Ökölvívás: magyar győztesek az utánpótlás Bornemissza-emlékversenyen

Vágólapra másolva!
2018.03.10. 16:37
Címkék
Volt szovjet tagországok fiataljai uralták a ringet a Bornemissza Gergely nemzetközi ökölvívóversenyen, amelyet a felújított egri Kemény Ferenc Sportcsarnokban rendeztek meg. A döntőkben a leginkább a kazahok jeleskedtek, de az oroszok és az ukránok is kiválóan teljesítettek. Ezzel együtt a magyar sikerek sem maradtak el.

Jancsó Kornél – utanpotlassport.hu Immár 68. alkalommal írták ki a hős egri várvédő, Bornemissza Gergely emlékének szentelt boksztornát, amely Európa legnagyobb múltú sportági eseményének számít, s amelyre az idén végül 19 országból érkeztek kesztyűs leányok és legények. Előbbiek az ifjúsági kategóriákban, utóbbiak pedig a junior- és ifjúsági kor- és súlycsoportokban mutathatták meg, mit tudnak az ökölvívás tudományából. A vonzerőről mindent elárul, hogy összesen 269-en léptek a kötelek közé, és a selejtezők rajtját két órával korábbra kellett hozni, hogy még az adott napon véget érjenek a programban szereplő mérkőzések, jóllehet párhuzamosan két ringben csatáztak a fiatalok.Jancsó Kornél – utanpotlassport.hu Immár 68. alkalommal írták ki a hős egri várvédő, Bornemissza Gergely emlékének szentelt boksztornát, amely Európa legnagyobb múltú sportági eseményének számít, s amelyre az idén végül 19 országból érkeztek kesztyűs leányok és legények. Előbbiek az ifjúsági kategóriákban, utóbbiak pedig a junior- és ifjúsági kor- és súlycsoportokban mutathatták meg, mit tudnak az ökölvívás tudományából. A vonzerőről mindent elárul, hogy összesen 269-en léptek a kötelek közé, és a selejtezők rajtját két órával korábbra kellett hozni, hogy még az adott napon véget érjenek a programban szereplő mérkőzések, jóllehet párhuzamosan két ringben csatáztak a fiatalok.

Három kontinens fiataljai küzdöttek a 68. Bornemissza Gergely ökölvívó-emlékversenyen, Egerben Forrás: boxing.hu
Három kontinens fiataljai küzdöttek a 68. Bornemissza Gergely ökölvívó-emlékversenyen, Egerben Forrás: boxing.hu

Három kontinens fiataljai küzdöttek a 68. Bornemissza Gergely ökölvívó-emlékversenyen, Egerben  •  Forrás: boxing.hu

A végül állva maradtak között szép számmal akadt kazah, orosz és ukrán ifjonc, s túl a mennyiségen, a minőséget is felfedezhették a nézők, megállapítva a látottakból, hogy az egykori szovjet boksziskola hagyományai tovább élnek, csillogó tehetségek sora nevelődik az immár önálló tagköztársaságokban is. A hevesi megyeszékhely jeles bokszeseményén indultak továbbá olyan sportági „középhatalmak” képviselői is, mint például az Egyesült Államok, Németország vagy Olaszország, és az udvariasság okán a végén említjük meg a mieinket, akik szintén nagy számban erősítették az amúgy is masszív mezőnyt. A hajrára ugyan elfogyott a mieink zöme, de jutott egri diadal a magyaroknak is.

A leányok versenyében eleve garantált volt a hazai siker, mivel – egy horvát tinit leszámítva – csupa magyar próbált szerencsét. Közülük is kiemelkedett a korosztályos válogatott oszlopos tagjának számító Lakotár Hanna (51 kg) és Hámori Luca (60 kg), akik könnyedén nyerték súlycsoportjukat. Afféle kötelező leckét teljesítettek, hiszen a riválisok egyiküket sem késztették jelentősebb erőkifejtésre – ahogyan azt Kovács Mária szövetségi kapitány is megerősítette honlapunknak adott villámértékelésében. Igaz, a fogós feladat nem is most várt rájuk, hanem az évközi korosztályos világversenyeken, így az áprilisi áprilisi ifjúság Európa-bajnokságon kell érdemben számot adniuk a felkészültségükről.

A fiúk közül hárman járták végig a Bornemissza-torna valamennyi grádicsát, és a fináléba jutva a zárómeccsüket is megnyerték: Danyi Dániel (60 kg), Barbosu Tibor (69 kg) és Orbán Adrián (64 kg). Az egyformán 17 esztendős ifjak közül Danyi norvég, Orbán szlovák riválist vert, Barbosu pedig dán vetélytársnál bizonyult jobbnak a döntőben.

Egyéb korosztályos hírek ÖKÖLVÍVÁSBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik