Tenisz, juniorcsapat-vb: az eső nyerte a világrandevú első budapesti napját

Vágólapra másolva!
2017.09.19. 21:00
Címkék
Megkezdődött Budapesten a teniszezők junior Davis és Fed Kupa döntője a világ 16-16 legjobb csapatának részvételével. Az első napot félbeszakította a rossz időjárás, az eső miatt szinte minden találkozónak csak az első egyesét tudták lejátszani. A magyar leány és fiúcsapat egyaránt elvesztette első mérkőzését, így hátrányból várhatja a szerdai folytatást.

Gy. Szabó CsillaAz eső könyörtelenül felborította a Budapesten kedden megkezdődött junior Davis és Fed Kupa döntőjének programját. Amilyen nagy izgalommal várta mindenki a kezdést, olyan nagy volt a csalódás a mérkőzések elhalasztása miatt. Az összecsapások első egyeseit ugyan minden csapat le tudta játszani, a szerencsésebbek a másodikat is, de a párosokig senki sem jutott el. Tizenhat meccset programoztak be a Mikoviny utcai Nemzeti Edzés Központban zajló U16-os csapat-világbajnokság nyitónapjára, és mindössze három tekinthető úgy, hogy be is fejeződött, mert az egyik fél megnyerte mindkét egyénijét.Gy. Szabó CsillaAz eső könyörtelenül felborította a Budapesten kedden megkezdődött junior Davis és Fed Kupa döntőjének programját. Amilyen nagy izgalommal várta mindenki a kezdést, olyan nagy volt a csalódás a mérkőzések elhalasztása miatt. Az összecsapások első egyeseit ugyan minden csapat le tudta játszani, a szerencsésebbek a másodikat is, de a párosokig senki sem jutott el. Tizenhat meccset programoztak be a Mikoviny utcai Nemzeti Edzés Központban zajló U16-os csapat-világbajnokság nyitónapjára, és mindössze három tekinthető úgy, hogy be is fejeződött, mert az egyik fél megnyerte mindkét egyénijét.

Magyar részről a fiú és a leány válogatott egyaránt elvesztette az első találkozóját. Sallay Péter három szettben 6-2, 6-7(7), 7-5-re kapott ki az ausztrál Dane Sweenytől, Gécsek Fanni 6-1, 6-4 -re maradt alul az orosz Kamilla Rahimovával szemben. Nagy Adrienn ugyan el tudta kezdeni Darja Frajman elleni találkozóját, ám az eső könyörtelen volt, és 3-3-as állásnál abba kellett hagynia.

Gécsek Fanni bízik Nagy Adriennben és a párosban Fotó: MTSZ/Zádor Péter
Gécsek Fanni bízik Nagy Adriennben és a párosban Fotó: MTSZ/Zádor Péter

Gécsek Fanni bízik Nagy Adriennben és a párosban  •  Fotó: MTSZ/Zádor Péter

„Szomorú vagyok hogy kikaptam, nem ment a játék, de azt hiszem, Adrinak van esélye a győzelemre. Én hiszek benne, párosban ugyanis jók vagyunk, azt meg tudjuk nyerni. Nagyon szorítok neki, hogy sikerüljön” – mondta vesztes mérkőzést követően Gécsek Fanni.

Makk Péter a mérkőzésére várakozva, izgatottan sétált fel-alá. Szinte önmagát is biztatta, hogy a hosszas semmittevésben ne veszítse el a lelkesedését: „Nagyon szeretnék már játszani, Sallay Peti sajnos kikapott, de hatalmas csatában, úgyhogy én nagyon bizakodó vagyok.”

Hiába való volt azonban a bizakodása, az eső ugyanis nem állt el, a pályák egyre csak szívták magukba a vizet. A játékosok a pálya mellett felállított sátorban töltötték az időt, de legalább addig sem áztak, a rendezők pedig finom falatokról gondoskodtak, így éhségre sem igen panaszkodtak. Más kérdés, hogy mindenki játszani jött, a tétlenségnek senki sem örült. Leginkább persze a szervezők nem, hiszen az ilyen eseményen a napi tizenhat mérkőzés lebonyolításával katasztrofális következményei lehetnek annak, ha hosszabb ideig nem lehet játszani.

„Elállítjuk az esőt!” – jelentette ki optimistán Richter Attila, a szövetség főtitkára kora délután, aztán ő is belátta: az időjárás kifogott rajtuk, így a hátralévő, szépszámú mérkőzést szerda délelőttre kellett halasztaniuk. Amikor a hivatalos döntés megszületett, már csak abban lehetett bizakodni, hogy szerdán kegyesebbek lesznek az égiek a csapat-világbajnokság résztvevőivel és persze rendezőivel is.

Az időjárást az sem érdekelte, milyen fontos vendég érkezett ezen a napon a „kicsikhez”. Fucsovics Márton, a múltheti diadalmas Davis Kupa-csapat hőse szerette volna megnézni utódait játék közben. De nem tehette, hiszen nem voltak meccsek. Helyette honlapunknak nosztalgiázott kicsit, felidézve a sorozathoz köthető gyermekkori élményeit:

Sallay Péter nagyon szoros mérkőzésen maradt alul Fotó: MTSZ/Zádor Péter
Sallay Péter nagyon szoros mérkőzésen maradt alul Fotó: MTSZ/Zádor Péter

Sallay Péter nagyon szoros mérkőzésen maradt alul  •  Fotó: MTSZ/Zádor Péter

„Kicsi koromtól válogatott voltam, és játszottam ezeken a tornákon. Nagyon szerettem. Egyéni sportág a mienk, sokat utazunk, sokat vagyunk egyedül. Ezért örülünk különösen annak, amikor végre csapatban játszhatunk. A hazánkért, a társainkért, a közös győzelemért. Nekem mindig megsokszorozza az erőmet a Davis Kupa. Szerencsések a mostani fiatalok, hogy itthon játszhatnak, amikor én kicsi voltam, állandóan utaztunk az ilyen eseményekre. A héten itthon vagyok, és ha tudok, kijövök még a meccsekre, szeretném látni a fiatalokat.”

Nem véletlen, hogy Fucsovics Márton kíváncsi az utódokra, hiszen a hétvégi felnőtt Davis Kupa-találkozón Makk Petiék szurkoltak a „nagyoknak”. Illett tehát visszaadni a gesztust, ám aki ismeri Marcit, tudja, hogy a szíve hozta ki a vébére, nem kötelesség.

Mérkőzések híján a két csapat edzőjével sem tudtunk másról, mint az esélyekről beszélgetni. Pelva Gábor, a lányok mestere szívesebben került volna a C csoportba:
„Ott talán kicsit könnyebb lett volna, a kolumbiai és a burundi együttes verhetőbb lett volna, mint a kanadai vagy a thaiföldi. De majd meglátjuk. Bízom Adriban, hogy hozza a meccsét, és akkor még bármi lehet.”

Kollégája, Gulyás István, a fiúk edzője nem bocsátkozott jóslatokba:
„Nem foglalkozom a csoportbeosztással, mert nekünk nem létezett könnyű sorsolás. Rendező országként indulunk, nekem egyértelműen a tapasztalatszerzés a cél, az ellen játszunk, aki ellen kell. Az a tavalyi hetedik helyezés szenzációs volt, ahogy most elnéztem a mezőnyt és a játékosokat, borzasztó nehéz dolgunk lesz. Sallay Peti nagyon szoros meccsen vesztett, tényleg kevésen múlott.”

Hogy a játékosok mindent megpróbálnak, hogy az elvesztett első mérkőzések után egyenlítsenek, abban biztosak vagyunk. Az időjárás kegyében annál kevésbé. A szervezőknek nincs más választásuk, mint bizakodva várni a szerda 10.30-as kezdést, amikor a kedden elmaradt mérkőzésekkel tervezik indítani a második napot.

További korosztályos hírekTENISZBENa sportági aloldalunkon.

Junior Fed Kupa
A csoport:
Olaszország–Uruguay 1-0, Egyesült Államok–Fehéroroszország 2-0
B csoport: Oroszország–Magyarország 1-0,
Kamilla Rahimova–Gécsek Fanni 6-1, 6-4 , Darja Frajman–Nagy Adrienn 3-3. Thaiföld–Kanada 1-0.
C csoport: Ukrajna–Burundi 1-0, Kolumbia–Tajvan 0-1
D csoport:
Japán–Marokkó 2-0, Franciaország–Argentína 1-1
Junior Davis Kupa
A csoport:
Cseh Köztársaság–Kanada 1-0, Japán–Peru 1-0
B csoport:
Horvátország–Belgium 1-0, Brazília–Tajvan 1-0
C csoport: Ausztrália–Magyarország 1-0,
Dane Sweeny–Sallay Péter 6-2, 6-7(7), 7-5. Egyesült Álamok–Marokkó 2-0
D csoport:
Argentína–Oroszország 1-0, Olaszország–Kína 1-0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik