrádban” – indokolta a torna acélos mezőnyének összeállítását a szövetségi kapitány.

Horkai György dolgát azonban nem csupán a kemény ellenfelek nehezíthetik, hanem az is, hogy messze nem teljes kerettel tud vízbe szállni ellenük. A húzóemberek közül Manhercz Krisztián helyett kapott Märcz Tamás szűkített keretében, így leghamarabb a felnőtt-világverseny után tud csatlakozni a kortársaihoz. Rajta kívül pedig három komoly sérültje van a válogatottnak. „A májusban vállműtéten átesett Nagy Ádám várhatóan a jövő héten szállhat vízbe. Azt nem tudjuk, hogy a kihagyás után milyen állapotba lehet felhozni a vb-rajtig, így az ő keretbéli helye kérdéses. Aki viszont biztosan kiesik, az a frissen operált Fekete Gergő, illetve – szintén vállproblémák miatt – Biros Barnabásra is két-három hetes kihagyás vár.”

A lendület viszont egy pillanatig sem hagyhat ki. A remélhetőleg sérülésmentesen megvívott BENU-kupát követően a szokásos szombathelyi nemzetközi juniortornára utazik a Horkai-csapat, ahol a mostaninál semmivel sem gyengébb szerb, horvát, ausztrál trió vár Vadovics Viktorékra. Majd néhány napig ismét az orosz válogatottal készül a magyar gárda, mielőtt célba venné Belgrádot.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik