Röplabda: négy korosztályos válogatott harcol az Eb-szereplésért

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2017.12.21. 09:09
Címkék
Jövőre legalább négy Eb-kvalifikációs tornán kell helytállniuk a magyar röplabdázók utánpótlás-válogatottjainak, amelyek közül az U17-es leánycsapat hazai pályán, január első hétvégéjén Miskolcon a szlovákokkal, a portugálokkal és a törökökkel játszik.

Göbölyös Gábor – utanpotlassport.hu A röplabdában négy utánpótlás-válogatottunknak kell jövőre helytállnia Eb-kvalifikációs tornán. Ahogy Ludvig Zsolt, a szövetség főtitkára honlapunknak elmondta, az összes közül az U17-es leánycsapatnak van a legnagyobb az esélye arra, hogy eljusson a kontinensviadalra. Éppen ezért is pályázta meg az MRSZ ennek a mini tornának a rendezését. Az időpont január első hétvégéje, a színhely Miskolc, az ellenfél pedig a szlovákok, a portugál és a török válogatott.Göbölyös Gábor – utanpotlassport.hu A röplabdában négy utánpótlás-válogatottunknak kell jövőre helytállnia Eb-kvalifikációs tornán. Ahogy Ludvig Zsolt, a szövetség főtitkára honlapunknak elmondta, az összes közül az U17-es leánycsapatnak van a legnagyobb az esélye arra, hogy eljusson a kontinensviadalra. Éppen ezért is pályázta meg az MRSZ ennek a mini tornának a rendezését. Az időpont január első hétvégéje, a színhely Miskolc, az ellenfél pedig a szlovákok, a portugál és a török válogatott.

Amúgy ez a csapat legutóbb közel járt az Eb-szerepléshez, ám a selejtező utolsó fordulójában olyan szerencsétlenül alakult a többi eredmény, hogy Halász Márta tanítványai éppen lemaradtak a továbbjutásról. Az április 13-21. között Bulgáriában tartandó Eb-re harminc csapat harcol a kijutásért, a küzdelmek nyolc csoportban zajlanak, az összes csoportgyőztes és a három legjobb csoportmásodik vívja ki a részvételt.

Az U17-es leányválogatottnak januárban, Miskolcon kell kiharcolnia az Eb-részvételt
Az U17-es leányválogatottnak januárban, Miskolcon kell kiharcolnia az Eb-részvételt

Az U17-es leányválogatottnak januárban, Miskolcon kell kiharcolnia az Eb-részvételt

Az U18-as fiúcsapatnak Ukrajnában kell helytállnia, a gárda Törökország, Grúzia és a házigazdák válogatottja ellen játszik. Ebben a korosztályban Csehország és Szlovákia közösen rendezi az Európa-bajnokságot, így két helyet rögtön „elvisznek” a házigazdák. A kvalifikáció ennek fényében huszonnyolc válogatott részvételével zajlik hét darab négyes csoportban; a kvartettekből valamennyi győztes, illetve a három legjobb második jut el a kontinensviadalra.

A női U19-es válogatottnak már sokkal keményebb feladata lesz, mondhatni, csoda kellene a továbbjutásához, hiszen Szerbiába utazik, ahol a házigazda mellett a dán és a holland csapattal, azaz három rendkívül komoly erőt képviselő együttessel játszik április 26-29. között. Ebben a korosztályban ráadásul nem is elég feltétlenül az egyszeri bravúr (az a második helyet jelentené), ugyanis a hét négyes csoportból az elsők kvalifikálnak az Albániában szeptember 1-9. között rendezendő Eb-re, míg az összes második és a legjobb harmadik két, újabb négycsapatos selejtezőcsoportban küzd meg, és ebből a szakaszból az első két hely ér Európa-bajnoki szereplést.

Hasonlóan nehéz dolga lesz a férfi U20-as válogatottnak, hiszen a sportág egyik európai főhadiszállásán, Oroszországban kell helytállnia április 26. és 29. között. A házigazdák mellett az észt és az izraeli csapat lesz a mieink ellenfele. A korosztályban öt négy-, és három háromcsapatos csoportban harcolnak a válogatottak. A győztesek automatikusan eljutnak a Hollandia és Belgium által közösen lebonyolítandó Európa-bajnokságra. Ezt követően a nyolc csoportmásodikat két négyes csoportba sorsolják, ők valamikor június végén mérkőznek meg egymással, s a két első csatlakozik az Eb mezőnyéhez.

További korosztályos hírek RÖPLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik