Túraautó: fiatal pilótáink kiváló bemutatkozása Grúziában

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
2017.04.02. 21:05
Címkék
Első rajtsor az időmérőn, két dobogó a futamokon. Ez a TCR International Series-ben versenyző két magyar fiatal, Tassi Attila (17) és Ficza Ferenc (20) mérlege a sorozat szezonnyitó versenyén, a grúziai Rusztaviban. Az esővel nehezített viadalon mindkét pilóta igazolta: komolyan kell velük számolni az idén.

Majer Dániel Remekül indult Tassi Attila (17) és Ficza Ferenc (20) szezonja a TCR International Series-ben. A Michelisz Norbert M1RA névre keresztelt új csapatában, valamint az osztrák Zele Racing színeiben versenyző magyar fiatalok a szombati időmérő után a vasárnapi futamokon is szépen teljesítettek Rusztaviban, az első megméretésen Ficza, a másodikon Tassi állhatott fel a dobogóra, utóbbi ráadásul az összetett pontversenyben is igen előkelő helyen áll.Majer Dániel Remekül indult Tassi Attila (17) és Ficza Ferenc (20) szezonja a TCR International Series-ben. A Michelisz Norbert M1RA névre keresztelt új csapatában, valamint az osztrák Zele Racing színeiben versenyző magyar fiatalok a szombati időmérő után a vasárnapi futamokon is szépen teljesítettek Rusztaviban, az első megméretésen Ficza, a másodikon Tassi állhatott fel a dobogóra, utóbbi ráadásul az összetett pontversenyben is igen előkelő helyen áll.

Ficza Ferenc (balra) és Tassi Attila (jobbra) az esős első futamon Forrás: tcr-series.com
Ficza Ferenc (balra) és Tassi Attila (jobbra) az esős első futamon Forrás: tcr-series.com

Ficza Ferenc (balra) és Tassi Attila (jobbra) az esős első futamon  •  Forrás: tcr-series.com

Az esőben zajló első futam rajtját jól kapták el a magyarok (Ficza 2., Tassi 3. helyről indult), Tassi csapattársa, az ötödik helyről nekirugaszkodó Roberto Colciago azonban még náluk is jobban reagált, és úgy tűnt, akár még a második hely is meglehet neki az első kanyarra fordulva, végül azonban be kellett érnie a Tassi és Ficza mögötti negyedik pozícióval. A mezőnyt az élről startoló Kadzsaja vezette.

A nyitó körökben csak a mezőny hátsó régióiban zajlottak csatározások, valamint Stefano Comini visszavette a rajtnál elvesztett ötödik helyét Roberto Colciagotól, és üldözőbe vette a Tasi Attilát szoros emberforgásban követő Ficzát. Az élen Kadzsaja senkitől sem zavartatva, biztonságos előny kiépítésébe kezdett, s már akkor nyilvánvalóvá vált: ha csak nem követ el nagyobb hibát, aligha lehet megállítani a kockás zászlóig.

A Zele Racing 20 esztendős magyarja Camini leheletét a tarkóján érezve a negyedik körben támadásra szánta el magát, Tassi kisebb hibáját azonban nem tudta kihasználni. A hatodik körben azonban igen, sőt, egy körrel később az Audi volánja mögött érkező Comini is elment a vizes aszfalton szemmel láthatóan szenvedő magyar Hondás mellett. A kilencedik kör kezdetére Colciago is utolérte Tassit, és a célegyenes végén kifékezte, bár – csapattársakról lévén szó – utóbbi inkább udvariasan elengedte.

Az élen Kadzsaja korábban behozhatatlannak hitt előnye három kör alatt több mint két másodpercről hat tizedre olvadt. Ficza eltökélte: elrontja a hazai nézők örömét. Négy körrel a vége előtt gyakorlatilag utolérte a grúzt, de kivárt egészen az utolsó előtti fordulóig a próbálkozással. Az előzés azonban nem jött össze, Kadzsaja jól zárta a belső ívet, Alfa Romeóját kicsit meg is tolta hátulról a Seat, Ficzának pedig hátrafelé is figyelnie kellett, közvetlen mögötte ugyanis lesipuskásként várt az alkalomra Comini és Colciago. Az utolsó körös dráma elmaradt, a M1RA rutinos olasza a célegyenes végén ugyan megpróbálta megelőzni az Audist, lélegzetvételnyi előnyhöz juttatva Ficzát, aki ennek ellenére nem kockáztatott, és okos versenyzéssel bejött másodiknak. Tassi Attila ötödik lett.

Tassi Attila vezeti a sort a második futamon Forrás: tcr-series.com
Tassi Attila vezeti a sort a második futamon Forrás: tcr-series.com

Tassi Attila vezeti a sort a második futamon  •  Forrás: tcr-series.com

A második verseny rajtjára elállt az eső, félig száraz pályán várhatta a lámpaoltást a mezőny. A fordított rajtrácsnak (az első tíz helyezettet megcserélik) köszönhetően Tassi Attila a kilencedik, Ficza Ferenc pedig a nyolcadik kockából várhatta a rajtot. Mindkettejüknek némi könnyebbséget jelentett, hogy az eredetileg ötödik Comini az autója elhúzódó javítása miatt csak a bokszutcából indulhatott.

Ezúttal Colciago helyett Tassi produkált szenzációs indulást, a negyedik helyen kormányozta be a Hondát az első kanyarba, majd hajmeresztő pillanatokat élt át, a kocsiugyanis a kerékvetőn megcsúszva keresztbe állt a pályán. Az ifjú magyar azonban megfogta a csúszást és pozícióvesztés nélkül (!) folytatta. Ficza három helyet rontva, a 11. helyreesett vissza. Tassi az első két körben végignézte, ahogy az első három helyen haladó versenyző, köztük a két korábbi WTCC-pilóta, Hugo Valente és Pepe Oriola oda-vissza előzgeti egymást, míg az egyik kavicságyban ragadt autó miatt be nem jött a safety car.

Az újraindítást követően nyilvánvalóvá vált, hogy száraz pályán már lényegesen otthonosabban mozog a magyar pilóta alatt a Honda, Tassi a negyedik körben látványos támadást intézett a harmadik helyen autózó Altoé ellen, a célegyenesben pedig kívülről el is ment a Volkswagen mellett. A mezőny hátsó régióiból felzárkózó Ficza a futam végére egészen a hatodik helyig jött előre, míg az élen Tassi magabiztosan tartotta a harmadik pozíciót.

Három körrel a kockás zászló előttaztán megtörtént a baj, Ficza mellett ketten is elmentek, a Zele Racing magyarja pedig hibázott, és a kavicságyba csúszott. Nem is tudta folytatni, neki véget ért a hétvége. Az utolsó körökben így is volt miért izgulnunk, Vernay ugyanis nagyon szorongatta Tassit, a M1RA magyarja azonban kitartott és megszerezte Michelisz Norbert csapatának első dobogós helyezését. Hab a tortán, hogy a második helyen célba érő Valentét utólag harminc másodperces büntetéssel sújtották, Tassi Attila így előlépett a dobogó második fokára.

A 17 éves Tassi Attila (jobb szélen) a dobogó harmadik fokán Forrás: tcr-series.com
A 17 éves Tassi Attila (jobb szélen) a dobogó harmadik fokán Forrás: tcr-series.com

A 17 éves Tassi Attila (jobb szélen) a dobogó harmadik fokán  •  Forrás: tcr-series.com

„Nagyon boldog vagyok az egész hétvégén nyújtott teljesítményemmel, egyáltalán nem reménykedtem ilyen jó kezdésben, különösen annak tükrében, hogy először vezethettem Hondát. A második futamban Pepe és Hugo elhúzott az élen, Vernay-jel azonban jót csatáztam, és végül sikerült megvédenem a harmadik helyet”– nyilatkozta a sorozat honlapjának a boldog Tassi Attila, aki ekkor még mit sem sejtett Valente büntetéséről.

„A bakim ellenére boldog vagyok, jól sikerült a hétvége. A tempónk végig megvolt, az első futam az első kanyart leszámítva nem volt túl küzdelmes, a második azonban igen durva volt. Mindenkivel meg kellett küzdenem a pozícióért, sajnos, a végén én húztam a rövidebbet, hiszen értékes pontokat vesztettem, de ez csak még nagyobb motivációt ad ahhoz, hogy a következő versenyen visszavágjak”– értékelt a Zengő Motorsport Facebook-oldalán Ficza Ferenc.

Az első versenyhétvége után az összetett pontversenyt Davit Kadzsaja vezeti 38 ponttal, Tassi Attila a szenzációs második helyen áll 32-vel, Ficza Ferenc pedig az ötödik, 21 egységgel.

Folytatás két hét múlva Bahreinben, a Forma–1 betétversenyeként.

Az első futamot ITT, a másodikat ITT, az eredményeket pedig ITT nézheti meg.

Egyéb korosztályos hírek AUTÓSPORTBANa sportági aloldalunkon.

 

Ezek is érdekelhetik
Legfrissebb hírek