Tékvandó: Patakfalvy Miklós alapító elnök és versenyző lányai

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
2017.12.18. 09:41
Címkék
Patakfalvy Miklós neve gyakorlatilag egyet jelent a taekwondóval Magyarországon, ám amikor évtizedekkel ezelőtt a futballpályát tatamira cserélte, még ő sem gondolta, hogy nemcsak belőle, hanem mindkét lányából is sikeres versenyző lesz. A sportági szövetség alapító elnökeként máig aktív résztvevője sportága mindennapjainak, míg a 17 éves Luca és a 19 éves Csenge az édesapa nyomdokaiba lépve már itthon és a nemzetközi porondon is aranyérmekért küzd.

Majer Dániel– utanpotlassport.hu „Soha nem éreztem feltétlenül fontosnak, hogy a lányaimat is a versenyzői pályára tereljem, hiszen én már megtapasztaltam a sok lemondást, ami ezzel jár”– emlékezik a kezdetekre a lányokat eleinte edzőként, ma már leginkább tanácsadóként és apukaként segítő Patakfalvy Miklós, a taekwondó-szövetség alapító elnöke, aki annak idején a nagy sikerű, Linda című tévésorozatban a főszereplő, Görbe Nóra felkészítője volt.Majer Dániel– utanpotlassport.hu „Soha nem éreztem feltétlenül fontosnak, hogy a lányaimat is a versenyzői pályára tereljem, hiszen én már megtapasztaltam a sok lemondást, ami ezzel jár”– emlékezik a kezdetekre a lányokat eleinte edzőként, ma már leginkább tanácsadóként és apukaként segítő Patakfalvy Miklós, a taekwondó-szövetség alapító elnöke, aki annak idején a nagy sikerű, Linda című tévésorozatban a főszereplő, Görbe Nóra felkészítője volt.

De térjünk vissza a lányok történetére:

„Eleinte csak úgy tekvandózgattak, de mellette síeltek, úsztak és tornáztak is, utóbbiban Luca egészen az országos csapatbajnoki címig jutott. De az iskolai órarendjük alakulásával egy idő után a torna már nem fért bele az életükbe, ők pedig elhatározták, hogy komolyabban, heti három edzésen szeretnék csinálni az új, választott sportágukat. Egyszer csak odajöttek hozzám, hogy versenyezni is szeretnének. Leültem velük, elmondtam, hogy mivel jár az élsport, hogy nem lesznek bulik a barátokkal, hogy rengeteg áldozatot kell meghozniuk. Azt mondták, nem baj, és belevágtak.”

A családi tekvandóvállalkozás tagjai: Csenge, Miklós és Luca
A családi tekvandóvállalkozás tagjai: Csenge, Miklós és Luca

A családi taekwondó-vállalkozás tagjai: Csenge, Miklós és Luca

Csenge és Luca az akkor épülőben levő kadétválogatottban kezdte, először pedig a 2011-es országos bajnokságon indult versenyen, majd szép lassan kisebb nemzetközi viadalokon is részt vett.

„Eleinte minden alkalommal péppé verték őket, legalábbis ami a pontokat illeti. Kicsit sírdogáltak, de hamar túltették magukat rajta, és már azt kérdezték, mikor versenyezhetnek legközelebb. Sosem ment el a kedvük, egy idő után pedig, a rutinnak és a megfelelő mennyiségű edzésmunkának köszönhetően, elkezdtek jönni az eredmények is” – méltatja a lányok akaraterejét az édesapa.

Luca 2012-ben megszerezte az első országos bajnoki címét, és mind több versenyen állhatott dobogóra. Az első komoly sikereit 2014 őszén, a szerb és a horvát nemzetközi viadal megnyerésével érte el, majd egy évvel később, meglepetésre, a mezőny legfiatalabbjaként, junior Európa-bajnok lett, hazánk első Eb-aranyérmét szerezve a korosztályban. Azóta U21-es Eb-ezüstérmet, az idei súlycsoportváltás után pedig US Open-elsőséget mondhatott magáénak, továbbá több rangos nemzetközi versenyen nyert aranyérmet is tett a gyűjteményéhez.

És még mindig csak 17 éves...

„Összességében feldob, hogy már most ennyi mindent elértem. Sokszor jönnek oda hozzám idegenek gratulálni, leveleket írnak, sőt többen a példaképüknek tekintenek. Ez rengeteg erőt ad a szürke hétköznapokra. Néha versenyeken kicsit tehernek érzem, amikor megint tőlem várják a jó szereplést, és meg kell mutatnom, hogy a csúcson tudok maradni. De tudom kezelni helyzetet, úgyhogy nincs ezzel semmi gond” – mondja Luca.

A kezdetekkor több időt tölthetett el a kadétkorosztályban, minek nyomán – édesapja szerint – hamarabb beérett, és felkészültebben várhatta a későbbi kihívásokat, mint a nővére. Azért Csengét sem kell félteni. Az U21-es Európa-bajnokságon kétszer volt már ötödik, akárcsak az idén augusztusban az Universiadén, csapatban, majd novemberben aranyérmes lett a felnőtt országos bajnokságon. Elmondása szerint remek a kapcsolata a húgával, ami a versenyeken külön előnyt jelent.

„Egy kis rivalizálás sosem árt, de természetesen mindig támogatjuk egymást, hiszen mindketten jól ismerjük a másikat. Amikor nem egy napon versenyzünk, akkor is segítünk a másiknak bemelegíteni, fejben felkészülni a küzdelemre, és néhány biztató szóval oldani a feszültséget.”

S hogy mi várható a továbbiakban? A cél természetesen az olimpia, de egyikük sem a tokiói útról ábrándozva kel és fekszik.

„Az olimpia gondolata hajt előre, és átsegít a nehézségeken, de igazából a kis célok motiválnak. Addig még rengeteg világ- és Európa-bajnokságot rendeznek, a pontszerző versenyekről nem is beszélve” – tekint a nem túl távoli jövőbe Csenge.

Egyéb korosztályos hírekTAEKWONDÓBANa sportági aloldalunkon

Ezek is érdekelhetik
Legfrissebb hírek