Női síugró-vk: a 18 éves Vörös Virág túl a dupla premieren

Vágólapra másolva!
2017.12.03. 09:00
Címkék
Nem jutott túl az újabb selejtezőn sem a 18 éves Vörös Virág a női síugrók világkupa-sorozatának lillehammeri versenyén. A puszta részvételével sporttörténelmet író magyar lány ezúttal az 58. helyen végzett a 61 fős mezőnyben.

UP-info – utanpotlassport.huAmint arról korábban beszámoltunk, a kőszegi fiatal már azzal sporttörténelmet írt, hogy tavaly nyáron indulási jogot szerzett a világkupa-sorozatban. Csakhogy tavaly szeptemberben elszakadt a keresztszalagja, így ki kellett hagynia a versenyidény további részét. Ezért csak egy éves késéssel – azaz most – vehetett részt vk-viadalon, ám így is ő az első magyar női síugró, aki a legrangosabb szériában szerepelhet.UP-info – utanpotlassport.huAmint arról korábban beszámoltunk, a kőszegi fiatal már azzal sporttörténelmet írt, hogy tavaly nyáron indulási jogot szerzett a világkupa-sorozatban. Csakhogy tavaly szeptemberben elszakadt a keresztszalagja, így ki kellett hagynia a versenyidény további részét. Ezért csak egy éves késéssel – azaz most – vehetett részt vk-viadalon, ám így is ő az első magyar női síugró, aki a legrangosabb szériában szerepelhet.

voros2
voros2

Vörös Virág és új edzője, a szlovén Vasja Bajc Lillehammerben  •  Forrás: Magyar Sí Szövetség

Norvégiában, akárcsak csütörtökön, ezúttal is a legjobb negyven ugró kvalifikálta magát a főversenyre. Virág a normál sáncon elért 70 méteres kísérlete 67,9 pontot ért, s azzal az 58. helyen végzett a 61 induló közül (az első viadalon 57. lett a szintén 61 fős mezőnyben).

– Jól éreztem magamat Lillehammerben, még ha a kvalifikáció nem is sikerült – nyilatkozta a hazai sportági szövetség honlapjának. – Rengeteg tapasztalatot szereztem, hiszen ezek voltak az első igazi téli világkupaversenyeim. Sok minden újdonság volt a számomra, még bőven van mit tanulnom. Sajnos a második kvalifikáción az előttem rajtoló lány elesett, ezért kicsit várnom kellett, mire el tudtam indulni. Az ugrásom valamivel jobban sikerült, mint a csütörtöki, de még csomó dolgon kell javítanom. Összességében pozitívan éltem meg a versenyeket, annak ellenére, hogy nem sikerült a negyven közé jutás. A következő hetekben Szlovéniában edzem majd, aztán pedig újra irány Norvégia, ahol a Kontinentális-kupán veszek részt.

További korosztályos hírek a SÍSPORTOKBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik