Túraautó: büntetősúlyok nehezítik Tassiék dolgát a TCR hét végi futamán

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.07. 14:39
Címkék
A pontverseny első helyén várja a TCR International Series idei utolsó európai versenyhétvégéjét a 18 éves Tassi Attila, a M1RA Motorsport pilótája. Michelisz Norbert csapatának ifjú titánja a sorozat legutóbbi, hungaroringi állomásán megszerezte az első futamgyőzelmét, a németországi Oscherslebenben azonban talán minden eddiginél nehezebb feladat vár rá, a büntetősúlyok miatt ugyanis extrán nehéz autóval kell nekivágnia.

Majer Dániel A M1RA Motorsport álomszerű idényt fut a TCR International Seriesben. Új csapat ide vagy oda, az istálló rendkívül felkészülten, a mezőny egyik legjobb autójával kezdte a szezont, arra azonban talán még a csapattagok sem számítottak, hogy négy versenyhétvégével a bajnokság vége előtt mindkét pontversenyt vezetik, sőt, a pilótákéban az ő két autójuk áll az első két helyen. A világért sem szeretnénk terhet pakolni a csapat 18 éves versenyzőjére, Tassi Attilára, de jelenleg úgy fest, hogy a kétszeres futamgyőztes magyar fiúval a legkomolyabb esélyesek között kell számolni a bajnoki címért folyó versengésben. Nincs ez persze másképp rutinos csapattársával, Roberto Colciagóval sem, aki hat ponttal lemaradva a 151 pontos Tassitól, a második helyen áll az összetettben a szezon utolsó európai futama előtt.Majer Dániel A M1RA Motorsport álomszerű idényt fut a TCR International Seriesben. Új csapat ide vagy oda, az istálló rendkívül felkészülten, a mezőny egyik legjobb autójával kezdte a szezont, arra azonban talán még a csapattagok sem számítottak, hogy négy versenyhétvégével a bajnokság vége előtt mindkét pontversenyt vezetik, sőt, a pilótákéban az ő két autójuk áll az első két helyen. A világért sem szeretnénk terhet pakolni a csapat 18 éves versenyzőjére, Tassi Attilára, de jelenleg úgy fest, hogy a kétszeres futamgyőztes magyar fiúval a legkomolyabb esélyesek között kell számolni a bajnoki címért folyó versengésben. Nincs ez persze másképp rutinos csapattársával, Roberto Colciagóval sem, aki hat ponttal lemaradva a 151 pontos Tassitól, a második helyen áll az összetettben a szezon utolsó európai futama előtt.

Tassi kétszeres futamgyőztesként készülhet az utolsó európai versenyre Forrás: M1RA Facebook
Tassi kétszeres futamgyőztesként készülhet az utolsó európai versenyre Forrás: M1RA Facebook

Tassi kétszeres futamgyőztesként készülhet az utolsó európai versenyre

A legutóbbi, a hungaroringi versenyt minden bizonnyal nehéz lesz überelni a szezon hátralevő részében. Valószínűleg nem is lehet, Tassi ugyanis olyasmit vitt véghez a mogyoródi dombok között, amire csak a legjobbak képesek, nevezetesen megnyerte mindkét versenyt, a második futamon a hetedik kockából rajtolva verekedve fel magát az élre a kanyargós Hungaroringen. Elmondása szerint első győzelme a sorozatban semmit sem változtatott a felfogásán, továbbra is ugyanúgy közelíti meg a versenyeket, és ha sikerül a lehetőségekből mindent kihozni, elégedett lesz.

No, de nézzük az előttünk álló, oscherslebeni versenyt! A Magdeburgtól 30 km-re délnyugatra fekvő pálya még a Hungaroringnél is rövidebb, és inkább hasonlít egy túlméretezett gokartpályára, mint igazi, klasszikus aszfaltcsíkra. Ami a Forma–1-hez már kevés lenne, az a túraautóknak pont megfelel, mivel így is számos előzési lehetőséget rejt magában a 3667 méter. A versenyek 17 körösek lesznek, a program pedig szombaton reggel negyed 10-kor az első szabadedzéssel indul. Tassi Attilára nem vár könnyű verseny, hiszen az előző hétvége legtöbb pontot gyűjtött pilótájaként a maximális, 30 kg-os pluszsúllyal indul harcba, míg a második, Michelisz Norbert 20, Pepe Oriola 10 kilót cipelhet magával. Mivel a WTCC magyarja csak beugróként indult a Hungaroringen, őt ez természetesen csak abban az esetben érinti, ha a jövőben is ellátogat a TCR-be.

Ennyivel azonban még nem zárhatjuk le a pluszsúlyok kérdését, a TCR-ben ugyanis kettős büntetősúlyrendszert alkalmaznak, aminek köszönhetően egyes ellenfeleihez képest Tassi autója 100 kilóval lesz nehezebb a hétvégén. Ami rengeteg. A szezon előtt az összes gyártó autóját tesztre vitték, független pilótákkal, az ott szerzett adatok alapján pedig meghatározták, hogy a kiegyenlített erőviszonyok érdekében melyik márkának mennyi pluszsúllyal kell versenyeznie a teljes idényben. Ezeket az arányokat azóta már többször módosították, legutóbb pont a hungaroringi versenyt követően, jelen állás szerint pedig a M1RA Hondái az Alfa Romeókhoz, a SEAT-okhoz és a Volkswagenekhez képest 50, a KIA-hoz képest 70 kilóval lesznek nehezebbek. Erre jön a minden versenyhétvége után, az elért eredmények alapján kiosztott büntetősúly, így fordulhat elő tehát, hogy a KIA autóihoz képest Tassi gépe 100 kilóval lesz nehezebb.

A 18 éves pilóta a pluszsúlyok ellenére is igyekszik pozitívnak maradni Forrás: M1RA Facebook
A 18 éves pilóta a pluszsúlyok ellenére is igyekszik pozitívnak maradni Forrás: M1RA Facebook

A 18 éves pilóta a pluszsúlyok ellenére is igyekszik pozitív maradni  •  Fotók: M1RA Facebook

Már a Hungaroring előtt sem állt túl jól a M1RA szénája a súlyozásban, mégis összejött a győzelem, a további nehezítés azonban Oscherslebenben már a célkitűzések átfogalmazásába is beleszól. „Nem vagyunk kényelmes helyzetben – nyilatkozta Bári Dávid csapatvezető az istálló Facebook-oldalán. – De igyekszünk úgy felfogni a dolgot, hogy a pluszsúly a munkánk elismerése. Pont az adja a TCR esszenciáját, hogy kiegyenlített a mezőny, izgalmasak a csaták. Ugyanakkor egyre nehezebb félretenni az emberi oldalt, hiszen nagyon nagy áldozatokat hozott a csapat azért, hogy ott tartson, ahol. Ezért aztán nem könnyű megbarátkozni azzal, hogy a pluszsúlyok mértéke kis túlzással már ellehetetlenít minket. Oscherslebenben az is benne van a pakliban, hogy a top tízbe kerülésért is meg kell izzadni, de erről csak a szabadedzések után kapunk képet.”

Tassi Attila a súlyok ellenére reménykedik abban, hogy kitalálnak valamit, és a dobogóért küzdhetnek. Egy biztos, ő az eddigieknél is keményebben készült, hiszen az iskolákban nyári szünet van, így napi 5-6 órát töltött szimulátorozással és fizikai edzéssel.

AZ OSCHERSLEBENI VERSENYHÉTVÉGE PROGRAMJA
Július 8., szombat
9:15 – első szabadedzés
12:00 – második szabadedzés
15:00 – időmérő edzés
Július 9., vasárnap
12:30 – első futam (Sport1, 13:45-től felvételről)
14:30 – második futam (Sport1, élő)

Egyéb korosztályos hírek AUTÓSPORTBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik