Röplabda: kevés sikerélmény jutott az utánpótlás-válogatottaknak

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2017.12.26. 11:31
Címkék
Korosztályos röplabda-válogatottjaink csupán a rendező jogán szerepeltek az idén világversenyen, de a küszöbön álló taotámogatás hatására már most növekedési pályára állt a sportág.

L. G. Az év két legnagyobb, hazai érdekeltségű röplabdás utánpótlás-sporteseménye egyaránt Győrhöz volt köthető. A tavaly közösen rendezett, U19-es női Európa-bajnokság után a hasonló korú fiúk kontinensviadalának volt a házigazdája a magyar és a szlovák röplabdaszövetség. A magyar helyszín ezúttal is Győr volt, a szlovákok választása azonban Pozsony helyett Puhóra esett. Tomanóczy Tibor együttese halálcsoportban szerepelt, azonban remekül helytállt. Mérkőzést is tudott nyerni a magyar válogatott, amelynek tizedik helyezése dicséretesnek mondható.L. G. Az év két legnagyobb, hazai érdekeltségű röplabdás utánpótlás-sporteseménye egyaránt Győrhöz volt köthető. A tavaly közösen rendezett, U19-es női Európa-bajnokság után a hasonló korú fiúk kontinensviadalának volt a házigazdája a magyar és a szlovák röplabdaszövetség. A magyar helyszín ezúttal is Győr volt, a szlovákok választása azonban Pozsony helyett Puhóra esett. Tomanóczy Tibor együttese halálcsoportban szerepelt, azonban remekül helytállt. Mérkőzést is tudott nyerni a magyar válogatott, amelynek tizedik helyezése dicséretesnek mondható.

Az U18-as leányválogatott ugyanakkor lemaradt az Európa-bajnokságról, Csizmadia Szabolcs együttese hiába szerepelhetett hazai pályán, egészen pontosan Jászberényben, az Európa-bajnoki selejtezőtornán, jó játéka ellenére csak a harmadik helyen végzett a négycsapatos csoportban, ami nem ért továbbjutást.

Nagyot küzdött a magyar válogatott Fotó: MRSZ
Nagyot küzdött a magyar válogatott Fotó: MRSZ

Nagyot küzdött a fiúválogatott az EYOF-on

Ugyancsak nélkülünk rendezték meg az első alkalommal kiírt U16-os leány Eb-t és az U17-es fiú kontinensviadalt. Halász Márta leánycsapata Belgrádban, Bodonyi Ákos fiúegyüttese az ukrajnai Cserkasziban nem tudta kivívni a részvételt. A lányok Eb-szereplése mindössze egyetlen labdán múlt, ezért különösen fájó. A selejtezőcsoport második helyezettjeinek összevetésében a dán mellett a román válogatott is megelőzte a mieinket, miután görögországi selejtezőtorna utolsó mérkőzésén olyan eredmény született, amely mindkét résztvevő továbbjutását biztosította… Halász Mártát szeptemberben egyébként Kőnig Gábor váltotta a lányok kispadján.

De térjünk vissza Győrhöz, mivel az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon a röplabda is szerepelt a programban, Tomanóczy Tibor fiúegyüttese és Csizmadia Szabolcs leánycsapata is pályára lépett az Egyetemi Csarnokban. A mieink elsősorban tanulni érkeztek az EYOF-ra, ennek megfelelően a fiúk a nyolcadik, a lányok a hetedik helyen végeztek, nyeretlenül. Utóbbiak között csak ennyi csapat indult, miután a komplett holland leányválogatott megbetegedett, ezért visszalépett a szerepléstől.

A hazai utánpótlás-versenysorozatokban sem a fiúk, sem a lányok mezőnyében nem akadt olyan csapat, amely meg tudta volna védeni a korosztályos bajnoki címét. A fiúk között az aranyérmeket tekintve a Kaposvár szerepelt a legjobban, amely két bajnoki címet is begyűjtött: a juniorok és a serdülők között sem talált legyőzőre. Az ifjúságiak sorozatát a Kecskemét nyerte, míg a legfiatalabb korosztályban, azaz a gyermekek között a Sümeg diadalmaskodott. A lányok mezőnyében két együttes osztozott az aranyérmeken: a két idősebb korcsoportban, vagyis a juniorok és az ifjúságiak között a Vasas Óbuda, míg a két fiatalabb korosztályban, a serdülők és a gyermekek küzdelmében a Felsőváros Székesfehérvár együttese bizonyult a legjobbnak.

Az év legfontosabb híre azonban a pályán kívülről érkezett. A röplabdával bővült a hazai látvány-csapatsportok köre a társasági és az osztalékadóról szóló törvény módosítása értelmében, így a sportág bekerült a társaságiadó-kedvezményen keresztüli támogatások (TAO) rendszerébe. A küszöbön álló támogatás hatása máris érezhető a sportágban: ugrásszerűen nőtt az igazolt versenyzők száma, több edzőt és új tagszervezeteket regisztráltak.

Egyéb korosztályos hírek RÖPLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik