Tenisz: az eső is ellenfél a budapesti U16-os csapat-vb döntőjében

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2017.09.21. 21:28
Címkék
A Budapesten zajló junior Davis és Fed Kupa döntő harmadik napján a zuhogó eső tovább nehezítette a szervezők dolgát. Csütörtök estig nem tudták befejezni a második fordulót. A magyar fiúcsapat éjszaka játszotta az amerikaiak elleni döntő párost, amit bravúrosan megnyert, míg a lányok pénteken délelőtt folytatják a Thaiföld elleni mérkőzésüket 1-0-as hátrányból. A magyar szövetség sportigazgatója, Juhász Gábor szerint mindent elkövetnek, hogy az U16-os csapat-világbajnokság a mostoha időjárás ellenére is rendben és időben befejeződhessen.

Gy. Szabó CsillaA junior Davis és Fed Kupa döntő harmadik napjára csütörtökre, annyira beborult az ég Budapest felett, hogy szabadtéren már egyetlen mérkőzést sem lehetett elkezdeni, nemhogy befejezni. Még az volt a szerencse, hogy villanyfénynél ugyan, de szerdán éjszakába nyúlóan játszottak a csapatok így a csoportmérkőzések első körét le lehetett zárni, valamint a második forduló egy részét is. Így bár nem maradt túl sok találkozó az U16-os csapat-világbajnoki döntő harmadik versenynapjára, a jóval kevesebb számú fedett pályán, csak csigalassúsággal haladt a program.Gy. Szabó CsillaA junior Davis és Fed Kupa döntő harmadik napjára csütörtökre, annyira beborult az ég Budapest felett, hogy szabadtéren már egyetlen mérkőzést sem lehetett elkezdeni, nemhogy befejezni. Még az volt a szerencse, hogy villanyfénynél ugyan, de szerdán éjszakába nyúlóan játszottak a csapatok így a csoportmérkőzések első körét le lehetett zárni, valamint a második forduló egy részét is. Így bár nem maradt túl sok találkozó az U16-os csapat-világbajnoki döntő harmadik versenynapjára, a jóval kevesebb számú fedett pályán, csak csigalassúsággal haladt a program.

A legnagyobb érdeklődés érhető módon a két magyar csapat meccsét kísérte volna, a lányok Thaiföld ellen félbeszakadt mérkőzését azonban játék nélkül csütörtökre tették át. Zádori Réka elvesztett első meccsét követően Nagy Adrienn a harmadik szettben 3-2-es vezetésre állt, amikor a késői időpontra való tekintettel félbe kellett hagyni a mérkőzését. Ráadásul a lehető legrosszabb pillanatban, hiszen ellenfele állandó izomgörcsöktől szenvedett, s éppen a magyar játékos kezdett felülkerekedni.

„Az első szettben erőből letoltam a thaiföldi lányt, a másodikban azonban remekül visszajött – mesélte a találkozóról Nagy Adrienn. − Kár, hogy nem hagyták befejezni a meccset, szerintem feladta volna. Most volt egy teljes nap pihenőnk, meglátjuk, hogy tudunk hozzáállni ahhoz a néhány játékhoz, ami hátramaradt. Fizikálisan és mentálisan is jól érzem magam, meg kellene nyerni ezt a meccset. Egyáltalán nem zavar a nagy tét, hogy minden ezen múlik, szeretem a kihívásokat.”

Víz alatt a teniszpályák Fotó: MTSZ
Víz alatt a teniszpályák Fotó: MTSZ

Víz alatt a teniszpályák  •  Fotó: MTSZ

A lányok edzője, Pelva Gábor utánpótlás-kapitány szerint egyáltalán nem lesz könnyű feladat befejezni a mérkőzést. A thaiföldi Nakló ugyanis nagyon kellemetlen stílusban játszott, folyamatosan nyomás alatt tartotta a magyar játékost.

„Adri ellenfele hatalmas küzdőerőről és alázatról tett tanúbizonyságot, hogy az izomgörcsök ellenére sem adta fel, hanem minden áron folytatta a mérkőzést. Ez persze minket is megzavart valamennyire, holnap kiderül, ki tud jobban alkalmazkodni a körülményekhez.”

A fiúk annyiban kellemesebb helyzetben voltak, hogy Makk Péter nagy küzdelemben ugyan, de 6-4, 7-6-ra hozta meccsét az amerikai Nanda ellen így döntő páros elé nézhettek, amely viszont csak késő este, 21 óra után kezdődött a csömöri úti Mini Garros teniszklubban.

„Napközben edzettünk egy órát, felpörgettük egy kicsit a játékosokat ezen az esős, igencsak álmosító napon − mondta a találkozó előtt Gulyás István, a fiúk edzője. − Peti nagyszerű mérkőzést játszott az amerikai fiú ellen, magas színvonalú labdamenetek voltak, pontosan ilyeneket vártam ettől a tornától. Az pedig külön öröm, hogy végül meg is tudta nyerni a meccsét. A páros mindig kétesélyes, ráadásul fedett pályán késő este, majdnem éjszaka kell játszani, ami egyáltalán nem könnyű egyik fél számára sem.”

A játékosok azonban nem tehettek mást, megpróbáltak alkalmazkodni a feltételekhez. Akkor és úgy léptek pályára, ahogy azt a szervezők megkívánták tőlük. De vajon nem lehetett-e számítani az esőre az ilyen feszített programmal rendelkező világesemény rendezésével kapcsolatban? A kérdést Juhász Gábor sportigazgatónak tettük fel.

„Tavaly nem volt semmi probléma, nagyszerűen lement vébé − magyarázta a mostoha időjárás miatt kialakult extrém helyzetet honlapunknak Juhász Gábor – Nem tehetünk arról, hogy ilyen sok eső esett, nem szerepelt a kritériumok között hogy biztosítanunk kéne tizenhat fedett pályát, mert nincs annyink. A nemzetközi szövetség ezt pontosan tudta, s így kaptuk meg a rendezés jogát. Korábban más égövi országban volt az esemény, azon tényleg el kell gondolkozni, hogy Közép-Európában szeptember végén bele lehet-e kockázat nélkül vágni ilyen nagy kaliberű szabadtéri világverseny rendezésébe. De ebben a kérdésben nem mi döntünk. Minden tőlünk telhetőt elkövetünk, hogy a viadal rendben és időben befejeződjön a nehézségek ellenére is.”

A szervezők azt ígérték, hogy péntek estére minden körülmények között befejezik a csoportkört. Reggel hat órakor a munkások már kint lesznek a Mikoviny utcai Nemzeti Edzés Központ pályáin, hogy a csapatok a lehető legkorábban megkezdhessék mérkőzéseiket. S amint teljesen befejezik a második kör mérkőzéseit, már kezdik is a harmadikat – a legkisebb megszakítás nélkül.

S bár a játékosoknak aligha lesz kellemes, a programot tartani kell. Mindenáron.

A magyar fiúválogatott mindenesetre nagyszerűen alkalmazkodott a kiszámíthatalan körülményekhez. Makk Péterék az éjszakába nyúló mindent eldöntő párost nagy küzdelemben de megnyerték, így az ausztrálok ellen az első körben elszenvedett vereséget követően a második csoportmeccsüket hozták az amerikaiakkal szemben. Pénteken a marokkói gárda lesz az ellenfél.

További korosztályos hírekTENISZBENa sportági aloldalunkon.

Junior Fed Kupa
A csoportmérkőzések második köre
A csoport:
Egyesült Államok–Uruguay 3-0, Olaszország –Fehéroroszország 1-2
B csoport: Thaiföld–Magyarország 1-0 ( Nappatt Nirundorn−Zádori Réka 6-2, 6-1, Thasaporn Nakló−Nagy Adrienn 5-7, 6-3, 2-3 félbeszakadt) Oroszország–Kanada 1-2
C csoport:Kolumbia–Burundi 2-0 (Kolumbia nyert), Ukrajna–Tajvan 3-0
D csoport:Japán–Franciaország 2-0 (Japán nyert), Argentína−Marokkó 3-0
Junior Davis Kupa
A csoport:
Japán–Kanada 2-0 (Japán nyert), Cseh Köztársaság–Peru 2-0 (Cseh Köztársaság nyert)
B csoport:Horvátország–Tajvan 1-0, Brazília–Belgium 2-0 (Brazília nyert)
C csoport: Egyesült Államok–Magyarország 1-2 (William Grant−Sallay Péter 6-2,7-5, Govind Nanda−Makk Péter 4-6, 6-7, William Grant, Govind Nanda–Buzonics Dominik, Makk Péter 4-6, 7-5, 8-10), Ausztrália−Marokkó 2-0 (Ausztrália nyert)
D csoport:Argentína–Kína 2-0 (Kína nyert), Olaszország–Oroszország 1-1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik