Úszás: tíz érem a romániai serdülőviadal első napján

Vágólapra másolva!
2017.12.09. 08:59
Címkék
Tíz érmet, közte négy aranyat nyert a magyar válogatott a közép-európai országok hagyományos serdülő-úszóversenyének első napján. A leányok kezdtek erősebben a romániai viadalon, hiszen öt érmet szereztek, míg a fiúk hármat. Zárásként két magyar váltó is a dobogó tetejére állhatott.

UP-info– utanpotlassport.huA várakozásoknak megfelelően, nagyszerűen kezdett válogatottunk a romániai Târgovistében, a közép-európai országok hagyományos serdülő-úszóversenyén. Tavaly Kassán összesen 37 érmet nyert a magyar küldöttség, most pedig már az első, péntek lévén nem teljes napon tizet szerzett a Petrov Iván utánpótlás-kapitány által vezetett delegáció. A győri szakember az elutazás előtt azt nyilatkozta honlapunknak, hogy a tapasztalat- és éremszerzésen túl a csapatépítésre is nagy súlyt fektet. A nyolc régiós ország utánpótlás-válogatottjainak részvételével zajló esemény nyitónapjának magyar eredményei arra utalnak, hogy mind közösségépítésben, mind eredményességben jó úton jár a csapat.UP-info– utanpotlassport.huA várakozásoknak megfelelően, nagyszerűen kezdett válogatottunk a romániai Târgovistében, a közép-európai országok hagyományos serdülő-úszóversenyén. Tavaly Kassán összesen 37 érmet nyert a magyar küldöttség, most pedig már az első, péntek lévén nem teljes napon tizet szerzett a Petrov Iván utánpótlás-kapitány által vezetett delegáció. A győri szakember az elutazás előtt azt nyilatkozta honlapunknak, hogy a tapasztalat- és éremszerzésen túl a csapatépítésre is nagy súlyt fektet. A nyolc régiós ország utánpótlás-válogatottjainak részvételével zajló esemény nyitónapjának magyar eredményei arra utalnak, hogy mind közösségépítésben, mind eredményességben jó úton jár a csapat.

A leányok 200 méteres hátúszásában kettős magyar győzelem született. Ugrai Panna győzött (középen) Gyenei Anna (balról) második lett. Forrás: MÚSZ
A leányok 200 méteres hátúszásában kettős magyar győzelem született. Ugrai Panna győzött (középen) Gyenei Anna (balról) második lett. Forrás: MÚSZ

A leányok 200 méteres hátúszásában kettős magyar győzelem született: Ugrai Panna első (középen) Gyenei Anna (balról) második lett  •  Forrás: MÚSZ

Az egyéni számokban összesen nyolc érmet szereztek versenyzőink. A leányoknál Ugrai Panna (02:18.35) az első helyen végzett a 200 méteres hátúszásban, szorosan mögötte Gyenei Anna (02:18.83) csapott másodikként a célba. A 400 méteres vegyes úszásban Mihályvári-Farkas Viktória (02:18.35) szerzett ezüstérmet, 100 méter gyorson Muzsnay Zsófia (58.73) lett második, Szimcsák Mira (58.78) pedig harmadik.

A leányok öt érméhez a fiúk hármat tettek. Zombori Gábor mindjárt kettőt is, hiszen a 200 méteres hátúszásban (02:04.99) ő állhatott fel a dobogó legfelső fokára, míg 400 méteres vegyes úszásban (04:31.23) második lett, éppen Bukovics Milán előtt (04:31.33) aki harmadikként csapott a célba.

A nap végén rendezték meg a váltókat, amelyben kétaranyérmet szerzett a magyar együttes. A 4x100-as férfi vegyes (Zombori Gábor, Bőhm Sebestyén, Lakner Dávid, Mátrai Roland) és a 4x100-as női vegyes (Ugrai Panna, Barta Hanna, Hatházi Dóra, Muzsnay Zsófia) egyaránta dobogó legfelső fokára állhatott.

Egyéb korosztályos hírek ÚSZÁSBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik