Öttusa: sikeres volt az utánpótlás éve, bár korántsem hibátlan

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2017.12.28. 10:43
Címkék
Bár összességében eredményes évet zárt a magyar öttusa-utánpótlás, örömökben és bánatokban egyaránt bővelkedett az esztendeje. A legkisebbek teljesítménye volt a legkiegyensúlyozottabb: bárhol indultak, érmekkel tértek haza. Gulyás Michelle az első adandó alkalommal kivívta a jövő évi ifjúsági olimpia szereplési jogát. Az idősebbek kicsit rapszodikusabban szerepeltek, érmeket azonban még így is szép számmal szereztek.

Gy. Szabó Csilla– utanpotlassport.huUnalmasnak semmiképpen sem mondható az öttusa utánpótlásában tevékenykedő szövetségi kapitányok élete. Ebben a sportágban senki nem mehet biztosra. A legjobban felkészült versenyző is húzhat nagyon rossz lovat, s mondhat búcsút pillanatok alatt a vezető helyének. A Székesfehérváron augusztus elején megrendezett junior-világbajnokságon például Simon Sarolta „lovagolta el” az addig reálisnak tetsző dobogós helyezést. A hazai rendezésű vb ebben a korosztályban mégis az egyik legsikeresebb volt az utóbbi időben. A nyitónapon a Varga Eszter, Zs. Tóth Anna váltó aranyat nyert, majd a mixváltó és a férfi csapat is ezüstérmet szerzett.Gy. Szabó Csilla– utanpotlassport.huUnalmasnak semmiképpen sem mondható az öttusa utánpótlásában tevékenykedő szövetségi kapitányok élete. Ebben a sportágban senki nem mehet biztosra. A legjobban felkészült versenyző is húzhat nagyon rossz lovat, s mondhat búcsút pillanatok alatt a vezető helyének. A Székesfehérváron augusztus elején megrendezett junior-világbajnokságon például Simon Sarolta „lovagolta el” az addig reálisnak tetsző dobogós helyezést. A hazai rendezésű vb ebben a korosztályban mégis az egyik legsikeresebb volt az utóbbi időben. A nyitónapon a Varga Eszter, Zs. Tóth Anna váltó aranyat nyert, majd a mixváltó és a férfi csapat is ezüstérmet szerzett.

Ám ha a konkrét számok, érmek mögé nézünk, már nem biztos, hogy a székesfehérvári vb volt a legsikeresebb. Kállai Ákos női szövetségi kapitány más mutatókat tart fontosnak:
„Azt is meg kell vizsgálni, hogy váltóban, vagy pedig a csapateredményt is meghatározó egyéni versenyben vannak-e pontszerzőink. Barcelonában, az Európa-bajnokságon egyetlen érmet szereztünk, de az a bronz a csapatban azt jelentette, hogy a lányok egyéniben is kiváló teljesítményt nyújtottak, a negyedik és a kilencedik helyezés például kifejezetten jó volt ebben a mezőnyben. Nem mondom, hogy nem lehetett volna jobb, de teljesen elfogadható szezonkezdésnek tartottam. Ezzel szemben a székesfehérvári ezüst és arany a váltókban született meg, a csapat csak ötödik lett, az egyéniben a legjobb pozíciót Simon Sarolta harcolta ki a tizennyolcadik helyével. S bár én összességében elég balszerencsésnek tartottam ezt a világbajnokságot, így azért vegyesebb a kép, mint ahogyan az én érzéseim is az egész esztendővel kapcsolatban. Örömben és bánatban egyaránt volt részünk.”

A férfi szövetségi kapitány, Martinek János szavai tökéletesen összecsengenek kollégájáéval. Már ami az egyéni teljesítmények fontosságát illeti. Ő ugyanis összességében kifejezetten elégedett.
„Bár nekem nagyon hiányzott az egyéni érem, azért a helyezéseink mégiscsak azt mutatják, hogy a junior korosztályban egységes és erős az utánpótlásunk. De ne felejtsük el, hogy a csapat második helyezése versenyzőim kiegyensúlyozott és megbízható teljesítményének az összesített eredménye” − értékelte a vb után versenyzői teljesítményét. Igaz, ugyanez a korosztály a júniusi Eb-ről csupán egyetlen harmadik helyezéssel térhetett haza.

A székesfehérvári junior-világbajnokság egyik legszebb pillanata. Az ezüstérmes mix váltó Varga Eszter és Regős Gergely (középen balról jobbra) a két kapitánnyal, Kállai Ákossal (balról) és Martinek Jánossal Fotó: Buza Virág/pentathlon.hu
A székesfehérvári junior-világbajnokság egyik legszebb pillanata. Az ezüstérmes mix váltó Varga Eszter és Regős Gergely (középen balról jobbra) a két kapitánnyal, Kállai Ákossal (balról) és Martinek Jánossal Fotó: Buza Virág/pentathlon.hu

A székesfehérvári junior-világbajnokság egyik legszebb pillanata. Az ezüstérmes mix váltó Varga Eszter és Regős Gergely (középen balról jobbra) a két kapitánnyal, Kállai Ákossal (balról) és Martinek Jánossal (jobbról)  •  Fotó: Buza Virág/pentathlon.hu

Több más sportághoz hasonlóan az öttusában is idén rendeztek először Európa-bajnokságot a 24 éven aluliaknak. S noha már a korosztályos kategória létjogosultságát is sokan kétségbe vonják, öttusában, különösen a férfiak esetében Martinek jó döntésnek tartja a bevezetését. Hát még azután, hogy az U24-es Eb-ről öt éremmel, közte két arannyal tért haza a válogatott. Igaz, a viadal rossz időzítése – október végén, szezon után, téli alapozás előtt – miatt itt elsősorban nem az eredmény volt középpontban. A kapitányok elsősorban tapasztalatokkal gazdagodtak, a versenyzőknek pedig kifejezetten jót tett a késő őszi éremeső. A hosszú téli alapozásnak fásultan és unottan is neki lehet menni, de a Lengyelországban megszerzett aranyaktól és ezüstöktől feldobottan is.

A fiatalabb korosztályok teljesítményére sem lehet panasz. Kiugróan szerepeltek például augusztusban Portugáliában, az U19-es Európa-bajnokságon, amelyen hét számban hét érmet gyűjtöttek. Két arany, két ezüst és három bronz volt vége. A két legfényesebb éremre ugyan az utolsó napig várni kellett, s végül a leány és a fiú váltó hozta, összességében azonban szebben nem is zárhatták volna az idényt. Különösen biztató volt, hogy versenyzőink felszabadultan, örömmel versenyeztek, aminek meg is volt az érmekben mérhető eredménye.

„Bárhová mentünk, dobogós helyezésekkel tértünk haza, úgyhogy maximálisan elégedett vagyok a versenyzőim idei teljesítményével. Ha valakit ki kell emelnem közülük, akkor az Gulyás Michelle, aki ifjúsági olimpiai kvótát is szerzet, méghozzá tökéletes produkcióval. A fiúknak még egy lehetőségük van, remélem, ők is kivívják a Buenos Aires-i indulási jogot. A hibáinkat ismerjük, a vívásra például jobban kell figyelnünk, a jelenlegi rendszerben ugyanis nagyon sok múlik ezen a számon” − mondta Szloboda József, a fiatalabb korosztályokat felügyelő utánpótlás-kapitány. A számok a szakembert igazolják, versenyzői ebben az évben 11 Eb-, 2 vb- és 6 ORV-érmet szereztek.

Egyéb korosztályos hírek ÖTTUSÁBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik