Műkorcsolya: a celjei siker után joggal bizakodik Borovoj Szása

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2017.12.13. 14:53
Címkék
Felnőtt és junior országos bajnoki címvédőként mi más is lehetne a 18 esztendős műkorcsolyázó, Borovoj Alexander célja, mint megvédeni mindkét első helyét, és persze újra eljutni a felnőttek Európa-bajnokságára. A Mol Új Európa Alapítvány által támogatott sportoló keményen készült az új szezonra, és az erőfeszítéseit már nemzetközi versenyen elért első hely is koronázta.

Majer Dániel Alexander, vagy ahogyan mindenki ismeri, Szása, háromévesen kezdett el korcsolyázni, tizenegy évesen már tisztán ugrotta a dupla axelt, tizenhat esztendős korában pedig a második helyen végzett élete első felnőtt országos bajnokságán. Azóta már a tavaly Katowicében megrendezett Négy Nemzet-bajnokságon elért tizedik helyezésével felnőtt országos bajnoknak mondhatja magát. A Sebestyén Korcsolyázó SE műkorisa persze még juniorkorú, ezért többségében korosztályos viadalokon lép jégre. Amolyan bónuszként a tavaszi junior ob-t is megnyerte. Miközben kivívta a jogot, hogy elindulhasson a felnőttek Európa-bajnokságán, amelyen a 27. helyen végzett. A tajpeji juniorvébén azonban csak 41. lett, így tehát – országos elsőségek ide vagy oda – volt min javítania a nyári felkészülés során.Majer Dániel Alexander, vagy ahogyan mindenki ismeri, Szása, háromévesen kezdett el korcsolyázni, tizenegy évesen már tisztán ugrotta a dupla axelt, tizenhat esztendős korában pedig a második helyen végzett élete első felnőtt országos bajnokságán. Azóta már a tavaly Katowicében megrendezett Négy Nemzet-bajnokságon elért tizedik helyezésével felnőtt országos bajnoknak mondhatja magát. A Sebestyén Korcsolyázó SE műkorisa persze még juniorkorú, ezért többségében korosztályos viadalokon lép jégre. Amolyan bónuszként a tavaszi junior ob-t is megnyerte. Miközben kivívta a jogot, hogy elindulhasson a felnőttek Európa-bajnokságán, amelyen a 27. helyen végzett. A tajpeji juniorvébén azonban csak 41. lett, így tehát – országos elsőségek ide vagy oda – volt min javítania a nyári felkészülés során.

Szása a celjei dobogó tetején Forrás: MOKSZ
Szása a celjei dobogó tetején Forrás: MOKSZ

Szása a celjei dobogó tetején  •  Forrás: MOKSZ

„A nyáron több edzőtáborban is részt vettem, kezdésnek mindjárt Chicagóban, a sportági berkekben ismert és elismert Shanetta Folle vezetésével tréningeztem. Sokat javítottunk az ugrásaim technikáján, de a korcsolyázásom is rengeteget fejlődött. Ezt követően Celjében folytattuk a táborozást, ahol Sebestyén Júlia, Jerena Ipakjan és Lorenzo Magri volt a segítségemre – emlékszik vissza a kemény előszezonra Szása, aki a rövid programját Elvis Presley-válogatásra, a kűrjét pedig a Trisztán és Izolda filmzenéjére korcsolyázza. – Mind a két programot úgy építettük fel, hogy nagy gondot fordítottunk a kötelező elemeket összekötő részekre, hiszen a kiviteli pontszámokban az nagyon sokat jelenthet. Technikailag is nehezebbek lettek a kűrjeim, és ahogyan javul a kondim, még nehezebb ugrásokat is beépítünk a program második felébe.”

Szüksége is lesz a színvonal emelésére, hiszen hol van még az idény vége!...

A juniorok a világbajnokságot követő legrangosabb megméretésein, a Grand Prix-versenyeken ugyanakkor már túlvan. Kettőn is részt vett, szeptember elején Rigában a 17. helyen zárt, az addigi legjobb pontszámait begyűjtve, majd Gdanskban is elindult, ahol 23. lett. A legsikeresebben azonban a november végi Skate Celje elnevezésű viadalon szerepelt: Szlovéniában címvédőként tudott újra győzni.

„Nemcsak az eredmény, de a produkció is ott volt a legjobb. Magabiztos rövid programmal és jó kűrrel, húsz pontos előnnyel végeztem az élen, nagyrészt annak köszönhetően, hogy ez a verseny a szezon későbbi szakaszára esett, s akkorra már igazán formába lendültem” – világít rá a siker egyik okára.

A december beköszöntével felnőttesemények szerepelnek Borovoj naptárában. A közelmúlt napokban a nemzetközi Mikulás Kupán lépett jégre a Tüskecsarnokban, és második legjobb magyarként a hatodik helyen végzett, majd karácsony előtt a felnőtt országos bajnokságon lesz jelenése, hogy az új év első napjaiban a juniorok között is újra megmutassa magát.

„A szövetség éppen az ezeken a versenyeken mutatott teljesítmény alapján dönt el, ki képviselheti az országot a felnőtt Európa-bajnokságon, Moszkvában. Én mindenesetre azon leszek, hogy megvédjem mindkét bajnoki címemet” – egyértelműsíti céljait a Mol Új Európa Alapítvány támogatottja, aki a támogatást a szövetség által nem fizetett utazásokra költi.

További korosztályos hírek KORCSOLYASPORTOKBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik