Sportlövészet: a még junior Péni István a felnőtt-világranglista élén

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.05. 12:24
Címkék
Az indiai felnőtt világkupa-döntőn aratott sikere után nem volt nagy meglepetés, hogy Péni István a felnőtt sportlövő-világranglista élére állt. S bár a sportágban nem jár előnyökkel ez a pozíció, a vele járó dicsőség mindenkit jó érzéssel tölt el. Az UTE 20 esztendős versenyzője, ha tehetné, örökre világelső maradna, amiért minden tőle telhetőt megtesz. Most, levezetésképpen, kisebb nemzetközi versenyeken indul, ahol új dolgokat próbál ki, teszteléseket végez.

Gy. Szabó CsillaA legfrissebb, november 1-jén nyilvánosságra hozott sportlövő-világranglista nagy örömet okozott a sportágnak. A 20 esztendős, és az év végéig még juniorkorú Péni István a felnőtt férfiak 10 méteres légpuskaszámában pillanatnyilag a világ legjobbja ezen pontszámítás alapján. A másik kedvencében, az 50 méteres 3x40 lövéses számban a második helyre jött fel az indiai világkupa-döntőn aratott győzelmét, illetve bronzérmét követően. S bár a sportlövők számára ez a pozíció nem jár olyan előnyökkel, mint mondjuk a teniszezőknek, ahol jobb kiemelés alapjául szolgálhat, a sportágon belül mégis igen nagy rangja van annak, ha valaki a legjobbak közé kerülhet ezen a listán. Ha pedig vezetheti is azt, akár rövid időre is, az már csak tényleg keveseknek adatik meg. Az éppen Horvátországban versenyző Péni István nagy örömmel nyilatkozott honlapunknak a világelsőséggel kapcsolatban:Gy. Szabó CsillaA legfrissebb, november 1-jén nyilvánosságra hozott sportlövő-világranglista nagy örömet okozott a sportágnak. A 20 esztendős, és az év végéig még juniorkorú Péni István a felnőtt férfiak 10 méteres légpuskaszámában pillanatnyilag a világ legjobbja ezen pontszámítás alapján. A másik kedvencében, az 50 méteres 3x40 lövéses számban a második helyre jött fel az indiai világkupa-döntőn aratott győzelmét, illetve bronzérmét követően. S bár a sportlövők számára ez a pozíció nem jár olyan előnyökkel, mint mondjuk a teniszezőknek, ahol jobb kiemelés alapjául szolgálhat, a sportágon belül mégis igen nagy rangja van annak, ha valaki a legjobbak közé kerülhet ezen a listán. Ha pedig vezetheti is azt, akár rövid időre is, az már csak tényleg keveseknek adatik meg. Az éppen Horvátországban versenyző Péni István nagy örömmel nyilatkozott honlapunknak a világelsőséggel kapcsolatban:

„Eddigi pályafutásom szerint egyszer voltam negyedik, de az nem tartott sokáig. Legutóbb az ötödik és a hetedik helyen álltam. Nagyon remélem, hogy nagyon sokáig a ranglista élén maradhatok, én mindent megteszek azért, hogy akár örökre is!”

A tőle megszokott fiatalos lendülettel és eltökéltséggel nyugtázta tehát az örömteli hírt, amely nem érte váratlanul. Az UTE ifjú lövésze ugyanis arról is ismert, hogy mindent jól megtervez, a váratlan eshetőségekre is felkészül, márpedig az idei szezonja olyan jól sikerült, hogy nem is volt olyan nagy meglepetés az elsőség.

Péni a győzelem pillanatában Újdelhiben. Forrás: ISSF
Péni a győzelem pillanatában Újdelhiben. Forrás: ISSF

Péni a győzelem pillanatában Újdelhiben.  •  Forrás: ISSF

„Az indiai világkupa-döntő előtt is számolgattam már, abban reménykedtem, hogy jó eredménnyel a dobogón zárhatom az évet. A pontszámításban azonban nemcsak azt vették figyelembe, hogy első lettem tíz méteren és harmadik az összetettben, hanem azt is, hogy az alapszakaszból mindkétszer első helyen jutottam a döntőbe. Nagyon sok pontot hozott ez a konyhára, így az ottani eredményeim alapján már számítottam a világelsőségre. Gyakorlati előnnyel ugyan nem jár, de vitathatatlanul dicsőséget és presztízst jelent. Jó érzés így befejezni az évet, arról nem is beszélve, hogy felnőttvilágelsőként kezdhetem a hivatalos felnőtt karrieremet. Keményen megdolgoztam ezért az eredményért”– fejtette ki Istók.

A magyar sportlövészet „csodagyereke” azon kevesek közé tartozik, aki az igen korán jött fiatalkori sikerei ellenére zökkenőmentesen lépi át a felnőttkor küszöbét. Pontosan ott folytatja, ahol a juniorok mezőnyében abbahagyta, s még rá is tesz egy lapáttal. Az élete csak annyiban változott, hogy most a korábbiaknál többen és gyakrabban gratulálnak neki. S gyakrabban súgnak össze a háta mögött, amikor nemzetközi verseny lőterére belép. Legutóbb Splitben is hallotta, ahogy többen halkan megemlítették, ő az a fiatal magyar, akire figyelni kell.

Péni István azonban egyetlen dologra figyel. A lövéseire. És mindenre, ami a fejlődését segítheti. A világversenyek sorozata idén már lezárult, kisebb viadalokon vesz részt, ahol teszteléseket végez, új dolgokat próbál ki. Most például új ruhát. Na persze nem azért, hogy divatosabb legyen. A megterhelő sorozatok alatt, a szinte támasztó vázként szolgáló öltözet legalább olyan fontos, mint az éles szem, a rezzenéstelen kéz vagy a nyugodt lélek. S bár utóbbiak többnyire magától értetődő dolgok Péni Istvánnak, ha valamit még hozzátehet a siker érdekében, meg is teszi.Még ha oly jelentéktelennek is tűnik az,mint mondjuk a mostani ruhapróba.

De hát kis dolgokból áll össze a nagy egész.

További korosztályos hírekSPORTLÖVÉSZETBENa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik