Úszás: a 14 éves Hatházi Dóra lábtörés után töretlenül megy előre

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2017.12.21. 19:25
Címkék
Öt aranyéremmel tért haza Romániából, a közép-európai országok serdülő-úszóversenyéről Hatházi Dóra. A Nyíregyházi Sportcentrum 14 éves versenyzője volt az egyetlen, akit a csapatvezető, Petrov Iván utánpótlás-kapitány név szerint is kiemelt a magyar résztvevők közül. A Mol Új Európa Alapítvány által támogatott sportoló 200 m pillangón teljesítette a jövő évi ifjúsági Európa-bajnokság szintidejét.

Gy. Szabó Csilla– utanpotlassport.hu A Nyíregyházi Sportcentrum 14 éves versenyzője, Hatházi Dóra öt aranyérmet nyert a közép-európai országok Romániában rendezett serdülő-úszóversenyén. Pedig az esztendő neki rémálomként indult. Teljesen hétköznapi testnevelésórán, szekrényugrás közben súlyos baleset érte. A törött lábát két vassal kellett rögzíteni, s másfél hónapra búcsút inthetett az úszómedencének. Pedig akkor már semmi más nem járt a fejében, csak a júliusi győri európai ifjúsági olimpiai fesztivál, az EYOF. Élete addigi legnagyobb próbájára készült.

„Már az esés pillanatában az EYOF jutott az eszembe – emlékszik vissza a szomorú januári napra. – Nagyon sírtam, de nem is a fizikai, sokkal inkább a lelki fájdalom miatt. Csak arra tudtam gondolni, mi lesz most a nyári terveimmel. Amikor végre visszatérhettem a medencébe, sokáig csak olyan gyakorlatokat végezhettem, amelyekben a lábamat a lehető legkevésbé kellett használnom. Végül el tudtam indulni Győrben, de jobb eredményt vártam magamtól a száz pillangón elért hetedik helyezésnél.”

Dóri a januári lábtörés után sem adta fel, s tovább készült az EYOF-ra Fotó: Csernyik István
Dóri a januári lábtörés után sem adta fel, s tovább készült az EYOF-ra Fotó: Csernyik István

Dóri a januári lábtörés után sem adta fel, s tovább készült az EYOF-ra  •  Fotó: Csernyik István

A nyíregyházi úszónak az előzmények ismeretében semmi oka nem lehetne a csalódottságra. Edzőjével, Gyula Sándorral minden tőlük telhetőt megtettek a részvétel és a jó szereplés érdekében. Még a vasakat is csak az EYOF után szedették ki a lábából, hogy a friss seb ne hátráltassa tovább a felkészülést. Apró öröm volt a bánatban, hogy a váltókban szerzett ezüstnek és bronznak köszönhetően, mégsem kellett érem nélkül búcsúznia a várva várt fesztiváltól.

Ám könnyen meglehet, hogy a szerencsétlen sérülés Dóri egész karrierjére rányomja a bélyegét.

„Régen mellúszó voltam, de most már egyre kevésbé szeretem a válfajt. A vasak miatt egy ideig nem tudtam lábtempózni, ezért inkább más úszásnemeket gyakoroltam. Egyre jobban megy a gyors, a pillangót pedig eddig is nagyon kedveltem. Boldog vagyok, hogy sikerült a korosztályos kontinensviadalra megúsznom a szintidőt, de nem dőlhetek hátra, amint lehet, megpróbálok javítani” – jelenti ki határozottan, s azt is elárulja: amikor mélyponton van, mindig általa kitűzött célra gondol. Mostanában például a jövő évi finnországi ifjúsági Európa-bajnokságra.

A romániai serdülőviadal után Petrov Iván utánpótlás-kapitány azt nyilatkozta, hogy örömmel látná a nyíregyházi úszót a helsinki csapatban.

Gyula Sándor mégis óvatosan nyilatkozik tanítványa korosztályos Eb-szerepléséről:
„Nagyon fiatal még a korosztályában is. Nem is nézek messzebbre, mint az ifjúsági Eb, amelyen az életkoránál fogva még háromszor vehet részt. Jó úszók állnak előtte a rangsorban, de tudom, hogy harcolni fog a helyéért. Kiváló ritmusérzéke van, szép a technikája. Egyetlen gyenge pontja a magassága, a rajtból emiatt hátrányból kell a mezőny után erednie. S bár nem adjuk fel a száz pillangót sem, én úgy látom, a kétszáz lehet az igazi száma.”

A Mol Új Európa Alapítvány támogatását eszközvásárlásra, vagyis úszódresszre és szemüvegre költötte a nyíregyházi úszó, akinek első perctől kezdve a pillangó volt a kedvence. Példaképeit sem választotta találomra. Michael Phelps, Kenderesi Tamás, Szilágyi Liliána. A közös nevező már megvan.

Egyéb korosztályos hírek ÚSZÁSRÓL a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik