Öttusa, U19-es Eb: Gulyás Michelle és a leánycsapat ezüstérmet nyert

Vágólapra másolva!
2017.08.31. 21:53
Címkék
Két ezüstérmet nyertek a leányok a Portugáliában zajló U19-es Európa-bajnokságon. Gulyás Michelle és a csapat egyaránt a dobogó második fokára léphetett fel. Az olasz Lopez Maria Lea is két azonos színű érmet nyert, az egyéni és a csapatversenyben egyaránt első lett. Szloboda József szerint igazi csapatmunka eredménye a magyar siker.

Gy.Szabó CsillaA Portugáliában zajló U19-es Európa-bajnokság leány egyéni döntője mindenki legnagyobb mumusával, a vívással kezdődött. Szloboda József utánpótlás-kapitány már az elutazás előtt elmondta: ha a páston minden jól sikerül, nagy baj már nem lehet. Arra azonban talán maga sem gondolt, hogy az első próba után az egyik szeme sír, a másik viszont nevet. A négy tagú csapatból ugyanis két leány, Gulyás Michelle (21/11) és Barta Luca (20/15) remekül helytállt, míg a Kiss Virág (13/22) és Sarcia Borbála (11/24) meglehetősen rossz napot fogott ki.Gy.Szabó CsillaA Portugáliában zajló U19-es Európa-bajnokság leány egyéni döntője mindenki legnagyobb mumusával, a vívással kezdődött. Szloboda József utánpótlás-kapitány már az elutazás előtt elmondta: ha a páston minden jól sikerül, nagy baj már nem lehet. Arra azonban talán maga sem gondolt, hogy az első próba után az egyik szeme sír, a másik viszont nevet. A négy tagú csapatból ugyanis két leány, Gulyás Michelle (21/11) és Barta Luca (20/15) remekül helytállt, míg a Kiss Virág (13/22) és Sarcia Borbála (11/24) meglehetősen rossz napot fogott ki.

„Michelle az ötödik helyen zárta a vívást, plusz tízzel, és Luca is kitett magáért; a tizedik helyének örültem, onnan még nyerni is lehet. Virágnak egyébként sem ez az erőssége, úgyhogy csak kicsit lepődtem meg a teljesítményén, viszont Borival nem tudom, mi történhetett. Elég jól kezdett, aztán az első harmadot követően vereséget vereségre halmozott. Még szerencse, hogy jött a következő próba, amiben mindenki jól teljesített, Bori a harmadik legjobb időt úszta, Luca a hatodikat és Michelle a legjobbat 2:07-tel. Kiss Virág itt is lemaradt kicsit, de az ő 2:25-ös ideje csak egy másodperccel volt gyengébb az egyéni legjobbjánál” – foglalta össze honlapunknak a délelőtt eseményeit a kapitány.

Gulyás Michelle a dobogó második fokán Portugáliában Fotó: Szloboda József
Gulyás Michelle a dobogó második fokán Portugáliában Fotó: Szloboda József

Gulyás Michelle a dobogó második fokán Portugáliában  •  Fotó: Szloboda József

Edzők és versenyzők egyaránt megkönnyebbülhettek a sorozat felénél, hiszen kedvező pozícióból várhatták a folytatást. Michelle a harmadik, Luca a hetedik helyen vágott a kombinált számnak, így ők még a legfényesebb éremre is esélyesek voltak. A másik két lány 27. és 33. helyezése a dobogótól már nagyon messzinek tűnt, ám a csapatverseny szempontjából minden apró pontocska számít.

„Nagyszerűen mentek a lányok a végén, s a jutalom Michelle ezüstérme lett. Luca sajnos visszacsúszott egy helyet, viszont Kiss Virág a negyedik legjobb teljesítménnyel tizennégy helyet javított. Sarcia Borbála csak egy hellyel jött feljebb, mégis őt kell kiemelnem, mert az idei szezonban eddig nagyon rosszul ment neki a lövés, és most végre megtört az átok. Fontos volt ez az önbizalma szempontjából, még akkor is, ha a végső helyezésével nem lehetünk túl elégedettek” – mondta a verseny végéről Szloboda mester.

Michelle ezüstérme nemcsak neki, de az egész csapatnak nagy örömet okozott. És ekkor még senki sem tudta, hogy kétszeres boldogság lesz belőle, hiszen a három legjobb teljesítményt nyújtó lány (Gulyás Michelle, Barta Luca és Kiss Virág) pontjait összeadva a magyar válogatott végül a második helyen végzett. Azok mögött az olaszok mögött, akik már a vívásban megléptek a többiektől, hiszen egy első, egy harmadik és egy negyedik helyet szereztek. Az ő győzelmükhöz kétség sem férhetett, az egyéni bajnokot is ők adták, ám hosszú percek teltek el, mire kiderült: Gulyás Michelle kétszer is felállhat a dobogó második fokára.

„A csapat sikere nemcsak a versenyben résztvevő lányok sikere, de azoké is, akik idén nyáron miattuk nem mentek el nyaralni, hanem a vívóteremben maradtak, és edzőpartnerek voltak. Ha tehetnénk, mindenkinek törnénk egy picike darabot ebből a gyönyörű éremből, ahogy a klubedzőknek is, akik ennek a sikernek az igazi kovácsai voltak” − beszélt Szloboda József arról az összetartó légkörről, amely az együttest a felkészülése során körülvette.

U19-ES EURÓPA-BAJNOKSÁG, CALDAS DE RAINHA (PORTUGÁLIA)
Leányok
E
gyéni verseny: 1. Lopez Maria Lea (Olaszország) 1057, 2. Gulyás Michelle (Magyarország) 1009, 3. Rinaudo Alice (Olaszország) 1038, … 8. Barta Luca 1009, … 19. Kiss Virág 966, … Sarcia Borbála 937
Csapatverseny: 1. Olaszország, 2. Magyarország (Gulyás, Barta, Kiss), 3. Oroszország

További korosztályos hírekÖTTUSÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik